Csak keményen!
A kortárs művészeti GDP egyre nagyobb része nem a hagyományos kiállítási terekben, az art-ipar keretein belül jön létre. Nem ott jelenik meg, nem is oda szánják. Egyre több az olyan mű, projekt és csoport, amely a társadalmi kontextussal foglalkozik, hozzászól, bele is avatkozik, alakítani próbálja. Az eszközök és eredmények sokfélék, de megkockáztatjuk, ez a folyamat ma izgalmasabb, mint ami a „white cube”-okban zajlik. Sorozatunkban ilyen hazai csoportokat, kezdeményezéseket mutatunk be.
Miből él a performanszművész?
A művészet minden műfajának megvannak a világsztárjai, de nem minden műfajnak vannak milliárdosai. Ez persze nem csak a művészetben igaz: ki hallott már súlyemelésből vagy futóvadlövésből meggazdagodott sportolóról, miközben a legjobb teniszezők vagy focisták gázsija a filmcsillagokéval vetekszik? Damien Hirst, Jeff Koons vagy Gerhard Richter a szupergazdagok közé tartozik – az ő műveiket haza lehet vinni, fel lehet akasztani a falra, posztamensre lehet állítani. Egy installációkat készítő művésznek már nehezebb a dolga: alkotásainak elhelyezése, működőképességének megőrzése számos gyűjtőt megoldhatatlan feladat elé állít. Még rosszabb helyzetben vannak a land art művészei – ők rendszerint a tájat formálják műalkotássá, amelynek legfeljebb a dokumentációja, makettje, vázlatai értékesíthetők. De talán senkinek sem olyan nehéz ropogós bankjegyekre váltani a sikert és a népszerűséget, mint a performanszművészeknek – ez még akkor is igaz, ha Yves Kleintől kezdve Tino Sehgalig és Ragnar Kjartanssonig többen adtak már el performanszokhoz kapcsolódó immateriális értékeket is.