Hamis nemzetközi jogsival indult útnak egy buszsofőr
Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: csütörtökön, az úti okmányok ellenőrzése...
Salamon Róbert, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: csütörtökön, az úti okmányok ellenőrzése...
A 75 éves vétkes ezúttal azt mondta a rendőröknek, hogy elromlott kocsija fékje, ezért kötött ki az üzletben, miközben...
Tíz évvel az első S60-as megjelenése után bemutatkozott az utód, a legsportosabbnak nevezett Volvo. Atlétikus, gömbölyded, suhanó formavilága, pezsgő színei, kimagasló védelmi technikája és erőtől duzzadó motorjai azt sejtetik, hogy újra a hazai üzleti szféra egyik kedvence lesz. Itthoni bemutatóján a gyalogosvédelmi rendszert lehetett kipróbálni.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a "Budapest Pride 2010" elnevezésű rendezvény miatt az alábbi forgalomkorlátozás lép életbe a főváros területén:
Megkülönböztető fény-és hangjelzést használó rendőrautónak ütközött egy kamion csütörtök délután Székesfehérváron; a szolgálati autóban ülő két járőrt és egy gyakorló szolgálatos hallgatót kórházba szállították, esetleges sérülésükről még nincs információ - közölte a rendőrség.
A középkategória újra felfedezi a kupé formát, az S60 vonalvezetése kedves a szemnek, és nem csak a férfiakénak.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt az Il Ferro-ügyben - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Módosította a szmogriadó tervéről szóló rendeletét csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés: a jövőben a szmogriadó-riasztás idején tilos lesz a fekete és piros környezetvédelmi plakettel rendelkező gépjárművek közlekedése.
Komoly problémával szembesül az az újságíró, akinek nap nap után új tesztet kell írnia gyakorlatilag ugyanarról a modellről, amelybe egy kicsit más kárpitozást, autósrádiót, netán motort szereltek. Mit tesz ilyenkor a szemfüles skribler? Átpasszolja a melót valami nyeretlen kétévesnek, aki még életében nem látott hasonló kocsit, ő meg elmegy vígan nyaralni.
A Nyár a Lánchídnál nevű program miatt megváltozik a parkolási rend a pesti alsó rakparton a hídtól északra lévő parkolóban.
Magyarországon az ittas vezetőkkel szemben zéró tolerancia van hatályban.
Valami ilyesmi történt esetünkben is.
Csökkentette bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
Közösen ellenőriz buszsávokat szerdán a BKV és a BRFK - közölte a közlekedési társaság.
A 47 esztendős énekes sztárt, aki autójával egy háznak ütközött a brit főváros északi részén fekvő Hampsteadben, a...
A hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a berettyóújfalui tűzoltóságtól származó bejelentés szerint...
Áprilisban több mezőgazdasági utat bontani kezdett egy alvállalkozó az M7-es zalai szakaszán, mert nem fizettek neki. De nem volt egyedül. Kedden újabb, munkájuk ellenértékét követelő fuvarozók demonstráltak Zalakomár közelében - írja a zalaihirlap.hu.
A magyarországi autóeladások mennyisége olyan mélyre süllyedt, hogy emiatt az autógyártók számára jelentéktelenné válhat a piac − hívta fel a figyelmet Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke.
Személyautóval ütközött, majd felborult egy mentőautó az Üllői úton, a XVIII. kerületben kedd reggel.
Felborult és kigyulladt egy kamion az M6-M60-as autópályán hétfő reggel, a baleset miatt egy időre lezárták az út Kozármisleny és Bóly közötti szakaszát - közölte a honlapján a rendőrség.