Milliós támogatásból lesznek új munkahelyek Hatvanban

Több mint félszázan találhatnak majd új munkahelyet Hatvanban, a Ro-No Kft. Új Széchenyi Terv keretében megépülő új gyártócsarnokában. A csaknem 176 millió forintos beruházást az Európai Unió és a Magyar Állam ötven százalékkal, közel 88 millió forinttal támogatja.


Mennyit keresnek a topmenedzserek?

A frankfurti tőzsdén jegyzett harminc vezető vállalat vezetője átlagosan évente bő öt millió eurót visz haza - írja az inforadio.hu.




Svájcba keres takarítónőket a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat

Svájcba, háztartási segítő munkakörökbe tartott toborzást a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ), a legtöbb jelentkező a kilátástalanság, a fojtogató hitelek miatt döntött úgy, hogy hátrahagyva családját, több diplomával a zsebében kétkezi munkát vállal – írja a szerdai Magyar Nemzet.






Kiutasított szállodahajók

Az idegenforgalmi szezon közepén, sorozatos fellebbezései elutasítása után július végén kénytelen volt bezárni szállodahajókat fogadó budapesti kikötőit a Magyar Kikötő Zrt.









Két magyar egyetem jutott a legjobbak közé

Két magyar felsőoktatási intézmény – az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem – került fel a sanghaji Academic Ranking of World Universities (ARWU) legfrissebb, 2012-es rangsorára.