Nem jó jel Európának: a Renault lemondott a Dacia-gyár bővítéséről
Pedig két új Dacia is érkezik idén, de egyik sem Romániában készül majd.
Pedig két új Dacia is érkezik idén, de egyik sem Romániában készül majd.
MTI
Testközelből ismerkedtünk meg a vadonatúj 4 ajtós Mercedes-AMG GT 63-mal, mely hipermodern axiális fluxusú villanymotorokkal, kamu váltóval és fordulatszámmérővel, valamint tartósan lehívható elképesztő teljesítménnyel kecsegtet.
Stop tábla ide vagy oda, nem ritka, hogy valaki hibázik.
HVG
A balesetet okozó másik autós egy egyirányú utcából, a menetiránnyal szemben hajtott ki.
HVG
Ritkán kerül eladósorba Porsche 918 Spyder, most azonban itt a lehetőség lecsapni egyre.
HVG
Ebből az autóból is alig néhány száz darab készült.
HVG
Elsőre valóban félreérthetők az ilyen képek.
HVG
A miniszter felszólította a céget, hogy hagyjanak fel a környezetkárosító tevékenységükkel.
HVG
Tíz éve még Európa negyedik legnagyobb autógyártója volt a Ford, ma már csak a nyolcadik.
HVG
A sofőr csak azután ébredt fel, hogy megállt a kocsija.
HVG
Új elkerülő út épülne Zágrábnál.
MTI
Egyelőre nincs egyértelmű szabályozás arra, hogy hol közlekedhetnek.
HVG
Huszonötmilliós kár keletkezett az autóban.
HVG
A bajor gyártó valaha készült és jelenleg is kapható legerősebb modellje kis híján 750 lóerővel gyilkolja a gumijait.
HVG
A Lamborghini Urus SE eddig sem volt gyenge, és most még sokkal erősebb lett.
HVG
Izgalmas modellnek ígérkezik 300 lóerő feletti teljesítménnyel.
HVG
Sokkal nem lehet több a kocsi ára, mint a 488 ezer forintos bírságösszeg.
HVG
Fentről, a fülkéből van olyan terület, amit nem lát be a sofőr. Ha innen érkezik a veszély, nem is tudja, hogy reagálnia kellene.
HVG
A lehető legmagasabb büntetést kapta a száguldozó sofőr.
HVG
Ennek megfelelően brutálisan drágulnak a biztosítások is.
HVG