Ezek a legjobban fizetett szakmák Magyarországon

A legtöbbet fizető gazdasági ág a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (466 300 forint), ezt az információ és kommunikáció (410 300 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (391 100 forint) – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).















Nem a Tanganyikánál és nem hárman

Martin Munkácsi híres képe mégsem ott készült, ahol azt eddig gondolták. Libéria és Tanzánia ugyanis több ezer kilométerre található egymástól.




Tetszene a magyaroknak az ingázás állami támogatása

A magyar lakosság szerint ösztönözné a munkavállalókat, hogy a munkahelyüktől távol vállaljanak munkát, ha az állam valamilyen formában támogatná azt - közölte a Századvég Gazdaságkutató Zrt. egy májusban elvégzett közvélemény-kutatásra hivatkozva.


Az Országos Roma Önkormányzaté lett a sziráki iskola

A most kezdődő tanévtől az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) működteti a Nógrád megyei Szirák iskoláját - jelentette be Farkas Flórián, az ORÖ elnöke kedden a helyszínen, ahol megtekintette az intézmény felújítását.


Ezt tegye a kormány a dolgozókért az LMP szerint

Az LMP azt kéri a kormánytól, hogy támogassa a korszerűtlen klímaberendezések cseréjét, és a középületekre vonatkozóan rögzítse jogszabályban a külső és a belső hőmérséklet különbségének maximumát.