Vádat emelt a Pest megyei főügyészség az ellen a nyolc férfi ellen, akik közel egy éven át vertek át több eladót. A bűncselekmény-sorozatot egyikük találta ki, és ő irányította a csoportot.
A módszerük az volt, hogy az országban több helyen is vevőként jelentkeztek eladó gépkocsikra. A jármű próbája során – amíg a többiek elterelték az eladó figyelmét – az egyikük fáradt olajat juttatott az autó hűtővíz kiegyenlítő tartályába. Az olaj miatt a motor hibajelenséget produkált, így jócskán alkudtak a vételárából.
Ezt továbbfejlesztve arra is volt példa, hogy miután a lealkudott árú autót megvették, pár órán belül felhívták ismét az eladót. Közölték vele, hogy az autó útközben megállt, ahhoz járműszállítót kellett hívni, aminek költségei vannak. Több esetben sikerült további pénzösszegeket visszavenniük erre hivatkozással az eladóktól.
A csalások értelmi szerzője bűntársai, később pedig egy valójában nem működő cég nevére vásárolta az autókat azért, hogy elkerülje a hatóságok figyelmét.
Egy-egy ilyen eseten a nyereségük – a járművek értékétől függően – százezer és több mint egymillió forint között mozgott – írja az ügyészség közleménye, amely hozzáteszi, hogy 2018 júniusa és 2019 február között tizenhét sértettnek közel hétmillió forintos kárt okoztak.
A járási ügyészség ellenük többrendbeli bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.