„Orvosgyógyszer”, a „pszichoanalízis anyja” és Al Capone analitikusa – a pszichológia magyar forradalmasítói

„A hibás nevelés nemcsak jellembeli hibáknak, hanem betegségeknek is kútforrása” – szögezte le Pszichoanalízis és pedagógia című tanulmányában Ferenczi Sándor 1909-ben. A pszichoanalízis első és egyik legjelesebb magyarországi képviselője nemcsak ebben a korai írásában foglalkozott – itt épp az „elfojtásra nevelő”, tekintélyelvű pedagógiai szemléletet kritizálva – a gyermekek helyzetével, hanem pályafutása során mindvégig kiemelt figyelmet szentelt e témakörnek. A gyermekkutatás pedig ettől kezdve meghatározó maradt a magyar pszichológiatörténetben: a szakma nagyjai közül meglepően sokan tartották szívügyüknek ezt a területet.

Ez az egyik figyelemre méltó összefüggés, ami kirajzolódik a 21 magyar, aki forradalmasította a pszichológiát című, most megjelent könyvből. A kötetbe a két szerkesztő, Kőváry Zoltán és Papp-Zipernovszky Orsolya olyan kiemelkedő és már elhunyt személyiségeket válogatott be, akik nagy ívű, sokszor nemzetközi jelentőségű életműveket hoztak létre, és „a szűkebb szakmai közegen túl is hatást gyakoroltak arra, miként gondolkodunk az emberről, önmagunkról”.