Hivatalos az 5-ös típusú cukorbetegség – mit kell tudni róla?

Újabb diabéteszfajtát azonosítottak a három fő- és közel tucatnyi altípus mellett. De miért van ennyire sokféle cukoranyagcsere-zavar, mi köztük a különbség, milyen tényezők hajlamosítanak ilyen betegségre? A válaszok 590 millió embert érintenek közvetlenül, számuk pedig egyre nő.

Hivatalos az 5-ös típusú cukorbetegség – mit kell tudni róla?

Hivatalosan is új típusként ismerik el a cukorbetegség egyik fajtáját – jelentette be nemrég a Nemzetközi Diabéteszszövetség (IDF) elnöke, Peter Schwarz professzor. Az elsősorban a szegény országok kórosan alultáplált tinédzsereit és fiatal felnőtteit érintő tünetegyüttest már évtizedek óta ismerik, ám eddig – tévesen – az 1-es vagy a 2-es típusú diabétesz körébe sorolták, és az okát is helytelenül állapították meg. De a szakmai körökben 5-ös típusként emlegetett cukorbetegség-fajta elnevezése megtévesztő, hiszen legalább tucatnyi diabéteszt tart már számon az orvostudomány.

A lényege mindegyiknek ugyanaz: a sejtek legfőbb energiaforrása, a szőlőcukor (glükóz) valami miatt nem tud a vérből a szervezet sejtjeibe belépni, és emiatt felhalmozódik a véráramban. Egészséges embereknél a glükózt a hasnyálmirigy által termelt hormon, az inzulin segít bejuttatni a sejtekbe: mint egy kulcs nyitja ki az odavezető mikroszkopikus kapukat.

Az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedőknél azonban egy autoimmun reakció miatt a hasnyálmirigy egy idő után egyáltalán nem termel inzulint, ezért azt egy életen át kívülről kell pótolni. Ezt a jellemzően gyermek- vagy fiatal felnőttkorban kezdődő diabéteszfajtát egy ideje például próbálják úgy gyógyítani, hogy a betegbe egy elhunyt donor hasnyálmirigyéből Langerhans-szigeteket ültetnek át (az ezekben található béta-sejtek termelik az inzulint), de ez csak nagyon korlátozottan elérhető, és kevesek számára jelent végleges megoldást.