"A jobb oktatástól még a végén válogatóssá és kritikussá válnának a szavazók" – Interjú Cristian Mungiu rendezővel

A bőrszínük miatt elüldözött, egy erdélyi pékség vendégmunkásaiként dolgozó Srí Lanka-iak esetéről készített filmet az egyik leghíresebb román rendező. Cristian Mungiu szerint ma mindenki szabadon utazhat, de a szabadság következményeivel senki nem számolt, a politikai korrektség pedig még azt sem engedi, hogy nevén nevezzük a problémát. Interjú a magyar kormány politikájának következményeiről, állatias emberekről és az R.M.N. című filmről.




Nemzetközi lapszemle: Erdogan kikövezte az utat a mostani tragédiához

Több mint 28 ezer ember halt meg Törökországban és Szíriában a hétfői földrengés után, Gonul Tol, a washingtoni Közel-Kelet Intézet török programjának alapító igazgatója pedig azt vette végig, milyen felelőssége van ebben Erdogan elnöknek. Több lap foglalkozik az uniós csúccsal, a Die Welt pedig arról ír, nem csökkent Magyarország energiafüggősége Oroszországgal szemben. Válogatás a nemzetközi lapok írásaiból.





A Duma Aktuál megvédi a magyar nyelvet: Jön a távnéző, a hömpölygő delej és a szunnyasztó

Nyelvújító kort vizionál a Duma Aktuál csapata, miután Varga Judit Facebook-posztban közölte, hogy a kormány zászlót bont a magyar nyelv védelmében. A lehetőségek tárháza végtelen, főleg, ha még olyan segédanyag is rendelkezésre áll, mint a Magyarító Könyvecske. Megtudhatjuk, miből lett a pincsipancsi, mi az arcpacskoló, inspirál-e majd intim együttlétre a ruggyanta szó, és mi fán terem a türktarisznya.







Nemzetközi lapszemle: Törökországban és Szíriában is a mentésre kell most koncentrálnia a világnak

Mindkét földrengés sújtotta országban meghatározza a mentőalakulatok munkáját és az élet újjászervezését a politikai helyzet. Be kell bizonyítani, hogy Putyin téved, amikor arra játszik, hogy fokozatosan elfogy a Nyugat türelme Ukrajna iránt. Európa nem találja a mindenki számára elfogadható megoldást az illegális migráció kezelésére. Válogatás a világlapok írásaiból.