Csizmadia Ervin: Ha nem foglalkozunk a magyar múlttal, a jelen problémáit félrekezeljük

Valamiért az emberek (ideértve a politika elemzőit is) meg vannak győződve arról, hogy a jelen problémái önmagukban állnak, ergo a problémákat (márpedig azok vannak, csőstül) a jelenben kell kezelni. Ne vitassuk első megközelítésben ezt az állítást. Hiszen az ember már csak olyan, hogy amikor a jelen gondjaival néz farkasszemet, akkor a legritkábban jut eszébe a múlt, vagy ha eszébe is jut, gyorsan elhessegeti magától. Mélyen él bennünk „a múltat végképp eltörölni” vagy „a történelem vége” programkijelölő útmutatása, ezért nem csoda, ha a múltat haszontalannak tartjuk jelenbeli bajaink orvoslására.

De lehetséges-e olyan múlt, amely nem haszontalan, hanem egyenesen hasznos számunkra? Én most a kiváló magyar írót, Szerb Antalt hívom segítségül.

Nem kell mondanom, mit jelent ő a hazai irodalomtörténet-írás (A világirodalom története; A magyar irodalom története) és a magyar regényirodalom (Utas és holdvilág stb.) szempontjából. De most nem (vagy csak nagyon áttételesen) utalok szépírói munkásságára. Egy cikkét szeretném itt beidézni, amely a Napkelet című folyóirat 1926. októberi számában jelent meg, és A magyarság mithikus arca címet viseli. Kis rövidítéssel tőle veszem írásom címét is, merthogy cikkének egy pontján Szerb azt írja:

„Az egész múlt problematikus.”