
A 18 centiméteres hasmagasságú, elsőkerék-hajtású Triber ötszemélyes módban igen terebélyes, 625 literes csomagtartóval rendelkezik, ha viszont heten utaznak az autóban, akkor mögöttük már csak 84 liternyi hely jut a csomagoknak.

Alapáron két légzsák, kipörgésgátló és menetstabilizátor jár, az extralistán pedig olyan opciók találhatók, mint például az Android Auto kompatibilis 8 colos érintőkijelzős infotainment rendszer, a kormány mögötti digitális műszeregység, az automata klíma, illetve az oldallégzsákok.

Komoly menetdinamikára nem igazán számíthatunk, hiszen az 1 literes 3 hengeres szívó benzinmotor mindössze 72 lóerős, illetve 96 Nm-es produkciót ad elő. Az ötfokozatú kézi-, illetve automataváltóval rendelhető típusból évente 200 ezer példányt kívánnak gyártani.

A 950 kilogramm tömegű Renault Triber alapára átszámítva mintegy 2,2 millió forint, azonban nem kevés üröm az örömben, hogy a modell csak és kizárólag Indiában lesz kapható.



Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.