Kevesen tudják, mennyire szorongok, amikor közönség elé állok. Nem feltétlenül látszik rajtam, mivel mindig úgy állok, hogy kisterpeszben megtámasztom magam, pontosabban szinte leföldelem magam, így stabilizálódom, és a saját testem megtartásával csökkentem a remegésem. De ez csak egyik része a kiállásnak, amire figyelek, és ez a legkönnyebb. Ennél sokkal nagyobb erőfeszítést és energiát igényel a bennem szót kérő belső hangok összebékítése, ami olyan érzést kelt, mintha egy húszperces előadás alatt öt évet öregednék.
