Horror szervizköltségek, az 5 millió forintos olajcsere csak a belépőszint

Ha valaki több száz millió forintot költ el egy hiperautóra, annak az igen magas javítási költségeken sem szabad meglepődnie. Vázoljuk a Bugatti szervizdíjait.

  • hvg.hu hvg.hu
Horror szervizköltségek, az 5 millió forintos olajcsere csak a belépőszint

A Volkswagen-konszern 2005-ben dobta piacra minden idők egyik legbrutálisabb sportkocsiját, a Bugatti Veyront. A 10 évig gyártott és nemrégiben az 1500 lóerős Chiron által leváltott, négyturbós W16 motoros járgány legolcsóbb példányai is 1 millió euróba, vagyis átszámítva körülbelül 300 millió forintba kerültek, és bizony a Veyron szervizköltségei is mellbevágóak.

Nemrégiben írtunk arról, hogy a Veyron esetében egy szimpla olajcsere is több mint 5 millió forintba kerül, mely összegből akár egy kiváló új személyautót is vásárolhatunk. Most pedig újabb szervizköltségekre derült fény, így most már azt is tudni lehet, hogy mennyibe kerül egy turbócsere a Veyronon.

Nos, a Bugatti Veyron turbója 6 400 dolláros, vagyis körülbelül 1,82 millió forintos tételt jelent, ami első olvasatra nem is tűnik olyan vészesnek. Azonban, ha mind a négy turbót cserélni kell, az logikusan már négyszeres kiadást jelent, amihez még hozzájön a tetemes javítási költség is. Így a négy turbó cseréje munkadíjjal együtt mintegy 12,5 millió forintra jön ki.

Ugyancsak drága mulatság az üzemanyagtartály cseréje, mely 42 000 dollárba, vagyis közel 12 millió forintba kerül. Ennek az összegnek körülbelül a felét teszi ki maga a tartály, a másik felét pedig a munkadíj.

Bugatti

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.