The Times: Lengyelország Európa védelmezője, nem úgy, mint Magyarország
A brit lap szerkesztőségi vezércikke szerint Ukrajna kiemelt támogatásával Varsó olyan példát mutat, amit a többi országnak is követnie kell Európán.
A brit lap szerkesztőségi vezércikke szerint Ukrajna kiemelt támogatásával Varsó olyan példát mutat, amit a többi országnak is követnie kell Európán.
hvg360
N. Kósa Judit könyve bemutatja a legfontosabb épületek történetét és külön fejezet szól az építtetőkről, a gangok népéről.
Magyarország nem, az eurót használó országok viszont elkerülték a recessziót, vagyis azt, hogy a GDP két egymást követő negyedévben is csökken. A hazai 26,2 százalékosra nőtt infláció továbbra is Európa-rekord. Ami a növekedési kilátásokat illeti, a magyar kormány jóval optimistább, mint az EU.
HVG
A ma kezdődő program változatosnak ígérkezik, ám a magyarok visszafogottabban lelkesek, mint a román szervezők, míg van, aki szerint hiányoznak a programokból az ízek és zamatok. Szerzőnk jegyzete, melyet hamarosan a műsorfolyamot elemző véleménycikk is követ majd.
Demény Péter
Érdemes némileg árnyalni azt a megközelítést, miszerint a mai Magyarországon szimplán a demokrácia és a diktatúra erői állnak szemben egymással. Vélemény.
Csizmadia Ervin
Neparáczki Endre a Kásler Miklós alapította Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának vezetője.
HVG
Az uniós pénzek arra kellenek, hogy Magyarország fejlődni is tudjon, nem egyszerűen túlélni – mondja Andor László korábbi uniós biztos, az európai szociáldemokrata think tank, a Foundation for European Progressive Studies (FEPS) főtitkára. Interjú.
A magyar és a lengyel infláció veszélyes növekedésére figyelmeztet a Fitch hitelminősítő. Lengyelország stikában olajat vesz az oroszoktól? Miben ért egyet Joe Biden és Donald Trump? Miért idézi a Pink Floydot a Nobel-díjas közgazdász? Válogatás a világsajtó írásaiból.
hvg360
Orbán Viktor kormányzásának legújabb idénye úgy kezdődik, ahogy az előző abbamaradt: látható stratégia nélkül menedzselik a felmerülő ügyeket, az elégedetlenséget pedig sorosozással, gyurcsányozással kezelik. Az viszont zavart okoz, hogy Brüsszel beleállt a küzdelembe.
Gergely Márton
Hamvay Péter
Nem a területi engedmények hozzák el a békét, nyilatkozta Volodimir Zelenszkij. A hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
Az új biztonsági stratégia nem csupán klasszikus katonai kérdésekről, páncélosokról és rakétákról szól, hanem többek közt arról is, hogy meg kell védeni az infrastruktúrát, tenni kell a gyűlölet és az uszítás ellen, és meg kell óvni a demokráciát a dezinformációtól, mondta a német diplomácia vezetője.
hvg360
A kilencvenes években autókat lopott, egy zsarolási ügyben ismert szerb gengszterrel együtt került a rendőrség látókörébe a Völner–Schadl-ügy egyik vádlottja, akit pár éve sikkasztás miatt ítélték el, de nem kellett börtönbe vonulnia, felfüggesztettel megúszta. R. Róbert az a férfi, akit Schadl a "gazdájának" nevezett, és aki a vádirat szerint kétszázezer dolláros “váltságdíjat” csalt ki az ügy egy másik vádlottjából, miután elhitette vele, hogy Ukrajnában csecsenek elrabolták.
Dezső András
Hónapok óta csak elvétve kapható egy cukorbetegeknek szánt gyógyszer, amelyet a gyors fogyás reményében sokszor éppen a rászorulók elől vásárolnak fel.
Egyre kevésbé titkolja politikai ambícióit a zsoldoshadseregként működő Wagner Csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin, aki az orosz-ukrán háborúban vállalt szerepe miatt került előtérbe a nyilvánosságban, de ezzel párhuzamosan ellenségeket is szerzett magának a moszkvai politikai elitben. A The Moscow Times elemzése a politikai jövőjét latolgatta.
hvg360
A globális liberális ikonná vált új-zélandi Jacinda Ardern hazai népszerűsége a lemondása előtt megkopott, ezért az utódjának hátrányból kell választásra felkészítenie a kormányzó Munkáspártot.
Nagy Gábor
Ha Lengyelország meg akarja lovagolni a lehetőséget, hogy nagy játékos legyen a kontinensen, akkor ki kell tartania hadserege erőteljes korszerűsítése mellett, és el kell érnie, hogy az USA méltányolja szerepét tényleges frontállamként, írja a konzervatív brit lap diplomáciai elemzője, Roger Boyes.
hvg360
A film főszereplője egy nagy visszatérő, Brendan Fraser.
A Magyar Pünkösdi Egyház vezetői állítják: őket is megvezette a közpénzekkel csaló missziójuk, az ÁSZ pedig a módszertan felülvizsgálatát ígéri, miután szinte semmit nem vett észre. Az ügyészség már 2018 óta nyomozott, de csak tavaly lépett.
Tarnay Kristóf Ábel
A miniszterelnök veje tavaly épp akkor szállt be a Waberer's Nyrt.-be, amikor kiderült, hogy kap 6,1 milliárdot az államtól – azóta nemhogy kiszállt volna, hanem még növelte is a tulajdonrészét.
HVG
Békés megyében is ezer sebből vérzik a végrehajtási rendszer. Az adósok árverésekre szakosodott "vállalkozói" rétegről beszélnek, az ombudsmant két éve nem tesz semmit, a jogvédők az Alkotmánybírósághoz fordulnak.
Szlavkovits Rita