Csizmadia Ervin: Összenő-e valaha is, ami elvben összetartozik?

Európa és a mai magyar kormány viszonya szinte slágertéma, elég, ha csak az amerikai nagykövet minapi beszédére gondolunk. Ebben a beszédben, de más kormánykritikus megnyilvánulásokban is örökösen visszatérő téma: a kormány (és a mögötte álló választói rétegek) szembefordultak Európával, s a kormány egyre csak élezi az Európai Unióhoz – azaz a szövetségeseinkhez – való viszonyt. Én most egy teljesen más gondolati útra indulok, abban a reményben, hogy egy eddig kevéssé tárgyalt szempontot érintek.

A napokban került a kezembe egy 19. századi politikai gondolkodó, Beksics Gusztáv, 1882-ben írott: A doctrinairek című könyve (ma a doktrinér szót használjuk). Ebben a könyvben a szerző a reformkor és a dualizmus közötti korszak nagy centralista gondolkodóinak (Eötvös József, Szalay László, Trefort Ágoston, Csengery Antal, Kemény Zsigmond) történetét meséli el, tele eddig általam nem ismert részletekkel.

Beksics Gusztáv Erdélyi Mór fényképén a Vasárnapi Ujságban (1906/20)

Wikipédia / Közkincs

A könyv nem csak mint egy 19. századi történet izgalmas; sokkal több annál: napjainkkal összevetve is érdekes tanulságokkal szolgál, s én éppen ezért hozom szóba. Beksics könyvéből ugyanis az derül ki, hogy a reformkorban nem csak a nemzeti liberalizmus belpolitikai témái körül forogtak a nagy politikai viták, hanem külpolitikai kérdések, például a Magyarország és Ausztria közötti közös ügyek körül is.

A nála olvasottak adták az indíttatást ahhoz, hogy tovább gondoljam a kérdést, és megnézzem, hányadán állunk most egy mai konstellációban, a Magyarország és EU közti viszonyt illetően.