szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Alaposan összetört a Skoda, amiben utazott.

Ritkán adom ki a kormányt a kezeim közül, most útban a Parlament felé mégis megtettem. Hál’ Istennek senkinek nem esett baja

– írja Jakab Péter, a Jobbik elnöke a Facebookon, amihez egy fotót is feltöltött, amin az összetört Skoda látható.

Jakab szerint a mentők hívás nélkül megálltak mellettük, hogy megnézzék, rendben vannak-e, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy azt nem tudja, a kormánymédia mit keresett a helyszínen.

A pártelnök valószínűleg a Pesti Srácokra gondolt, ők azt írták, hogy az Árpád hídnál futottak bele a balesetbe. A lap szerint egy másik autóval ütközött, aminek a hátulja tört össze. 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Jakab Péter hvg360

Jakab Péter: Kormányváltásra és korszakváltásra van szükség

"Az együttműködésbe talán mi érkeztünk a legmesszebbről. Talán szerénytelenségnek tűnik, de büszkén írom le, hogy az a közösség, amit Jobbiknak hívnak, mára egy az európai értékek iránt elkötelezett, modern jobbközép, szociálisan érzékeny nemzeti néppártként része a szövetségnek" – írja a Jobbik elnöke a hvg360 Ellenzék 2022 sorozatának második etapját nyitó írásában. Azt is elmondja, hogy véleménye szerint az ellenzéki összefogás jó úton jár.

Orbán ott áll a világ zöldségespultjánál, de kérdés, lesz-e vevő az árujára

Orbán ott áll a világ zöldségespultjánál, de kérdés, lesz-e vevő az árujára

Rovarcsípés miatt történhetett súlyos buszbaleset Borsodban

Rovarcsípés miatt történhetett súlyos buszbaleset Borsodban

5500 egészségügyi dolgozó nem írta alá az új szerződését

5500 egészségügyi dolgozó nem írta alá az új szerződését