Videó: Úgy kommentálta a koccanásos balesetet a sofőr, mint egy dél-amerikai sportriporter
Hiába próbált meg megállni a sofőr a havas/jeges úttesten, a kocsi nem nagyon akart neki engedelmeskedni, és csak csúszott az előtte álló furgon felé.
hvg.hu
Télen a havas, jeges úttesten sokkal nagyobb az esély arra, hogy baleset történik, mint az év bármely más időszakában. Ilyenkor még egy koccanásos baleset is jóval bosszantóbb lehet, hiszen hiába próbálunk megállni és elkerülni az ütközést, a csúszós út miatt ez nem biztos, hogy sikerül. Egy ilyen esetben mindenki másként reagál, olyan reakcióra viszont, mint ami az alábbi videóban látható Subaru WRX kanadai sofőrjéből "szakadt ki", valószínűleg kevesen számítanak.
A sofőr a videó alapján megpróbált fékezni, hogy a kereszteződésnél álló furgon mögött meg tudjon állni, az út azonban annyira le volt jegesedve, hogy mindez gyakorlatilag semmit sem ért. Az autó ugyan lassult, de a furgon hátulja vészesen közeledett, de végül nem lehetett elkerülni az ütközést. Illetve a koccanás ebben az esetben talán kifejezőbb.
Ilyenkor legfeljebb bosszúsan csóválhatja az ember a fejét, a sofőr viszont inkább kommentálta az eseményeket – és ettől lett igazán emlékezetes az egész jelenet. Persze valamelyest érthető, az autó ugyanis – a videó leírása szerint – teljesen új volt.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.