Az Audi nem érzi a válságot, nő a nyeresége

Tavaly folytatódott az Audi rekordmenetelése, immár a tizenharmadik egymást követő évben adtak el rekordmennyiséget a Volkswagen-csoport luxusmárkájából. Az idén azonban fennállásának legnehezebb évére számít a társaság, s az autópiacot is csak 2010-ben várja stabilizálódni.



Továbbra is retteghetnek a zebrán a gyalogosok

Elbukott a rendőrség KRESZ-t módosító javaslata a tárcaközi egyeztetéseken, így várhatóan mégsem írja majd elő jogszabály, hogy 20 méterrel a zebra előtt 30 kilométeres sebességre kell lassítaniuk az autósoknak - írja a Népszabadság.




Szoptatott vezetés közben - videó

Egy amerikai nőt rajtakaptak a rendőrök, hogy autóvezetés közben szoptatta gyermekét. A hatóság szerint az anya rendkívül veszélyesen és felelőtlenül viselkedett, ő azonban nyilvánosan is megvédte álláspontját.



Harmincegy millió forintért vett két Audit az MTA?

Mintegy 31 millió forintért vásárolt két, felső kategóriájú Audi gépkocsit az MTA Akadémiai Létesítmények Fenntartása és Üzemeltetése elnevezésű szervezet, nyílt közbeszerzésen - derül ki a Közbeszerzési Értesítő legutóbbi számából.



Ütközött és felborult a rabszállító

Több mint két órás kényszerszünet után indulhatott csak újra a forgalom a 10-es főút pilisvörösvári szakaszán, ahol kora délután három jármű, köztük egy rabszállító rendőrautó ütközött egymásnak, s a rabszállító fel is borult - értesült a HavariaPress.



Egyre drágább a benzin

Újabb három forinttal emelkedik a benzin ára a hazai töltőállomásokon szerdától, a gázolaj ára változatlan marad - erősítették meg a holtankoljak.hu értesülését piaci forrásokból. Várhatóan 257 forint lesz a benzin átlagos ára, míg a gázolajé 250 forint marad.


Kétezer euróval olcsóbban lehet új autót venni Szlovákiában

Akár 2000 euróval is olcsóbban vásárolhatja meg új személygépkocsiját az a szlovák állampolgár, aki tíz évnél idősebb kocsiját leadta a roncstelepen. A "roncsprémium-rendelet" hétfői életbe lépése után jelentősen megugrott a gépkocsikereskedők forgalma, s kora reggel óta a korábbi átlagnál jóval többen érdeklődnek az új autók után.


Handelsblatt: a Daimler nem megy Eisenachba Kecskemét helyett

Magyar kártya címmel a Daimler tervezett kecskeméti beruházásáról közölt elemzést hétfőn a Handelsblatt, cáfolva azokat a híreszteléseket, amelyek szerint a stuttgarti konszern a beruházástól való visszalépést fontolná.


Be volt drogozva az ózdi gázoló

Két embert gázolt el hétfőre virradóra egy 22 éves férfi a Borsod megyei Ózdon, az egyik gyalogos életét vesztette, a másik súlyos sérüléseket szenvedett - közölte a megyei rendőr-főkapitányság.



Árad a Sajó, lezártak egy utat

Az utóbbi napok esőzései miatt megemelkedett a Sajó vízszintje, az ár miatt hétfőre virradóra lezárták a forgalom elől egy út csaknem három kilométer hosszúságú szakaszát Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - tájékoztatta a Magyar Közút Kht. megyei területi igazgatóságának ügyeletese.


Cégautóadó: maradtak kibúvók

Legyen igazságosabb és átláthatóbb – ez volt a kormányzat szándéka a február 1-jétől bevezetett új cégautóadó-rendszerrel. Ám ez sem mentes a méltánytalanságoktól, például az egyéni vállalkozók egy része rosszabbul járt.