Halálos baleset a 66-os úton
 

Halálos baleset a 66-os úton

Négy fiatal karambolozott szombaton este a somogyi Szentbalázson: egyikük meghalt, hárman pedig súlyosan megsérültek. A helyszínelés idejére a 66-os utat több órára lezárták.

unknown unknown

Halálos motorbaleset Vácon
 

Halálos motorbaleset Vácon

Életét vesztette egy motoros szombaton, amikor összeütközött egy személygépkocsival Vácon - közölte a rendőrség.

MTI MTI

Holnapra megérkezik az eső
 

Holnapra megérkezik az eső

Szombaton változóan felhős idő lesz, több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk, legfeljebb néhol lehet kisebb eső, zápor. Éjszaka nyugat felől beborul az ég, és vasárnap sokfelé várható helyenként jelentős mennyiségű eső, zápor. A többfelé erős, a Dunántúlon gyakran viharos déli szél estétől mérséklődik, és vasárnap már csak délkeleten erősödik meg helyenként.

MTI MTI



Szégyentábla: a leggyakrabban visszahívott autók
 

Szégyentábla: a leggyakrabban visszahívott autók

A leggondosabb tervezés, a szigorúan ellenőrzött, robotizált gyártás mellett is előfordul, hogy egyes autók nem 100 százalékosak. Amikor a hibákat felfedezik, akkor a gyáraknak vissza kell hívniuk az érintett modelleket.

hvg.hu hvg.hu


Felszakadozik a felhőzet, megélénkül a szél
 

Felszakadozik a felhőzet, megélénkül a szél

Pénteken eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd nyugat felől felszakadozik a felhőzet. Szórványosan várható kisebb eső, zápor. Szombaton kezdetben keleten még több lesz a felhő, és helyenként kisebb eső is lehet, majd ott is csökken a felhőzet, és a változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre van kilátás. Az élénk, a Dunántúlon időnként erős déli, délnyugati szél szombaton néhol viharossá fokozódik.

MTI MTI

Halálos autóbaleset a 13-as úton
 

Halálos autóbaleset a 13-as úton

Nagyigmánd közelében, a 13-as úton egy szabálytalanul előző autós miatt félrerántotta a kormányt a szembejövő jármű vezetője és az út melletti fának csapódott. A 39 éves almásfüzitői férfi a kórházban belehalt sérüléseibe - közölte a rendőrség.

MTI MTI

Szombat munkanap, fizetni kell a parkolásért
 

Szombat munkanap, fizetni kell a parkolásért

A szombati munkanap miatt változik a parkolási rend is a fővárosban, az autósoknak fizetniük kell majd napközben a parkolásért - közölte a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája pénteken az MTI-vel.

MTI MTI


Defektes kamion miatt torlódás volt az M3-ason
 

Defektes kamion miatt torlódás volt az M3-ason

Műszaki mentés miatt teljes szélességében lezárták az M3-as autópálya Budapest felé vezető szakaszát a 36-os és 37-es kilométerkőnél, ahol egy lengyel rendszámú kamion defektet kapott.

MTI MTI


Dodge Journey teszt: elefántbébi
 

Dodge Journey teszt: elefántbébi

Jól variálható, nagy teherbírású, tágas családi autó a Dodge Journey. Hétszemélyes, praktikus, kiváló a hangrendszere, háromzónás a klímája, mégsem kellene. A kétliteres VW-traktorszív kiábrándító.

hvg.hu hvg.hu





Vezettük a Citroen C3 Picassót
 

Vezettük a Citroen C3 Picassót

A szlovákiai Nagyszombatról érkezik a Citroen legújabb egyterűje. Műszaki adatai meggyőzőek, arculata különleges, nincs túlárazva – csak a vevőket kell megtalálnia.

hvg.hu hvg.hu