Szülők nyomás alatt - így szabadulj a szabadságtól!
Régen minden jobb volt. Ja, nem. Régen egy csomó dolog nehezebb volt, de az talán igaz, hogy szülőként egyszerűbb lehetett az élet. A kisebb, hagyományait őrző közösségekben már kora gyerekkorától tanulta mindenki a szülőség koreográfiáját, a gyerekszülés, gondozás, nevelés kötött, évtizedeken (századokon) át érvényes lépéseit. Ma miben élünk?
Régen is voltak egyéniségek, volt némi testre szabás, és módosulhattak a szokások, de valamiféle irányvonal mindig kitapintható lehetett. A gyerek így születik, ilyen ruhát kell ráadni, így kell táplálni, így kell nevelni, büntetni, így tanítjuk, így kap feladatokat, munkát, aztán amikor ő maga is felnőtt lesz, gyerekei születnek, kezdődik az egész elölről, ahogy a dédszülők, a nagyszülők, a szülők is csinálták. A szigorú szabályok, korlátok egyben
kapaszkodók is voltak.
A szabadság nehéz mámora
A nyolcvanas évek végén az országban háromféle babakocsit lehetett kapni, ha az átlagos beszerzési forrásokat vette igénybe az ember. Ma, ahogy belépünk egy bababoltba, vagy megnézzük egy-egy webshop kínálatát, több száz termék közül válogathatunk, ezeknek az eszközöknek mind ugyanaz a funkciójuk: eltolhatjuk a gyerekünket A pontból B-be. A nyolcvanas években könnyebb volt babakocsit választani. És nem csak azt.
Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra A Nő magazinban olvashat, amelyben a nőiességgel foglalkozunk. Lehet-e a nő gyerek nélkül is boldog? Igaz-e az az előítélet, hogy egy női vezető egyúttal erőszakos és hataloméhes is? Legújabb számunk többek között Rezes Judit színész, Durica Katarina író és Szécsi Noémi novellája segítségével próbál válaszokat nyújtani ezekre a kérdésekre. |
Ma a zavarba ejtően sokféle eszköz mellett számtalan, akár egymásnak ellentmondó nevelési elv, táplálási forma, babagondozási gyakorlat, alternatív oktatási program van forgalomban. És nem elég a túlzott bőség, meg kell küzdeni az ellenoldal kritikájával is. Vannak a napirendesek és a válaszkészek, az időre etetők és az igény szerint etetők, a hordozók és a babakocsisok, a nyilvánosan szoptatók és az elbújva szoptatók, a fejlesztők és a „békén hagyók”, a császárt kérők és a természetesszülés-pártiak, a mosható pelust használók és az ultramaghívők, az otthonfőzők és a bébiételesek, a waldorfosok és a versenyistállósok, az unschooling, a homeschooling és a „rendes iskola” hívei.
Természetesen mindenki osztja az észt, és nem ritka, hogy bírálja vagy egyenesen pocskondiázza a másikat a saját igaza tudatában.
Most, amikor ezer dolog közül szabadon választhatnánk, néha azt kívánjuk, bár lenne valamivel kevesebb lehetőségünk, amelyet tisztán átláthatnánk.
Too much information
Ha a (leendő) szülő utána akar járni, mivel tenne legjobbat magzatának, keményen bele kell(ene) ásnia magát a szakirodalomba, hogy kimazsolázza az igazságot az elérhető információhalmazból. Nem újdonság hogy a baba- és kisgyermekpiacnak minden igényre van válasza, sőt újabb és újabb igényeket támaszt, hogy kiszolgálhassa azokat. A még nagyobb biztonságért, a még teljesebb egészségért, a baba még gyorsabb fejlődésért, a még magasabb intelligenciahányadosért mindent megadnak a szülők. És mivel ma a célcsoport már szeretne tudományos tényekkel megtámogatva dönteni, hát meg is kapja, amit vár.
A cégek, termékek mögött álló marketingcsapat ontja a „tudományos” tájékoztatókat, akár az egészségügyben dolgozók, akár a „civil” szülők számára. Így lett biznisz a légzésfigyelő, a köldökzsinórvér, a követőtápszer, hogy csak a „legtudományosabbakat” említsük. Az egyszeri anya, apa persze igyekszik tájékozódni, de sajnos akár a fogzást segítő borostyánnyaklánc mellett is talál tudományosnak tűnő érveket. Rengeteget. És még nem beszéltünk arról a jelenségről, amikor a cégek által megvásárolt kutatók hibás módszertannal készült vagy meghamisított vizsgálatai kerülnek komoly tudományos lapokba és onnan adatbázisokba. Ember legyen a talpán, aki meg tud bizonyosodni arról, hogy mi az, amire valóban szükség van ahhoz, hogy életben tartsunk/fölneveljünk egy gyereket, és mi az, amire nincs.
Aki mindent meg akar adni a gyerekének, az száz százalékig csalódni fog magában, a gyerekben, a világban.
Halálra ítélt vállalkozás, hiszen a „mindenben” egymással ellentétes dolgok is megbújnak: a korlátok mellett a szabadságra, a sütik mellett az egészséges ételekre, a higiénia mellett a sarazásra, a biztonság mellett a fára mászásra is szüksége van a gyereknek. Sokszor vagy az egyik van, vagy a másik, nincs kompromisszum, nincs steril sár, nem nőtt még olyan fa, amiről tuti nem lehet leesni. A tökéletességre törekvő szülő mindig szorong, mindig elégedetlen, vagy nagyon rigid, és csak a saját világát látja, de önmaga és a gyereke valódi szükségleteit soha. Így vagy ő borul ki rövid időn belül, vagy a gyerek lesz „rossz”, deviáns, a szülő szemében hálátlan, hiszen mindent megkapott, amit csak lehet. A maximalista szülő gyereke még felnőttkorában is nyögi azt a lélektani környezetet, amely körülvette kiskorában, és talán még felnőttként is kíséri.
Elég jó vagy
Donald Winnicott gyermekgyógyász, pszichológus alkotta meg a „good enough mother”, vagyis az elég jó anya kifejezést. Bruno Bettelheim kiterjesztette, nála már „elég jó szülő” szerepel. Aki nem tökéletes. Nincs mindig a gyereke nyomában, nem akar mindent megoldani helyette, nem akarja minden szükségletét kielégíteni azonnal – ahogy azt tette eleinte a gyerek újszülött korában. Az elég jó szülő tisztában van azzal, hogy a gyereke önálló személyiség, aki a szülőtől független világban is megállja a helyét. Nem alakít ki függőséget, és nem követel megfelelést. A gyerek szükségletei mellett a saját szükségleteit is észleli és respektálja. Bízik magában, és bízik a gyerekeiben is, elhiszi, hogy képesek fejlődésre fejlesztés és kemény elvárások nélkül. Ráadásul mer hibázni. Képes megbocsátani magának és másoknak. Így lesz ő is szabad és a gyerekei is szabadok abban a világban, ahol mindenki meg akarja mondani a tutit.
Ehhez persze át kell keretezni dolgokat. A freudi „mindennek az anya az oka” mantrát el kell felejteni, és tudomásul venni, hogy a gyerekeink nem üres lapok, amelyekre azt írunk, amit csak akarunk, és mi sem vagyunk robotok. Emberek vagyunk különböző vérmérséklettel, vágyakkal, szükségletekkel, és a gyerekeink is azok. Nem feladatunk, hogy kényünkre, kedvünkre formáljuk vagy külső elvárásoknak feleltessük meg őket. „Gyermekeid nem a te gyermekeid, nyílvesszők ők csupán, kiknek figyelheted röptét” – hangzik a Halíl Dzsibrán- idézet. A mi dolgunk, hogy érzelmi biztonságot teremtsünk számára, hogy el tudjon rugaszkodni. Érzelmi biztonságot, és nem tökéletes gyerekszobát, steril fürdőszobát és nyaralást a Bahamákon.
OLVASNIVALÓ |
Amber Hatch: L. Stipovits Erika: |
Szerző: Sződy Judit
Az oldalon elhelyezett tartalom a HVG Extra A nő magazin közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.