A befolyásolás eszközei – 6. rész: Cenzúra – A tiltott gyümölcs mindig édesebb
6 perc
2024.07.20. 16:30
Milyen hatások alapján döntünk? Miért képesek egyesek meggyőzni bennünket, míg mások nem? Mi hat ránk, amikor engedünk egy reklám csábításának? Hogyan lehet rávenni az embereket, hogy olyan ügyeket támogassanak, amelyeket korábban eszük ágában sem volt? Robert B. Cialdini szociálpszichológus, a befolyásolás világhírű szakértője évtizedek óta foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Kutatásai és gyakorlati tapasztalatai alapján foglalta össze a hatékony, etikus meggyőzés alapelveit és eszköztárát a Hatás című művében, amelynek bővített, átdolgozott kiadása az ismeretek frissítésén, az új kutatási eredmények bemutatásán túl rengeteg izgalmas, aktuális példával gazdagodott. A HVG Könyvek által megjelentetett kiadványból több részt is bemutatunk.
Az a szokásunk, hogy jobban vágyunk arra, s ezért értékesebbnek is tartjuk azt, amitől el vagyunk zárva, nemcsak a használati cikkekre vonatkozik, például a mosószerekre, hanem az információra is. Korunkban, amikor az információ megszerzésének, tárolásának és felhasználásának képessége egyre inkább befolyásolja az anyagi jóléthez való hozzájutást és a hatalmi pozíciót, fontos megértenünk, hogyan reagálunk arra, ha cenzúrával vagy más eszközökkel korlátozzák az információkhoz való hozzáférésünket.
Miközben sok adat gyűlt össze arról, milyen reakciókat váltanak ki az emberekből a potenciálisan cenzúrázható – például erőszakos cselekményeket bemutató, pornográf vagy szélsőséges politikai nézeteket hangoztató – médiaanyagok, meglepően kevés az adat arról, hogyan reagálunk az ilyen anyagok cenzúrázására. Szerencsére az a kevés vizsgálat, amelyet a cenzúra hatásaival kapcsolatban végeztek, igen egyértelmű eredményeket hozott. Ha eltiltanak minket valamilyen információtól, majdnem mindig erősebben akarjuk megszerezni azt, és pozitívabban viszonyulunk a tartalmához, mint azelőtt.
A cenzúrázott információnak a közönségre gyakorolt hatásában nem az az érdekes, hogy a közönség még inkább hozzá akar jutni az információhoz, mert ez szerintem természetes. A különös az, hogy jobban elhiszik az emberek a cenzúrázott információt, még akkor is, ha az nem jutott el hozzájuk. Az Észak-karolinai Egyetem diákjai például tudomást szereztek arról, hogy valaki nem mondhatta el a koedukált kollégiumokat ellenző beszédét, s ennek következtében ők maguk is kritikusabban ítélték meg a kollégiumi koedukációt, mint korábban. Vagyis ezek az egyetemi hallgatók közelebb kerültek az előadó álláspontjához anélkül, hogy meghallgatták volna az előadást. A jelenség aggasztó gondolatokat ébreszt. Ha egy minden hájjal megkent manipulátor nehezen védhető vagy népszerűtlen álláspontot foglal el valamilyen kérdésben, egyszerűen maga mellé állíthat minket azzal, ha eléri, hogy korlátozzák őt üzenetének terjesztésében.
Az efféle manipulátorok – például szélsőséges politikai csoportok – számára, fonák módon, nem feltétlenül az a hatékony stratégia, ha nyilvánosságra hozzák népszerűtlen nézeteiket − hatásosabb lehet ennél, ha elérik, hogy hivatalosan cenzúrázzák az anyagaikat, majd a cenzúrázás tényét hozzák nyilvánosságra. Lehet, hogy az amerikai alkotmány szerzői nemcsak a polgári szabadságjogok melletti elkötelezettségükről, hanem szociálpszichológiai jártasságukról is bizonyságot tettek, amikor megszövegezték az első alkotmánykiegészítés szólásszabadságról szóló passzusát? A szólásszabadság korlátozásának kizárásával talán éppen azt akarták elkerülni, hogy új politikai nézetek a pszichológiai reaktancia irracionális útjain támogatást szerezhessenek.