„A gyerekvállalás nem nőügy” – De mitől fog több gyerek születni?

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Ösztön és ösztönzés: mitől születik több gyerek? címmel szervezett szerda esti rendezvényén azt próbálták körbejárni, milyen állami, kormányzati intézkedésekre lenne szükség, hogy emelkedjen a születésszám Magyarországon – egyáltalán: valóban szükség van-e rá (és ha igen, miért), hogy több gyerek szülessen. A húsz előadónak egyenként mindössze öt perc állt rendelkezésére, hogy egy konkrét kérdésre, amelyet előzetesen a TASZ fogalmazott meg, összefoglalják a véleményüket, és megfogalmazzák a javaslataikat. Az esemény házigazdája Veiszer Alinda volt.

Pető Andrea történész, egyetemi tanár (CEU) a Ratkó-korszak kiugrónak tűnő születésszámáról, a terhességmegszakításhoz való hozzáállás alakulásáról beszélt, és arról, hogy az 1948 utáni női emancipációs törekvéseket hogyan váltotta az anyaság kultusza. Előadásában kitért rá, hogy az abortusztörvények szigorítása és enyhítése kevéssé hatott a születésszámra, nem így a nők felelősségét harsogó propagandakampány a maga megkerülhetetlen ellenségképeivel: az abortőrökkel.

Szikra Dorottya szociálpolitikus, az MTA főmunkatársa arról beszélt, a magyar állam már több mint száz éve azon gondolkodik, hogyan tudná növelni a gyerekvállalási kedvet. A 21. században azonban számos ország példája alapján kijelenthető: a nők munkahelyi előmenetele kiemelkedően fontos tényező, emellett a magas színvonalú szolgáltatások és az ezekhez való hozzáférés is (pl. bölcsőde). Magyarország e téren szerényen teljesít, még úgy is, hogy 2010 óta alapvetően fejlődésről beszélhetünk. Kiemelte továbbá: a szülők, pláne az egyedül élő szülők támogatása is elengedhetetlen, hiszen a statisztikákból jól látható: a magyar párok hamar szétmennek, ami megnehezíti a második, harmadik gyerek vállalását, felnevelését. Ugyanilyen fontosnak tartja, hogy az apák szerepvállalása határozottabb legyen, és hogy ezt minél többféleképpen elősegítsék: legyen lehetőség a gyerek születése után akár több hétre is otthon maradni gyedszerű ellátás keretében, ami bizonyítottan megerősíti a kapcsolatot a gyerekkel, egyúttal magát a családot is. Néhány szimbolikus lépés is sokat segíthet, tette hozzá. Önmagában attól, hogy az egyik oldalon sok pénzt öntünk a családpolitikába, nem fog a másik oldalon több gyerek kijönni a rendszerből, hangsúlyozta. Magyarországon nem a harmadik vagy a negyedik, hanem az első és a második gyerek megszületése a problémás: ezen érdemes komplex szolgáltatásokkal és az apák szerepét támogató családpolitikával segíteni.

Vajda Róza szociológus, az MTA munkatársa is kiemelte: a nők munkaerőpiaci helyzetének javítása lenne az egyik legégetőbb feladat – ahol több a lehetőség, több gyerek születik. A gyerekvállalás legfőbb akadályát a megélhetési gondokban látják a nők, az otthoni szerepeik és feladataik, valamint a munkahelyi elvárások közötti kibékíthetetlen ellentét sem kedvez a gyerekvállalási kedvnek. A munkát és a magánéletet összehangolni segítő döntések ugyanolyan fájóan hiányoznak a rendszerből, ahogy a férfiak és nők közötti bérkülönbséget enyhítő vagy a nők kiszolgáltatottságát mérséklő kormányzati lépések. Az atipikus foglalkoztatás még mindig gyerekcipőben jár itthon, hangsúlyozta Vajda Róza, holott a rugalmas foglalkoztatás, a kiszámíthatóság, az egyenlő bánásmódkomoly változást idézhetne elő.

Nem a családok éve lesz

A rendszer túlszabályozásának csapdáiról beszélt Niedermüller Anna oktatási szakértő, egyúttal kiemelte a minőségi oktatáshoz való hozzáférés nehézségeit. Az elavult oktatási rendszer elavult struktúráiban gyökereznek a legfőbb problémák, mondta – ahogy a hazai iskolák a gyerekekre tekintenek, illetve arra, hogy mi dolguk velük, az súlyos kérdések sorát veti fel. „Vállalkozó szellemű, magabiztos, rugalmas gyerekeket nevelünk-e?” – kérdezte, hiszen „családot alapítani is nagy bátorság”, de vajon fel tudják-e készíteni a magyar iskolák a gyerekeket arra, hogy a folyton változó körülmények között is boldoguljanak? Az iskola ma inkább ellenfél, amolyan hatóság, foglalta össze, a partneri kommunikáció helyreállításával régóta adós a rendszer.

L. Ritók Nóra (Igazgyöngy Alapítvány) a kérdésre, miszerint „Mi a három legsürgetőbb feladata az államnak a leszakadó réteghez tartozók gyerekvállalásával kapcsolatban?”, azt válaszolta, mindenekelőtt a szegénység kezelésének megváltoztatása. Esélyt nyújtani arra, hogy a benne élők ne újratermeljék a nyomorúságot, amelyben szülők is éltek. Az éhezés (mind a minőségi, mind a mennyiségi) felszámolása mellett a fejlesztések átgondolását emelte ki: a legelmaradottabb térségekben, a szegregátumokban élők egyszerűen nem jutnak hozzá azokhoz a szolgáltatásokhoz, amelyekhez mások, és amelyek az előmenetelük kulcsai lehetnének. Óriási gond a szakemberhiány (pszichológusok, fejlesztő pedagógusok), figyelmeztetett, de a kismamák felkészítése is rendszerint elmarad: a babavárásra, az egészséges(ebb) életmódra, a tudatos gyereknevelésre. Kiemelten fontos lenne a nők helyzetének javítása, hívta fel a figyelmet. Ha csak a megelőzést, a védekezést nézzük: a létminimum alatt élőknek a legolcsóbb gumióvszer sem opció, a drágább és utazást is igénylő eszközök és beavatkozások pedig végképp nem értelmezhetők, mondta. Sok esetben az egyetlen karriertörténet a főállású anyaság – a munkavállalás (lehetőségek, képzés és támogatás híján) fel sem merül. Ezekben a közösségekben 2018 sehogy sem tud a családok éve lenni, de a szlogen minden eddiginél erősebben mutat rá az említett problémákra.

Egészséges jogok

Dr. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója a szülészeti választási lehetőségek kiterjesztésének fontosságáról beszélt, a paraszolvenciáról való társadalmi párbeszéd szükségességéről és egy egészség- és emberközpontúbb egészségügyi rendszer megteremtéséről. Lőrincz Kati, a Másállapotot a szülészetben aktivistája kiemelte: a traumatikus szülésélmény általános itthon – gyakran fájdalommal is kísérve –, véleménye szerint ha a szülés körülményeit sikerülne általánosan jobbá tenni, az a gyerekvállalás egyik kulcsa lehetne (ilyen lehet pl. a szabad testhelyzet megválasztás, az evés-ivás, hosszabb távon a szoptatástámogatás vagy az ambuláns szülés).

Kardos Bogáta (PATENT Egyesület) szerint az, hogy a szexről való beszéd tabusítva van, rengeteg probléma előidézője: egy egyszerű óvszervásárlás is kínos a tizenévesek számára, rengeteg téves információ birtokában vannak, és mivel a felvilágosítás alapvetően hiányzik, ezért leggyakrabban az interneten próbálnak tájékozódni – több-kevesebb sikerrel. Véleménye szerint a fogamzásgátló módszerek elérését minél egyszerűbbé és olcsóbbá kellene tenni (a fiúk és a lányok azonos felelősségének hangsúlyozásával), a szexuális nevelésre pedig egészen kicsi kortól sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni, és a tudatos családtervezést támogatni.

Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő is felhívta a figyelmet rá: Magyarországon egy 12 éves gyerek nem fogyaszthat alkoholt, nem vehet kaparós sorsjegyet, és nem vezethet autót, de szexelhet. A hazaihoz hasonlóan hiányos, de leginkább semmilyen szexedukáció és nemi nevelés mellett nem csoda, hogy 2016-ban 10 ezer kiskorú lány esett teherbe. Gyurkó Szilvia szerint a nemi nevelést egészen kiskorban kell elkezdeni, ami mindenekelőtt a gyerek tiszteletben tartásán alapul. A megfelelő érzelmi biztonságban felnövő, testtudatos, tájékozott fiatal fog tudni nemet mondani, védekezni, tervezni, valamint különbséget tenni szex, erotika és pornó között. Kiemelte, mennyire fontosak az online felületek, hiszen a szexről való beszédet az intézményekbe amúgy is nehéz bevinni, és mivel a hiányzó információkat úgyis a neten keresik a gyerekek, ott kell megbízható segítséget és kellő információt nyújtani.

Szél Dávid pszichológus, az Apapara blog szerzője leszögezte: a gyerekvállalás nem nőügy, és természetesen nem is férfiügy. Sajnálatosnak tartja, hogy hiába a rengeteg egyéni és családi törekvés, társadalmi szinten nincs támogatottságuk, a meglévő rögzült struktúrákkal gyakorlatilag képtelenség szembemenni. A munkaerőpiaci attitűdök csak nagyon lassan változnak, a hazai munkáltatók nem rugalmasak, a rendszer nem családbarát. Ugyanilyen súlyos problémának tartja, hogy a szülők egyszerűen nem ismerik meg egymást szülői minőségben, az ötnapos apaszabadság alatt nem derül ki, ki milyen szülő. A láthatatlan munka és az érzelmi házimunka fogalmainak ismerete is hiányzik, holott szerinte a hétköznapok kiegyensúlyozott működtetéséhez és hosszú távú menedzseléséhez mindkettőre égetően nagy szükség lenne. Hasonlóképpen: a nevelésbe egyszerűen nincs beépítve a gendertudatosság, a szextudatosság, az egészségtudatosság, mondja – olykor a legalapvetőbb ismereteknek sincsenek birtokában a fiatalok, illetve a fiatal felnőttek. Az pedig, hogy ki marad otthon a gyerek születése után, ma Magyarországon a legtöbbször nem érzelmi döntés, hanem nagyon is anyagi. „A gyereknevelés anyaissue, a gondolkodás pedig abszolút anyaközpontú”, foglalta össze, és véleménye szerint addig, amíg a szülőkre nem egyenrangú partnerekként, az apákra pedig csupán pótlékként tekintünk, esély sincs a változásra.

De vajon muszáj, hogy több gyerek szülessen? Miért baj, ha kevesebben leszünk? És pontosan mi célt is szolgál a „demográfiai fókuszú kormányzás”? Kérdezte Gregor Anikó, az ELTE TáTk adjunktusa, hozzátéve, hogy elsősorban gazdasági növekedési érvek és érdekek szólnak mellette. De nem esik szó, mutatott rá, a férfi-női viszonyok dinamikájáról, hogy mit gondolunk azokról, akiktől gyerekeket várunk. Egyáltalán: kinek a gyerekvállalási kedvéről beszélünk a téma kapcsán? Hogyan próbál az állam ellentartani a munka és a munkahelyek erodáló hatásának, ami tömegek magánéletét teszi tönkre? A gondoskodást, az ápolási feladatokat kinek a vállára helyezzük rendszerszinten – és ők milyen támogatásban részesülnek? Jó néhány megválaszolatlan, ám mielőbb tisztázásra szoruló kérdés tolakszik oda a gyerekvállalással kapcsolatban felmerülők mellé, emlékeztetett Gregor Anikó.

Skrabski Fruzsina (Három Királyfi, Három Királylány mozgalom) azokról beszélt, akik több gyereket szeretnének, de a kívánt vagy tervezett gyerekszámot mégsem követi azonos születésszám. Egy felmérésükből kiderült: a magyar fiatalok mindenekelőtt stabil partnert szeretnének, kellően érettek akarnak lenni a szülőségre, és a megfelelő anyagi helyzet is fontos körülmény. Véleménye szerint családbarát munkahelyekkel, a szabadidős lehetőségek támogatásával, intenzív közösségfejlesztéssel lehet segíteni a fiatalokat. Nótár Ilona interkulturális előadó, tréner a roma közösségek család- és gyerekközpontúságáról beszélt, az erős anyamítoszról, valamint arról, hogy a romák támogatása elképzelhetetlen az egyes kultúrák és szubkultúrák behatóbb ismerete és tisztelete nélkül.

Az esemény zárásaképpen személyes történetek hangzottak el egy tudatos gyermektelenséget választó pár mindkét tagjától, a lombikeljárás jogi szakértője, Iván Erika a lombikeljárást választó párok kudarcairól és sikereiről, valamint a szabályozás nehézségeiről beszélt, egy fiatal meleg férfi szülővé válásának fogadtatását osztotta meg,  a három gyereket örökbe fogadó Paulon Viktória a hazai gyermekvédelmi rendszer foghíjairól és az állami gondozott gyerekek lehetőségeinek javításáról beszélt, Csordás Anett, a Lépjünk, hogy Léphessenek Közhasznú Egyesület elnöke pedig kiemelte: az akadálymentes élethez mindenkinek joga van, és jó lenne, ha egyenlően férhetne hozzá az élethez mindenki. Magyarországon azonban az ápolás rendszerszintű és súlyos probléma, holott jelenleg 45 ezer ember gondoskodik otthon a hozzátartozójáról megalázóan és lehetetlenül kevés ápolási díjért. Szeretnék, ha végre ezt is munkaként ismernék el, és megfelelően honorálnák.

Szerző: Fiáth Marianna

Ha szívesen olvasna hasonló tartalmakat, rendelje meg a HVG Extra A nő legfrissebb számát a kiadótól vagy keresse az újságárusoknál.