am

Mondjuk, én is meglepődtem, amikor kimentünk fotózni a Hármashatár-hegyre, majd Biró kolléga lázas szemekkel odafordult hozzám, hogy mintegy engedélyt kérjen a tereppróbához. Mondom, lelke rajta, mire befordult egy kavicsos parkolóba és egy jó két perces művelettel (én irányítottam) felszuszakolta a járművet a kábé 8 és fél centis járdán az enyhén lejtős füves domboldalra, majd elégedetten rám nézett: „na, apukám, nem hiába Land Rover, látod?” Nem pontosan tudtam, mit kéne látnom, ránézésre a régi kettes golfom is simán felment volna, de kiderült, itt már akadt el drága SUV-okkal, és kimagasló teljesítménynek tartotta, hogy a kipufogótól is még jó tíz centi volt a talaj. Ebből következően kavicsos úton is szépen gurul, a földutakat is zokszó, nyek-kenés, nyiszegés nélkül teljesíti. A szűk vadcsapáson is képes megfordulni, hála az első radarnak – mert legyünk őszinték, legfeljebb az amerikai NBA-s dream team tagjai képesek belátni a kocsi orrát.

am

Én nem tudom, milyenek voltak a régi Landyk, és miért hívták jól értesült magyar szakújságírók a márkát az angol betegnek, de a Freelander 2-ese kicsattanó egészségnek örvend. Kicsit kételkedve ültem bele, mert az egyesről túlságosan sok pr-ízű tesztet olvastam. Főleg olyanokat, hogy milyen jól húz a kétliteres dízel, és a 110 lóerő a nyári szellőhöz hasonló könnyedséggel libbenti tova a közel kéttonnás terepjárót. Nem péhádéztam gyorsulástanból, de azért ezt a reklámszöveget még én sem eszem meg. A rossz érzések meglepően hamar múlni kezdtek. A 2,2 literes dízel 160 lóerőt ad le, ami jól mozgatja a továbbra is nehéz kasztnit. Jobban, mint a legtöbb 1,6-os átlagbenzines a pár száz kilóval könnyebb tucatautókat. Ez a Landy azonban minden, csak nem tucatautó.

am

Már csak azért sem, mert ezzel a felszereltséggel 12 millió forint alatt nemigen lehet megúszni. Persze, lehet kapni 8-9 millió körül is, de őszintén, olyat ki vesz meg? A csóró vadászok úgyis Lada Nivát vesznek, akiket meg felvet a pénz, de valamilyen különös oknál fogva erotikus gyönyört éreznek akkor, ha haslövéses őzet űzhetnek árkon-bokron át, inkább a két fokkal varacskosabb Defendert hajtják. Akinek meg komolyabb Land Roverre telik, nem hiszem, hogy alább adja a szép nagy kerekeknél, bőrnél, tempomatnál, ülésfűtésnél, hogy csak pár dolgot mondjak.

am

am

A kettes Freelander célcsoportja nem rókavadászatra használja majd a kocsiját. Nekik kifejezetten jó hír, hogy az óbudai útfelbontásoknál kirakott 30 kilométer/órás sebességkorlátozó táblát lelkiismeretfurdalás nélkül lehet durván figyelmen kívül hagyni, az 5-10 centis bukkanók meg se kottyannak, teljes biztonsággal suhan át rajtuk az autó, sőt, még a Szépvölgyi út végén halmozódó aknáknál sem kell különösebben visszafogni a sebességet.

Van egy ilyen furcsa, megmagyarázhatatlan mixtúrája az imidzsnek, kivagyiságnak, a vagányságnak, másrészt meg a teherautóságnak, amit kizárólag őrült brit fejlesztők tudnak így adagolni. Hiába kisebb sok-sok centivel a Range Rovernél, a Freelander 2-es igenis teherautós a maga módján. Ez az autó egyszerre varacskos, miközben mégis luxuskocsi. A kilincsek tömör műanyagból vannak, ahogyan a visszapillantó is. És ahogyan a visszapillantóról tényleg azt gondolná az ember, hogy egy teherautóról lopták le, mégis, ha megnyomom a kulcsot, behúzza magát, így közel 20 centivel keskenyebb úton is elfér a Landy. Ez a kettősség tetten érhető még számos apróságban, és ettől lesz szép és hiteles a jármű. 

am

Nem kevés kemény és kopogós műanyag terpeszkedik a kocsiban, mégsem az olcsóság, hanem a funkcionalitás érzetét adja. Ezt csak tetézi, hogy apróbb-nagyobb luxusjelek itt-ott felütik fejüket. A kormánykeréken, a műszerfal kialakításán és az automata sebességváltón ott van az, amit Basil Fawlty olyan szépen megfogalmazott a Waczak szálló valamelyik részében: „a touch of class”. Könnyen el tudom képzelni, hogy kapzsi menedzserek a világ szakmányban folytatott kizsákmányolása után úgy ülnek be este a Land Roverükbe, hogy most aztán spártai életmódot fognak folytatni. Hiába van súlyos milliókba fájó verdájuk, azt képzelhetik, ők most felülmúlhatatlan önuralommal már-már fakírként tűrik, hogy néhány tenyérnyi helyen műanyag és – mily igazságtalan a sors! – nem bőr ér a hétvégi borúthoz felvett szarvasbőr zekéhez. Én csak annyiban adnék igazat a kapitalizmus apostolainak, hogy a légbeömlőkön elnyúló gombok valóban fájdalmasan műanyagok. Amivel nem lenne semmi gond, de könyörgöm, legalább ne krómhatású plexiből készítsék a fülecskéket, mert ez így kifejezetten gagyi. De spongyát rá, és térjünk rá a Land Rover-luxusra: a kulcsként működő téglatestet csak be kell helyezni egy apró kis nyílásba, ahol gyorsan feltölti a gép az esetlegesen lemerülő távirányító aksiját, s miután a he-lyére került a „kulcs”, gombnyomásra indul az autó. Amikor a márkakereskedőnél először beindították az autót, igencsak megijedtem, mert a motorház mellett állva nagyon dízelhangja volt. Bent, az utastérben már korántsem volt ennyire zavaró a tompított kerregés.

am

Azért sem zavartak bent a zajok, mert elvonta a figyelmemet az, hogy minden a kezemre állt: az alapmodellből kispórolt könyöktámasz ebben a verzióban állítható magasságú, de jól jön a rengeteg fényt biztosító két óriási tetőablak is. Igaz, ebből csak az elsőt lehet elhúzni, viszont ilyenkor automatikusan feljön egy apró kis függőleges háló, hogy ne repüljenek be a bogarak az utastérbe. Meg tudnék lenni nélküle, tulajdonképpen a fene se akarja kapirgálni róla a rovartetemeket, de ettől a figyelmességtől érzem azt, hogy több ez az autó egy szimpla terepjárónál.

Ráadásul hihetetlen respektje van az utakon. Tényleg csak a potenciális szervdonorok vágnak be elém, és nem egyszer meglepődve tapasztaltam, hogy udvariatlan furakodás nélkül is elsőre beengedtek kanyarodáskor. Nem tudom azért-e, mert nem merték megkockáztatni azt, hogy nem engednek be, vagy pedig ép-pen ellenkezőleg: a Landy nélkülözi a gonosz terepjárós imidzset, ezért merő jóindulatból kedves vele a többi autós.

am

Sose gondoltam volna, hogy napi szinte fent tudnék és akarnék tartani egy méretes terepjárót. Ám a kettes Freelander reggel a rakparti dugóban 12-12,5 liter gázolajat evett, de amint egy kicsit letisztult az út, rögtön visszaesett 10 literre az átlagfogyasztás, ami nem rossz egy közel 2 tonnás, elég dinamikusan gyorsítható autótól.

A navigáció kinézete még éppen elfogadható, felteszem, nem a legújabb modell, az viszont érthetetlen, miért maradt le például Csobánka a térképről. Ahol – mint azt most szorgos kutatással kiderítettem – minden harmadik autó Land Rover. Egy kicsit több, a hazai piac iránti tisztelettel sürgősen orvosolni kellene a prob-lémát, és legalább a Budapest környéki elit hegyvidékek domborzatát installálni kellene az új autók navigációs berendezésére.

Ugyanakkor végre belerakták ebbe a modellbe is azt, amit korábban csak a böszme terepjáróik számára tartogattak: egy tekerő kapcsolóval szabályozni lehet a terepfüggő vezérlést. Négy állása van: normál betonút, téli csúszkálós/kavicsos üzemmód, sárdagasztás és homokos út, és természetesen van külön lejtmenetvezérlő is. Kipróbáltuk, minden funkció nagyon szépen működik.

A modellben van ülésfűtés, kétzónás klíma, viszont meglepő módon nem annyira tágas a csomagtartó. Kívülről szép nagynak néz ki, viszont teljes pótkereket kapott, amit elsüllyesztettek, és a nagy felnis terepgumi sokat elvesz a térből. 

am

De lássuk a valóban hasznos praktikumokat. A feleségemnek leginkább az tetszik, hogy a kesztyűtartóba éppen belefér a másfél literes PET-palack. Bár szerinte ahhoz, hogy igazi családi autó legyen, több rekesz kellene bele. Őnagysága még azt kifogásolta, hogy – szerinte – nehéz felemelni a csomagtartóajtót. Szerintem meg el van kényeztetve, és még sosem nyitogatott rozsdás garázsajtókat. Na, azt nehéz felemelni, de a Landy csomagtérajtaját nevetségesen könnyű. Nejem szerint egy kicsit kisebb hátul a lábtér, mint a mi korántsem nagypresztízsű egyterűnkben. Ez könnyen lehet, hogy így van, sőt, az is kivívta még a haragját, hogy szerinte nehezebb hátra betenni a Landybe a gyerekülést, mert, idézem „nem lehet annyira kinyitni az ajtót”. Lecsekkoltam, nincs igaza. Arról van szó, hogy a Landyben is ki lehet nyitni teljesen az ajtót, majdnem 90 fokig, csakhogy a mi kocsinkban körülbelül 3 centi vastag az ajtó, itt pedig olyan 23 centiméter. Na, ez hiányzik az ő boldogulásához, bár szerintem ez nem lenne egy túl erős szempont az autóválasztásnál. Viszont kiderült, a kardánalagút hátuljába a hátsó ülésen utazó gyerekek bedughatják a fülhallgatóikat, és akkor nem idegesítik halálra a középkorú sofőrt a hangos zenével. Egyetlen hátulütője van a dolognak, ugyanazt kell hallgatniuk. Ellenben, ha elől a Bartókot nyomják az ősök, attól ők még hátul bömböltethetik a fülükben a Tankcsapdát. Azért gyanítom, olcsóbb a srácoknak egy-egy iPodot venni, mint plusz extraként kifizetni ezt a Freelanderbe.

Sajnos, a komoly britek sem tudták megállni, hogy ne éljenek némi tökéletesen felesleges parasztvakítással. A Freelander felhasználói kézikönyvben praktikus tippeket adnak a vezetéshez, például ahhoz, hogyan lehet gazdaságosan hajtani egy böszme terepjárót. Ímhol egy kis ízelítő (saját – némileg szabad – fordítás-ban):

- Ne használjuk feleslegesen az autót, különösen a néhány száz méteres, kilométeres utakról mondjuk le (nyilván, ha nem használom az autót, akkor gazdaságosabb lesz majd a fogyasztása),

- álló helyzetből óvatosan, finoman gyorsuljunk,

- használjuk a sebességváltót, és ne üveghangon járassuk a motort, valamint hagyjunk időt a finomfékezésre,

- szemeinket fúrjuk a horizontba, hogy megláthassuk, miként alakul a forgalom, hogy ezáltal még időben el tudjuk kerülni a hirtelen fékezést vagy gyorsítást.

Nem tudom, ér-e közel kétszer annyit ez a terepjáró, mint dél-koreai ellenfelei, de 20-30 százalékkal valószínűleg többet adnék érte, ha momentán ez volna életem legsúlyosabb problémája. Nem csak azért, mert némelyik ázsiai modell úgy néz ki, mint ha Szun-Jang testvér megcsinálta volna élete első terepjáróját, hanem azért is, mert a Freelanderből valahogy sugárzik a brit felsőbbrendűség. Nemcsak a helyükön vannak a dolgok, hanem az a határozott érzése az embernek, hogy máshol nem is lehetnének. Valahogy feltüremkedik több generáció terepjáró-építő képessége, és már ennek az érzése is szinte megfizethetetlen. Na jó, ez esetben megfizethető.

Izsák Norbert