HVG BrandLab: Kezdjük az elején: elmesélnéd az olvasóinknak, hogy ki vagy és hogyan fordultál a mesterséges intelligencia (AI) és a robotika felé?
Emily Genatowski: Bécsben dolgozó AI-kutató vagyok, a szakterületem a háztartási robotika integrációja. A célom, hogy a holnap vitáit már ma elvigyem az emberekhez, mert fontosnak tartom, hogy mindenkinek legyen beleszólása, hogyan jelenjenek meg a robotok az életünkben.
Az AI-jal a Google-nél kezdtem foglalkozni New Yorkban, egy, a NASA-val és a Smithsonian-nel zajló együttműködés során, ahol a természetesnyelv-feldolgozás, a hangasszisztensek, a képfelismerés és a metaadat-generálás eszközeit alkalmaztuk.
A robotika csak később jött: két éve láttam először otthoni humanoidokról szóló promókat TikTokon, és kíváncsi lettem, hogyan reagálnak a robotok a háziállatokra. Írtam pár kutatólabornak ezzel kapcsolatban, akkor derült ki, hogy erről alig van adat. Ebből nőtt ki a saját kutatásom, ami azt vizsgálja, hogyan lehet alapvetően nehézipari gyökerű gépeket a háztartásunkba integrálni.
A robotot tehát egyfajta „integrációs eszközként” használom: olyan helyzeteket teremtek, amelyek lehetőséget adnak az embereknek a kritikusan gondolkodásra, eszmecserére olyan témákról, mint a humanoid-azonosítók, az önvezető járművek vagy robotok közlekedési szabályozása, az autonóm felelősség és ennek biztosítási vetülete, de említhetném az úgynevezett geokerítéses (geofencing) adatkezelést és még egy sor egyebet.
H.B.: Meglehetősen sokszínű a karriered, a Harvard, a Columbia és a Google után most Bécsben PhD-zol, hogyan formálta mindez a kutatói szemléletedet?
E. G.: Bár a karrierem során több országba is eljutottam és eltérő területeken tevékenykedtem, a karrierívem meglepően következetes volt: mindig a digitális innováció és a kultúra metszetében dolgoztam, abban, hogyan lehet a hagyományos intézményeket felelősen összekötni a legújabb technológiákkal. Az otthonunk jelenti ebben a kérdésben az úgynevezett „végső határt”.
A karrierem során gyakran fordult elő, hogy bizonyos technológiákat elsőként próbáltam ki, ezek tesztelése során pedig megtanultam értékelni a kudarcos pillanatokat, ugyanis ez az, amikor az elméleti idealizmus találkozik a gyakorlattal, és kiderül, min kell módosítani. Ma már nem frusztrációként, hanem tanulási lehetőségként kezelem ezeket a helyzeteket.
H.B.: A kutatásod részeként ténylegesen együtt élsz egy humanoid robottal. Miért választottad ezt a megoldást, és eddig milyen tapasztalataid származtak a Tova nevű robotoddal való együttélésből?
E. G.: Ez a megközelítés elengedhetetlen az alkalmazott tudományoknál. A robotikát laborokban fejlesztik, de a valódi piacot az otthonaink jelentik. A robotok standardizált, szigorú szabályok által vezérelt környezetekben tudnak a legjobban kiteljesedni, miközben az otthonunk kaotikus, dinamikusan változik, ugyanakkor “szent” és intim is. Emiatt jóval nagyobb ugrást is jelent egy otthoni robot, amely nem egy steril és következetes környezetben működik. Nem egy ipari robotot teszünk a nappaliba, hanem „generalista” gépeket használunk, amelyek képesek helyzetet értékelni, alkalmazkodni, de akár a családi struktúrába is integrálódni. Mindehhez sokféle készség kombinációjára van szükség, a finom mozgásoktól a nehéz tárgyak megmozgatásáig. Ez egy egyedi kihívás, amit ma csak egy valódi lakókörnyezetben lehet vizsgálni, ezért egyszerre akartam alany és kutató lenni.
H.B.: Mit jelent számodra a „háztartási AI”? Milyen közel vagyunk a valóban hasznos háztartási humanoid robotokhoz?
E. G.: Különbséget kell tenni a humanoid robotok képességfejlesztése és az integrációs témakör között. Egyelőre nagyon messze vagyunk attól, hogy valós segítséget jelentő, teljesen önálló, kétlábú humanoid robotok működjenek a háztartásunkban – nem véletlen, hogy ez a definíció ilyen hosszú.
Nagyon megválogatom a szavaimat ezzel kapcsolatban, hiszen hasznos otthoni robotok már most is vannak: robotporszívók, okos termosztátok vagy például az olyan hangasszisztensek, mint az Alexa vagy a Google Nest. A fenti komponensek összeillesztése időbe telik.
Én azt kutatom, hogyan vezessük be a humanoid robotokat az életünkbe: adatvédelem, megfigyelés, biztosítás, szállítás, geokerítés, azonosítás, adózás – ezek mind megfontolandó kérdések, nem beszélve az olyan, ezoterikusabb koncepciókról, mint a humanoid robotok személyiségi jogai és a kapcsolataik. A szabályozás ma fekteti le a jövő együttélésének alapjait, ez pedig akkor is hat ránk, ha nem kérünk robotot a lakásba. Ezt a vitát szeretném behozni a családi körökbe, a baráti és közösségi beszélgetésekbe.
H.B.: A félelem – munkahelyek, megfigyelés, kontrollvesztés – még mindig erős reflex az AI-jal kapcsolatban. Hol látod a leggyakoribb tévhiteket ezen a téren?
E. G.: A félelem önmagában nem baj, mert arra ösztönöz, hogy odafigyeljünk erre a területre és részt vegyünk a szabályozásról szóló párbeszédben.
Az általad említett témák – munkaerő-kiváltás, megfigyelés, kontrollvesztés – valós félelmeken alapulnak. A tévhitek inkább ahhoz kapcsolódnak, hogy hol tartunk az AI evolúciós folyamatában. Egyelőre még nagyon korai fázisban vagyunk, bár természetesen rendkívül gyors a fejlődés üteme. Nem szabad félreérteni azokat a videókat, amin robotok összetett feladatokat végeznek el, mert ezeket gyakran kontrollált környezetben, több napos mérnöki hangolási folyamatok után veszik fel. Amit látunk, tehát, az még nem jelenti azt, hogy holnap a nappaliban is ez fog történni. Még van időnk, az a lényeg, hogy okosan használjuk fel!
H.B.: A munkáidat nézve visszatérő kulcsszó a bizalom. Mit jelent ez ember és gép között és hogyan építhetjük ki ezt a bizalmat felelősen?
E. G.: Számomra a bizalom nem az én és a gép közötti viszonyt jelent. Sokkal inkább egy hálózat és egy rendszer működésébe vetett bizalomról van szó. Bíznom kell a mérnökökben, a szoftverfejlesztő csapatokban, az adatvédelmi szabályozókban, abban, aki távolról üzemelteti a robotokat. Ha ez a hálózat látható és elszámoltatható, az megalapozhatja a felhasználói bizalom megszületését. A robot iránti bizalom csak ezután jön.
H.B.: Mi a legizgalmasabb most a háztartási/szociális robotikában és mit vársz a területtől, mondjuk öt éves távlatban?
E. G.: Integráció-kutatóként a Neo Robot (X1) körüli médiakampány a legérdekesebb, nem a robot képességei, amit könnyen félreérthet a szélesebb közönség. Rajta tartottam a szememet a reakciókon, illetve a cég által kínált működési modelleken és promóciós anyagokon. Ez utóbbiból úgy látszik, hogy egy különféle házimunkákra fókuszáló struktúrát találtak ki, amelyet alapvetően egy harmadik fél működtet, távolról.
Szerencsére a közönség – legalábbis az én buborékomban – átlát az ilyen szemfényvesztésen, érzékeny az adatvédelemre, és tekintettel van a háztartási munkavállalók sorsára is, ez nagyon értékes tapasztalat volt.
A következő öt évben kiderül majd, hogy az első felhasználók milyen nehézségekkel és komplexitással szembesülnek. Olyasmire gondolok, mint a távoli üzemeltetésből fakadó késleltetés, a végtagok illeszkedési hibái, a szoftverfrissítések következtében megszűnő funkciók, vagy a robotkarok mozgatását végző, “inakkal” kapcsolatos problémák. Remélem, ez azzal fog járni, hogy ahogy egyre többen látják majd a biológiai hasonlóság és a valóság találkozásánál fellépő problémákat, ez nyitottabbá tehet majd minket más megjelenésű robotokra, amelyek lehet, hogy kevésbé hasonlítanak a sci-fi álmainkhoz, de sokkal hasznosabbak lesznek az otthonainkban.
H.B.: Részt vettél az osztrák CLARIAH projektben az AI-jal kapcsolatos akadémiai hivatkozási sztenderdek kidolgozásában. Miért kulcs ma az átláthatóság és a számonkérhetőség?
E. G.: Ez a kérdés egy nagyon érdekes témát, a szégyen témáját is érinti. Az AI-t sokan a kiskapukkal, a munka megkerülésével, hallucinációval, megbízhatatlansággal azonosítják, ez akár igaz is lehet. Az AI egy olyan eszköz, ami a kutatásokat hatékonyabbá és olcsóbbá teheti. Ráadásul nem csak nagy nyelvi modellek (LLM-ek) vannak: említhetném a prediktív modellezést, a gépi tanulást, adatelemzést, a szemantikus AI-t, az NLP-t, szimulációt, képfelismerést, automatikus leiratok készítését, a sort hosszan lehetne folytatni.
A kutatók maguk dönthetnek a szakterületi modellekről, helyi hosztolásról, a determinisztikusság (temperatúra) beállításairól. Ezek ismerete mellett az AI felelős eszköz lehet. Az emberek úgyis használják, ezért jobb követhető, számonkérhető, átlátható módon használni és beszélni róla.
H.B.: Az AI gyorsabban halad, mint a szabályozás. A European AI Act mennyire széles spektrumot fed le ebből a szempontból?
E. G.: Ezen a téren az etikai és a gyakorlati szempontok feszülnek egymásnak. Az AI Act az emberi méltóságot és a védelemre szoruló csoportokat helyezi előtérbe, ez viszont gyakorlati korlátokat szülhet.
Egy példa: a robotom egy kínai laborból érkezett, ezért GDPR-kompatibilissé kellett tennem, így sok funkciója erősen korlátozott. A robot nem különböztethet meg embereket, nem kezelhet biometrikus adatokat, mert előfordulhat, hogy kimegyünk az utcára, ahol nem feltétlenül kapjuk meg a járókelők hozzájárulását. Ez például azt jelenti, hogy a robotom nem tud különbséget tenni közted és köztem.
A globális fejlesztés egymástól elzárt régiókban történik, ahol Kína a kohéziót, az USA a gazdasági és technológiai előnyöket, az EU a méltóságot és adatvédelmet priorizálja. A jelenlegi jogalkotási folyamataink viszont túl lassúak: mire hatályba lép valami, már elavult. Nem egyes törvényeket, hanem a rendszert kell dinamikusabbá, gyorsabbá, interdiszciplinárissá tenni, a biztonság és az innováció egyensúlyával.
H.B.: Éltél és dolgoztál az USA-ban és Európában is. Miben tér el a két világ AI-diskurzusa és adaptációja?
E. G.: Szeretek az EU-ban dolgozni innováción. Próbálom az amerikai „merjünk nagyot” attitűdöt összehangolni az embert középpontba állító, a méltóságon alapuló adatvédelemmel. Az EU – ahogy említettem – a polgárokat priorizálja az innováció tempójával szemben, aminek komoly értéke van, még ha gazdasági hátrányt is vállal miatta.
Szabályozási szempontból példamutatónak tartom a GDPR-t és az AI Act-et, amelyek jól láthatóan formálják a közvéleményt. Az USA-ban inkább az innovációt (önvezetés, kiszállító robotok), mert barátságosabb a szabályozás, de emiatt többen látják úgy, hogy a háztartási robotika az adatbányászat újabb formája. Az EU-ban kevésbé az adat a fő aggály, inkább a kulturális-kapcsolati-társadalmi következmények. Az én célom mindenhol ugyanaz: a párbeszédet támogatni, nem az eredményt befolyásolni.
H.B.: Az úgynevezett AI-ügynökök (agentic AI) elhozták a fejlődés legújabb fázisát, amely már autonóm, döntéshozó rendszereket jelent. Kutatói szemmel nézve hol húzódik a határ a hasznos önállóság és a potenciális kockázat között?
E. G.: Az úgynevezett „human in the loop” módszer híve vagyok, azaz, mindig lennie kell egy embernek a döntési lánc végén. Nem ellene vagyok az agentikus rendszereknek, de nem szeretnék teljesen felügyelet nélküli működést látni. Bizonyára sokan hallottak szenzációhajhász kísérletekről, ahol többféle AI-ügynököt használtak, ezek az ügynökök pedig hatékonysági okokból egyfajta saját nyelvet alakítottak ki. Nálam valahol itt van a határ. A minimum, hogy amikor két AI egymással kommunikál, akkor megfigyelhessük ezt a kommunikációs folyamatot.
H.B.: Ha az AI már szinte minden ágazatba beleszól, mi marad pótolhatatlanul emberi érték?
E. G.: Ahogy a fotózás elterjedése az expresszionizmust hívta elő, most is erősödik a valódi emberi kapcsolat, az autenticitás, az analitikus gondolkodás iránti igény. A repetitív, standard feladatokat átvállalhatja az AI; nekünk az egyedi ötletek, a tapasztalat, az interdiszciplináris szemlélet a hozzáadott értékünk. Érdemes ezt lehetőségként látni, nem veszteségként.
H.B.: Mit tanácsolsz a fiatal kutatóknak, alkotóknak, akiket megriaszt az AI összetettsége?
E. G.: Ugorjanak be! Senki sem szakértő az elején, és az AI-jal kapcsolatban most még senki sem tud mindent, mert a terület folyamatosan változik. Kezdjenek ingyenes eszközökkel, kísérletezzenek, építsenek a saját erősségeikre, és keressék, hol tesz gyorsabbá vagy kreatívabbá az AI. Nem kell kódolni tudni ahhoz, hogy értelmesen próbálkozzanak. Az első promptom például egy teljesen új Star Trek: The Next Generation epizód lett, ami jó móka volt, és hosszú, több körös beszélgetéssé nőtte ki magát.
H.B.: Mit várhat a közönség a budapesti AI Talks előadásodtól?
E. G.: Történeteket az életemből Továval. Ezek könnyed, vicces sztorik, amelyek mégis komoly kérdéseket nyitnak ki, onnantól, hogy a robot „munkát vállalna” egy kávézóban, addig, hogyan barátkozik vele a kutyám, vagy hogyan veszek neki villamosjegyet; sőt, hogyan módosítanám a lakásbiztosítást egy ügyetlen, új „lakótárs” miatt. A sztorik lehetőséget adnak, hogy a robotok kapcsán olyan témákról beszélgessünk, mint az adózás, felelősség, adatvédelem vagy épp a közlekedés. Azt remélem, mindenki talál egy történetet, amit hazavihet, és átbeszélheti a családjával, barátaival.
A HVG és az Amazing AI közös AI Talks rendezvényének keretein belül a fellépő szakértőkkel az Amazing AI indított podcastsorozatot:
https://www.youtube.com/watch?v=ma7b28M3cyE
