„A pszichiátriában mindig is kérdés, mit tekintünk még normálisnak” – Funk Sándor addiktológus a HVG-nek 2013-ban
A politika a társadalmi értékítéletet is formálja: az öregek, a betegek, a rokkantak, a függők mindinkább páriákká válnak. Egyebek közt erről is beszélt 2013-ban a HVG-nek a most elhunyt Funk Sándor pszichiáter-addiktológus főorvos. Alább újraközöljük az interjút.
HVG: Bárki hozzászólhatott e hét elejéig az új nemzeti drogstratégia tervezetéhez, amely a kormány internetes honlapján olvasható. Úgy tűnik ugyanakkor, a dolgozat nem váltott ki különösebb érdeklődést, bírálatot. A hallgatás beleegyezés?
Funk Sándor: A kábítószer-probléma 2020-ig szóló kezelési programja semmi kirívó, elfogadhatatlan gondolatot nem fogalmazott meg. Ahogy elvárható, a tervezet foglalkozik a megelőzéssel, a gyógyítással, az ártalommérsékléssel és a szerkínálat csökkentésével. Mindjárt az elején olvasható is, hogy „a nemzeti stratégia újszerűségét elsősorban nem egyes tartalmi elemei, hanem az elemeknek a korábbi stratégiáktól eltérő hangsúlyokat eredményező elrendezése adja”. Ezt én úgy fordítom le magamnak, hogy a 2009-ben széles körű szakmai egyetértéssel elfogadott drogstratégiától, amelyet 2010-ben ez a kormány helyezett hatályon kívül, lényegét tekintve nem különbözik. Ám a kiindulóponthoz való visszatérés három évet vett igénybe. Ez idő alatt a „régi” stratégia helyébe semmit nem állítottak. Ennek azonnali következménye az volt, hogy beszűkültek a pályázati lehetőségek, jóval kevesebb pénz jutott például a tűcsereprogramokra, így mindössze évi néhány millió forint hiányában a megszűnés szélére kerültek az intravénás drogfogyasztókkal foglalkozó intézmények. Az volt az érzésem, hogy a függőség, a szenvedélybetegségek témaköre a szőnyeg alá került: míg azelőtt rendszeresen hívtak az ország szinte minden szegletébe előadást tartani, mostanában nem keresnek meg. Eleinte azt gondoltam, erre sincs már pénzük az önkormányzatoknak, aztán rájöttem, hogy másról van szó. Hiszen olyan telefont sem kapok, hogy bár nem tudnak fizetni, ha arra járok, oldjuk meg valahogy.
HVG: Ha lesz elfogadott nemzeti stratégia, lesz pénz is. A tervezet szerint a következő öt évre 21 milliárd forint jut a kábítószer elleni küzdelemre.
F.S.: Nem vagyok pénzügyi szakember, de az azért elgondolkodtat, hogy ebből az összegből az idei évre – arányosan elosztva – miért nem 4 milliárdot, hanem mindössze 500 millió forintot szánnak, különösen annak fényében, hogy mekkora deficit halmozódott fel az utóbbi években, elsősorban az ellátásban. A 2017-ig vázolt költségvetésben csaknem kétharmados többsége van az adatgyűjtésre, mérőszámok, úgynevezett indikátorok kidolgozására, a rendőrségi hatáskörbe tartozó drogkínálat-csökkentésre, a különböző képzésekre, a járási kábítószerügyi egyeztető fórumok hálózatának továbbépítésére, vagy például a drogozással szemben alternatívát kínáló szabadidős programok szervezésére szánt összegnek. Ugyanakkor az egészségügyi ellátórendszer kiépítésére, a meglevő, szörnyen lepusztult intézmények korszerűsítésére arányaiban jóval kevesebb jut. Például négy év alatt összesen 465 millió forintot szánnak a jelenleg szinte teljesen hiányzó gyermek- és ifjúsági addiktológiai intézményrendszer feltételeinek kiépítésére. Persze ennyi pénzből ellátásépítésre nem is futhatja, csak „feltételekre”.
HVG: Világos, hol a hangsúly, a stratégia ki is mondja: a józanságot, a tiszta tudatot kell példának állítani. Ez hogyan fér össze azzal, hogy az Orbán-kormány egyik első intézkedése a házi pálinkafőzés liberalizálása volt?