szerző:
Biró Csongor
Tetszett a cikk?

A konkurensek nyomására kihozta hibrid ötösét a BMW, amely nem okozott csalódást. Minden, ami jó egy BMW-ben benne van, erős, mint egy benzines és majdnem olyan keveset fogyaszt, mint egy dízel. Hasonló teljesítményt nyújt mint az 535i, vagy az 535d, de azoknál jóval drágábban. A hibriddel azonban hangtalanul furikázhatunk a mélygarázsban, technikája kifogástalan, technológiáját a jövő szülte, a vezetési élmény pedig megfizethetetlen.

 A kocsi alapját az 535i modell adja, a motor háromliteres kettős leömlésű, de egy turbós hathengeres. 306 lóerős (225 kW) teljesítményét 55 lóerős (40 kW) 210 Nm-es elektromotor egészíti ki. A hibrid ötös rendszerteljesítménye 340 lóerő (250 kW), maximális nyomatéka 450 Nm. A két motor erejét nyolcfokozatú automatikus sebességváltó juttatja a hátsó kerekekhez (a villanymotor a váltóban kapott helyet).
©

A BMW ActiveHybrid 5 teljes értékű hibrid, azaz a villanymotor nemcsak támogatja a benzinest, de önállóan is képes mozgatni a kocsit. Tisztán elektromos üzemmódban, 35 kilométer/órás átlagsebességgel négy kilométert képes megtenni villanyautóként. Elektromos módban legfeljebb 60 kilométer/órás sebességig hajszolhatjuk, onnantól könyörtelenül belép a soros hathengeres. Hogy ne érezzük az átmenetet, az amúgy is halkra hangolt hibrid rendszer csak egy kipufogót szólít meg, a bal oldalsót automatikusan elzárja egy lappanytú, hogy majd amikor bő gázzal nekiindulunk a világnak, újra kinyíljon és ordítson egy kicsikét.

Az ötös azonban nemcsak városi használatban tud spórolni, hanem 160 kilométer/órás sebesség alatt képes vitorlázó üzemmódra is, egyenletes haladás esetén a benzinmotor lekapcsol és csak az elektromos erőforrás hajtja a kocsit. Ezt csak akkor tapasztaljuk meg, ha eco pro, azaz gazdaságos módban használjuk a kocsit.

A hibrid ötös BMW 5,9 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 kilométer/órára, végsebességét 250-nél korlátozza le az elektronika. Menetdinamikája az 535i-hez képest alig változott, a 2 tizeddel gyorsabb annál. A fogyasztás az, amiben javít a hibrid, a csak benzines 11-12 literes átlagfogyasztását (nálunk a benzines 11,7 litert fogyasztott 100 kilométerenként) pár literrel csökkenti. A 150 kilométeres tesztelés során hegyi utakon és autópályán hajtva az autót - felé komfort/sport, felét eco pro módban tettük meg -, 10,5 literes átlagot mutatott a fedélzeti számítógép. Ez magas érték egy környezetbarátnak mondott hibridtől, még akkor is, ha 340 lóerős. A gyár által alkalmazott sofőrök sem tudták megközelíteni a sajtóanyagban közölt 6,4 literes átlagfogyasztást: városi, könnyű forgalomban hajtva 8,8 liter/100 kilométer fogyasztást jelzett ki a fedélzeti számítógép, amely a BMW Connected alkalmazás segítségével iPhone-on is megtekinthető. A közel száz lóerővel gyengébb (a százas sprintet 7,3 másodperc alatt teljesítő) Audi A6 hybrid rendesen meghajtva 7-7,2 litert fogyasztott 100 kilométerenként, az erősebb Infiniti M35h is beérte a nemzetközi menetpróbán 10 literrel.

Az elektromotor számára az energiát a csomagtartóban elhelyezett lítium-ion akkumulátor biztosítja, amelyet a lassítási fázisokban generátorként működő villanymotor tölt. Az akkumulátor miatt a csomagtartó mérete 520-ról 375 literre csökkent. Versenytársai közül az Infiniti csomagtere kisebb ennél, ám a most bemutatott Lexus GS 450h 465 literes puttonnyal büszkélkedik, az Audi A6 hybridé viszont kortyra azonos, 375 literes. Akárcsak az, a BMW csomagtere sem bővíthető semmilyen irányban.

Papíron a hibrid 5-ös átlagfogyasztása 6,4 l/100 km, de csak akkor, ha az aléapáras 17 hüvelykes áramvonalas felniket használjuk, a feláras 18-as kerekekkel 6,8 l/100 km a gyári adat.

A hibrid 5-ösben szériafelszerelés a négyzónás klímaberendezés és a navigációs rendszer. A navi kapcsolatban áll a hibrid hajtás vezérlésével: hegymenetre készülve előre feltölti az akkumulátorokat, amelyeket lejtmenetben visszatölt majd a lassulás. Arra is képes a BMW, hogy a beállított út végső szakaszára feltöltse az akkumulátorokat, hogy az utolsó legfeljebb négy kilométert elektromos hajtással tehessük meg. Az 1-esben már megismert és a 3-asban is bevezetett választható - korábban már említett - eco pro üzemmódban a lehető legtakarékosabb működésre törekszik a vezérlés, és a lehető legtöbbször állítja le a benzinmotort.

Hibrid mivoltát felirat jelzi, de a beavatottak már messziről felismerhetik egyedi, csak a villanymotoros modellben rendelhető világoskék fényezéséről. Az ötös hibrid a dingolfingi gyárban készül, Magyarországon 19,9 millió forintba kerül, míg versenytársai olcsóbban elérhetőek: a Lexus GS jelenlegi kifutó hibridje 16,45 millió forint, az Infinitié 16,66 millió, az Audié 53 ezer euró (kb. 16 millió forint), a Mercedes E300 BlueTec Hybrid várhatóan 63 ezer euró lesz (kb 20 millió forint). A z ötös hibrid igazi konkurense azonban házon belül keresendő: az 535d alapára 15,77 millió forint, 313 lóerős és fogyasztása is kedvezőbb.

Biró Csongor

Műszaki adatok és képek az Autómenedzser.hu autós portálon.  

 

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Biró Csongor Autó

BMW X3 teszt: családi BMW

Húsz centivel és közel ötmillió forinttal rövidebb a megújult X3-as a böhöm X5-ösnél. Igaz, utóbbi akár hétszemélyes is lehet és alapmotorja hathengeres háromezres. Első ránézésre hatalmas a különbség a két autó között, ám tesztelve az X3-ast, nem valószínű, hogy a nagyobbik testvér mellett döntenék.

Biró Csongor Autó

BMW X1 xDrive28i teszt: a turbó forradalma

Bár tagadták a BMW szakemberei, az új négyhengeres turbómotor bemutatásával leáldozóban van a benzines hathengeresek kora a bajor márkánál. A 245 lovas motor nemzetközi menetpróbáján bebizonyosodott, hogy még a nehéz X1-est is parádésan hajtja, belegondolni is jó, milyen lesz majd a hármasban, az ötösben és az 1-es sorozatban.

Biró Csongor Autó

Lexus CT 200h teszt: megeszi az Audit és a BMW-t?

Az októberi statikus hazai bemutató után vezethettük a legkisebb Lexust, az első full hibrid kompakt prémium autót, ahogy a márka a jövevényt pozícionálja. Hogy kik lesznek az alsó-középkategóriás hibrid hazai vásárlói, még a jövő zenéje, de az biztos, hogy a japánok a német Audi A3 és a BMW 1 ellen küldik harcba, de számítanak Lexus tulajdonosok második választására és minőségben tovább lépő priusosokra is. Az első tapasztalatok kellemesek, az autó meggyőzően minőségi és modern, ám vaskos ára alapján nem jósolunk neki nagy sikert itthon.

Biró Csongor Autó

Exkluzív teszt: BMW X5 M

Nem éppen Bálint-napi ajándék, de én ezt kaptam a sorstól és a BMW-től. Vezethettem az X5 M-et: 555 lóerő teljesítmény, 680 newtonméter maximális nyomaték, 4,7 másodperces gyorsulás, 275 kilométer/órás végsebesség. Egy sportkocsi durva adatai ezek, csakhogy az X5 terepjáró.

Biró Csongor Autó

BMW 7 teszt: takarékos terminátor

Különleges autóban ülök. Nem sajtóautó, más nem tesztelte. De nem is ettől egyedi. Különleges személyeket furikázott Monaco gyémántokkal kirakott utcáin. Nem fedhetem fel a titkot, az életemre esküdtem meg. Az iDrive matricája mindent elmond. A hercegi esküvő egyik limuzinja volt a tesztautó, kétszáz kilométerrel vette meg a magyar importőr, és már van hazai gazdája. Gyűjtők, celebfanatikusok, lemaradtatok.

Biró Csongor Autó

BMW X5 teszt: a tápláléklánc csúcsán

A legnagyobb BMW jó társ, megbízható, kényelmes, erős és drága. A legizmosabb bajor dízelmotorral teszteltük, 306 lóerő és 600 Nm fölött rendelkeztük. Akkora erő ez, hogyha két X5-öst összekötnénk, és ellenkező irányba hajtanánk, megindulnának a tektonikus lemezek és megnyílna köztük a föld.

I. N. Autó

BMW 640i teszt: kiguvadt a rendőr szeme

Valami megmagyarázhatatlan történik egy BMW volánja mögött: alig észrevehetően, az ember apránként átalakul, és más lénnyé változik. Ez a transzformáció meglehetősen gyorsan lejátszódik az új csúcskabrió kényelmes ülésén.

Biró Csongor Autó

Teszt: mit tud a leggyengébb BMW?

Kipróbáltuk a leggyengébb és legkisebb BMW-t. A 120d lenyűgözött, a 116d-től hasonlót vártam. Csokis szájízzel a málnaszörp is keserű, a 116d lomhasága felerősítette a 120d dinamizmusát. De ez természetes. Bár ugyanaz a motor dolgozik a szépen megnőtt hátsókerekes bébi BMW-ben, az egyikben 184 lóerőt rejtettek el, a másiknak 116-tal kellett megelégednie. Fogyasztásban nincs különbség közöttük, élményben és árban van.

Biró Csongor Autó

BMW 5 teszt: dinamit a vére

A BMW 535i folyamatosan edzésben tartja a szívet, olyan szépen dobogtatja meg minden egyes előzésnél, hogy érezzük, hogy van még bennünk szusz, van értelme léteznünk, ha más öröm, vagy elismerés nem is ér, de legalább ez az odafigyelés, a teljes odaadás, a megfelelni akarás életben tart.