Súlyos balesetet úszott meg egy McLaren-sofőr
Bár egyedül autózott, vele volt az őrangyala.
A kalapácsos autós még a pólójától is megszabadult.
HVG
Lényegében ez a modell lesz a debreceni BMW leginkább direkt ellenfele.
HVG
Ezen kívül a Fiat Tipo, vagy az Alfa Romeo 155 is az ő terve volt.
HVG
Át már nem jutott a hídon, ugyanis lekapcsolták a rendőrök, és bevonták a jogsiját.
HVG
A hatóságok szerint nem történt semmi rendkívüli Mogyoródon.
HVG
Kínaiak adják a kocsikat, amerikaiak a szolgáltatói hátteret.
HVG
A 7-es főúton is volt egy tömegbaleset.
HVG
Természetesen súlyosan szabálytalan így állatot szállítani.
HVG
Az olasz cégcsoport 50 éve jött létre.
HVG
A sportosabb vezetés úgy tűnik fitten tartja az akkumulátorokat.
HVG
A helyszín a 49-es főút.
HVG
A szemtanúk beszámolója alapján a bent ülők saját erejükből ki tudtak szállni.
HVG
Egy Fiat vezetője senkivel nem törődve száguldott a forgalomban.
HVG
Ráadásul "amatőr" pilótákkal futották meg a rekordokat.
HVG
Felfoghatatlan méretű adatmennyiséget kell százszázalékos biztonsággal és késedelem nélkül eljuttatni a csapatokhoz, illetve a helyszínen és a képernyők előtt ülő nézőkhöz – hatalmas kihívást jelent a Forma–1 technikai hátterének biztosítása. Ez most a Lenovo feladata, s az együttműködésből a világ vezető számítógépes cége is profitál: miközben az F1 kiváló lehetőséget ad az innovációra, a száguldó cirkusz rajongói annyiszor látják felvillanni a nevét, hogy körükben a Lenovo a legnépszerűbb márka.
Több kilométeres a dugó, a sztráda érintett szakaszát lezárták.
HVG
Már ki is hallgatták az egyik, 15 éves gyanúsítottat.
HVG
Egyedi útvonalakon járnak majd a régi járművek.
HVG