BMW M5-alázásra készül a 650 lóerős Audi RS6
Az M5-ös sem mondható gyengének, de az Audi újdonsága még a bajor sportolónál is erősebbnek ígérkezik.
Az M5-ös sem mondható gyengének, de az Audi újdonsága még a bajor sportolónál is erősebbnek ígérkezik.
A ma már politikailag nem túl korrekt gigantikus benzinmotoroktól szépen lassan búcsút lehet venni a luxusautók piacán.
A négykarikás gyártó hamarosan egy minden korábbinál kisebb divatterepjáró-újdonsággal fog előrukkolni.
Az észt sofőr valószínűleg figyelmetlen volt, amikor a mentőautó megpróbált áthajtani a kereszteződésen.
A négykarikás autógyártó adott munkatársai szabad szemmel jól látható prémiumot vihetnek haza, de nem olyan sokat, mint a dízelbotrány előtt.
Ha a földfelszíni közlekedés már nem elég gyors, akkor ezzel az új közlekedési eszközzel egyszerűen fel lehet emelkedni a levegőbe.
Az Audi e-tron nem más, mint egy villanymotoros sportos SUV-modell, mely 2018 végén érkezik meg a kereskedésekbe. Addig pedig megtesz még 5 millió kilométert.
Csak vesztesei lennének – mondják a németek.
Az A6-os a VW-konszern legsportosabb márkájától, a Porschétól kapja a legerősebb technikát.
Főleg a használt piac egyik nagy kedvence a kombi Audi A6, jó tudni, mire számíthatunk előre.
Még ha az életed olyan is volt, mint egy forradalmáré, van, ami miatt megéri tovább élni.
Az ingostadti márka menedzserautója pár nappal valós premierje előtt érkezett meg az interneten.
2019-re valósulhat meg a terv. Ezáltal lehetővé válik a nagy felbontású streaming szolgáltatást a holdi felszínről a Földre. A projekt az első magánfinanszírozású Hold-misszió része – jelentették be a barcelonai Mobil World Congress szakkiállításon.
Új kutatás-fejlesztési központot hoz létre az Audi Győrben, harminc fejlesztőmérnöknek adnak ott munkát.
Porsche 911-es legyen a talpán, amely állórajtos gyorsulásban megveri jelen tesztalanyunkat. Úgy, hogy közben ebben a Magyarországon gyártott szedánban akár egy komplett család is elfér.
Mutatjuk, hogy milyen négykerekűek szerepelnek a politikusok vagyonnyilakozataiban. Régi és olcsó Ford, valamint új és méregdrága Lexus is található közöttük.
Csengersimánál akarta elhagyni az országot a külföldi sofőr.
Ez a futurisztikus jármű bepillantást nyújt abba, hogy milyenek lehetnek a közeljövő nyerges vontatói.
Már csak néhány hét, és hivatalosan is bemutatkozik a wolfsburgi gyártó új SUV modellje.
Az orosz Aksyonov Nikita feltette a kérdést: mi lesz, ha már minden gyártó készített SUV-ot? Akkor jön majd a furgonláz.