szerző:
Biró Csongor
Tetszett a cikk?

Két napon át fél Magyarországot bebolyongtuk, hogy kifogjunk az új Ford Rangeren. Sem a Balaton-felvidék földútjain, sem a Bakony erdeiben, sem a Sümeg környéki kőbányákban, sem motokrossz pályán, sem vízátfolyáson, sem a vörösiszap sújtotta mezőkön nem tudtuk megríkatni, pedig nem kíméltük, még rókát is kiugrasztottunk a bokorból.

Nagy tempóval hajtottuk a legmostohább utakon, ha elfogytak az utak, akkor terepralis lendülettel hajszoltuk bele a végletekbe, de nem adta meg magát. Csak egyszer.  Balatontördemic egyik felejthetetlen borozójába tértünk be egy búfelejtő frissítőre (a sofőr szigorúan kólázott). Miután a helyiekkel megtárgyaltuk szép országunk sanyarú helyzetét, a Ranger nem akart beindulni. Néztük elöl, néztük hátul, de vagy a lámpaláz, vagy a sok fröccs miatt nem tudtuk megtalálni a hiba okát. A Ranger egyszerűen lefeküdt. Jött a segítség, Béla úr könnyedén megtalálta a problémát, lerázódott a kemény terepen az akksi saruja. Volt is nála 10-es kulcs, így folytathattuk utunkat Hévíz felé.

Hihetetlen mélységekig jutottunk Magyarország gyomrában a kocsikkal, minden kalapomat leveszem a Ranger terepképességei előtt: 229 milliméteres hasmagasság, 28/26/24-es terepszögek, 800 milliméteres gázlómélység, 1077 kilogrammos terhelhetőség, 3,35 tonnás vontatóképesség. Kocsinkon bütykös terepgumi volt, így könnyedén vettük az akadályokat, vizes füvön kikapcsolt ESP-vel szépen drifteltünk, árokból elindulásnál kellett csak használnunk a felezőt, a próbák többségét hátsókerékhajtással teljesítettük.

A 150 lóerős motor kiszolgálja az alapigényeket, de erősnek nem mondható, előzni lendületből kell vele, akinek kell az izom, válassza az öthengeres 3,2-est, az 200 lóerős. A Ranger csendesen jár, jól szigetelnek az ajtók, futóműve azonban nagyon kemény, minden úthibán büntet, a hátul utazók rossz úton röpködnek a kocsiban, még bekötve is beverik fejüket a tetőbe. A kényelmetlen hátsó priccs hosszú úton elviselhetetlen fájdalmat csihol a hátban, a kollégák menekültek előre.

bcs
Ha terepjárásról van szó, a sofőr háromféle vezetési mód közül választhat: a 4x2 a szokásos autózásra szolgál, a 4x4 (normál, high range) rossz útfelületekre, földutakra való, míg a 4x4 (felező, low range) az igazi kihívást jelentő terepeken teljesít jól.  A menet közbeni elektronikus kapcsolóval anélkül válthatunk 4x2-esből 4x4 módba, hogy meg kellene állnunk. A rendszer együttműködik az elektronikus menetstabilizátorral (ESP) és az elektronikus kipörgésgátlóval (ETC) is.

Az új Ranger a legelső olyan pickup, amely 5 csillagos eredményt ért el az Euro NCAP töréstesztjén. Biztonsági csomagja a szabványos első légzsákokon kezdve az oldal- és függönylégzsákokon, a vezetőoldali térdlégzsákon át az elektronikus menetstabilizátorig (ESP) mindenre kiterjed.

Az új Ranger személyautós kényelemmel is felszerelhető, a tesztelt Limited verzió luxusnak mondható, bőrös. A sajtóanyag szerinti 8,6 literes átlagfogyasztást nem értük el, az extrém használat mellett 11 literes átlagot mértünk. Váltója könnyed kapcsolású 6 sebességes manuális, pontos kormányzása az új fogasléces kormányműnek köszönhető. Ez különösen alacsony sebességen, például parkoláskor vagy keskeny földúton segíti a manőverezést. A kormány 3,5 kört fordul ütközéstől ütközésig, fordulóköre 12,7 méter.

A platón (1530 x 1456 mm) elfér egy szabványos EUR raklap, sok rakományrögzítő megoldása mind megfelel a DIN szabványnak (masszív rögzítő fülek, integrált rakományrögzítő).

Felszereltség
A Ford Ranger alapfelszereltsége:
•    6 sebességes kézi sebességváltó
•    tanksapka nélküli Easyfuel töltőrendszer
•    elektronikus menetstabilizátor (ESP)
•    elektronikus, menet közben kapcsolható összkerékmeghajtás
•    16 hüvelykes keréktárcsák – 4x2 és 4x4 meghajtással
•    kézzel zárható hátsó ajtó
•    belső és külső rögzítőfülek (DIN szabvány szerint)
•    vezetőoldali elektromos ablakemelő kényelmi funkcióval
•    fokozatos belső fény elhalványulás és küszöbvilágítás
•    középső, magasra épített féklámpa
•    rádiós CD-lejátszó audiocsatlakozóval és multifunkciós kijelzővel
•    második elektromos aljzat a műszerfalon
•    ISOFIX gyerekülés-rögzítők hátul (csak duplafülkés változatban)
•    távirányítós központi zár
•    elektromosan fűtött külső tükrök
•    hátsó ütközőcső
•    magas szintű utasvédelem
•    vezető- és utasoldali biztonsági öv figyelmeztetés
•    vezető- és utasoldali légzsákok utasoldali légzsákkapcsolóval
•    oldalsó légzsákok, oldalsó függönylégzsákok és térdlégzsák

XLT felszereltség:
Főbb jellemzők (az XL felszereltségen felül):
•    4 irányban állítható vezetőülés deréktámasszal
•    fűthető első szélvédő, fényre sötétedő visszapillantó tükör és esőérzékelős ablaktörlők
•    rádiós CD-lejátszó Bluetooth hangvezérléssel, USB csatlakozással és nagyméretű, pontmátrixos multifunkciós kijelzővel
•    sebességtartó automatika
•    kormánykerékről vezérelhető audiorendszer
•    elektromosan állítható, behajtható külső tükrök
•    napszemüveg-tartó
•    beltéri érzékelős riasztó
•    12 V csatlakozó a platón
•    manuális klímaberendezés

Limited felszereltség
Főbb jellemzők (az XLT felszereltségen felül):
•    17” könnyűfém felnik
•    8 irányban elektromosan állítható fűtött vezetőülés deréktámasszal
•    esőérzékelős ablaktörlők önműködően kapcsoló fényszórókkal
•    sötétített üvegezés
•    elektromosan állítható, fűtött, behajtható külső tükrök integrált irányjelzővel és beszállássegítő fénnyel
•    kétzónás elektromos automata klímaberendezés
•    nagyméretű, színes multifunkciós kijelző
•    tolatóradar
•    rakományrögzítő rendszer a platón törlés opcióval
•    harmadik 12 V aljzat a középkonzol hátulján
•    krómozott acél lökhárító fellépő
•    bőr üléskárpit

Műszaki adatok és képek az Autómenedzser.hu autós portálon.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Biró Csongor Autó

Ford Focus teszt: mindent tud

A Ford Focusban olyan technológiákkal ismerkedhetünk meg, amelyek eddig nagyobb osztályok kiváltságai voltak: koccanásgátló, parkoló robot, sávelhagyásra figyelmeztető, sávtartó, táblafelismerő, automatikus távfényszóró, fáradtságra figyelmeztető rendszer, és távtartó sebességtartó automatika. Kipróbáltuk mindegyiket – áldozatok nem voltak, csak egy légből épített hóembert gázoltunk el parkolás közben.

Biró Csongor Autó

Ford Focus teszt: jó autó, de drága

Nem siettem el a Ford legfontosabb autójának a tesztjét. Emlékszem, éppen Bécsbe indultunk egy Peugeot 5008-cal, csípős hideg volt és hó, amikor a parkolóban először megláttam ezt a piros autót. Annyira új volt számomra, hogy hátrahőköltem, és mint a gyerekek körbejártam, majd a sötétben próbáltam átlátni az ablakain, kutattam belső titkait. Kollégám megszánt és kinyitotta a Focust: óá kiáltottam fel megdöbbenésemben. Lassan eltelt egy év, 17 ezer kilométert futott már a kocsi, de ugyanúgy megbámulom. Tetszik.

hvg.hu Autó

Teszteltük a legszebb Ford Focust

Bár a Focus története nem ma kezdődött, az első komolyabb találkozásom a típussal ez a szép kabrió volt. Soha jobb indítást. A legdögösebb Ford akadt a horgomra. A csípős reggelek ellenére nyitott tetővel robogtam, hadd vörösödjön, aki bánja. Technikája hibátlan, külseje páratlan, a belső minőségén és a motor nyomatékán azonban van még mit javítani.

Biró Csongor Autó

Vezettük: Ford C-Max és Grand C-Max

Egy már semmiből sem elég. Főleg családi egyterűből. A Ford C-Max új generációja két változatban keresi a vásárlók kegyeit, a francia konkurensekhez hasonlóan kompakt és hétszemélyes változatban. A külseje tetszetős, technikája modern, vezetése élményszerű és az árai sem szálltak el a valóságtól.

Biró Csongor Autó

Vezettük az új Ford Mondeót

Még nem vezettem soha Ford Mondeót, így külön öröm volt számomra, hogy a legmodernebb, minden idők legtechnikásabb Mondeóját tehettem próbára, 240 lovas turbós benzinessel és 200 lovas turbós dízelmotorral. A kombi és az ötajtós egyaránt tetszett, igaz, a tesztautókat minden hájjal megkenték.

hvg.hu Autó

Ford-teszt: izgalomra semmi ok

Aki izgalommentes autót akar megfontoltan dönt, ha a Ford egyterűcskéjét választja. Az unalmas családi autót a motor és a fokozatmentes váltó pezsdíti fel.