A könyvből az derül ki, hogy a mentőzés nagyon olajozott rendszer szerint működik, és hogy az összeszokott munkatársak éles helyzetekben félszavakból is megértik egymást, miközben pihenőidőben nagyokat beszélgetnek, röhögcsélnek. Hogyan kell ezt elképzelni?
Bozó Gyula: Nem csupán kollegiális kapcsolat van köztünk, mi „együtt élünk”. Az, hogy bajtársak vagyunk, számunka nem egy elcsépelt, tartalom nélküli kifejezés; ha egyikünknek bánata van, mindannyiunknak van, ha öröme, akkor mindannyian örülünk, ha problémája, segítünk megoldani. De ha egy komoly esethez hívnak minket, lehet, hogy közben egy szót sem szólunk egymáshoz – mindenki teszi a dolgát, elég egy nézés, és tudjuk, mi a következő lépés. Ha Gábor nyújtja a kezét, tudom, mi az az eszköz, szer, ami kell bele.
Bozó Gyula
Fazekas István
Egyikük úgy fogalmazott: szerelmesnek kell lenni a hivatásba. Óriási mentális terhet jelenthet ugyanakkor, hogy nap mint nap bajban lévőkkel, szenvedőkkel, adott esetben haldoklókkal vagy halottakkal találkoznak. Hogyan teszik ezt helyre magukban?
Zacher Gábor: Annak idején, amikor kezdő, nullkilométeres orvos voltam a Honvédkórházban, Záborszky főorvos úr behívatott a szobájába, és elmondta a kívülállás fontosságát. Vannak történetek, amelyek után veszünk néhány nagy levegőt, de objektívnek kell lennünk, mert abban a pillanatban, ha a helyszínen elérzékenyülünk vagy az érzelmeink vezetnek minket, annak a beteg látja kárát.
A Magyar Orvosi Kamara elnöke, Álmos Péter néhány napja éppen arról beszélt, hogy minden ötödik magyar orvosnál megjelenik az öngyilkosság kockázata, ami nemcsak más szakmákhoz képest, de nemzetközi összehasonlításban is kimagasló. Emellett mentősként kifejezetten magas lehet a poszttraumás stressznek való kitettségük is.
Z. G.: Aki nem bírja, ne menjen ilyen helyre. Amikor az embert először hányják le csak úgy spontán – és most szándékosan nem akartam nagyon durvát mondani –, van, aki azt mondja: köszönöm szépen, én ezt nem kérem, nem csinálom. Vagy ez van, vagy az, hogy elkezded, és nem tudsz szabadulni a mentős élettől. Mi, a központi rohamcsoport, kicsit olyanok vagyunk, mint az amerikai hadseregnél a Navy SEAL. Magunk hívjuk be a szerintünk rátermetteket, és ezt ki kell érdemelni. De nem elég bekerülni, maradni is tudni kell.
