Felpörgött a budavári bérlakások kiárusítása, van olyan ingatlan, amit 15 százalékos áron lehet megvenni
Ha pedig valaki tulajdonjog cseréjével vált bérlővé, akkor a törvény szerint a forgalmi érték 35-50 százalékát kell kifizetnie.
Ha pedig valaki tulajdonjog cseréjével vált bérlővé, akkor a törvény szerint a forgalmi érték 35-50 százalékát kell kifizetnie.
Legalábbis a főszezonban nem lesz ingyenpanoráma. A helyi ellenzék egyetért a díjemeléssel, de a díjfizetős terület bővítését snassznak és morálisan problémásnak tartja, még úgy is, hogy egyelőre csak egy hónapos próbaidőszakról van szó.
Átvágták a kábeleket, papíron meghibásodtak és eltűntek a hivatali laptopok és az adatrögzítők – így hagyta ott a Fidesz az I. kerületi önkormányzatot. Csakhogy a Budavár irányítását átvevő ellenzéki összefogás sem volt jobb: mindenki azonnal a köztisztviselői fizetés többszörösét és drága mobilt akart, de 1 millió forintos íróasztalt is kellett venni – minderről kitálalt a Fülke Extrának adott interjúban a kerület egykori jogi vezetője, dr. Tarjányi Tamás. Elköveti-e Magyar Péter ugyanezt a hibát? Mi lett a NER-kedvencek bérlakásaival a Budai Várban? Hogyan számláz kétszer ugyanazért a munkáért egy ügyvédi iroda? És tényleg ennyire „egykutya”, bárki irányítja is egy önkormányzatot? Hallgassa meg közéleti podcastunkat!
Négypárti és civil támogatással indul újra a választáson az I. kerületi polgármester.
Egyelőre nem tudni, hogy az ellenzéki pártok támogatják-e a párbeszédes politikust.
Bezárta kapuit a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum a Várban, a Kapisztrán téren. Az épületbe a honvédelmi tárca egyes egységei fognak beköltözni, a múzeum gyűjteményét pedig ezek után több különböző helyszínen tudják csak az érdeklődők megtekinteni.
Mindent beleadott a Fidesz, hogy ismét szimbolikus győzelmet arathasson Budapesten, így az I. kerületben rendezett időközi önkormányzati választáson a maga javára fordította a képviselő-testületi arányt. V. Naszályi Márta párbeszédes polgármester nem mond le, ezért kemény két év elé néz. Bár Böröcz László helyi Fidesz-elnök lapunknak azt mondta, nem akarnak képviselő-testületet oszlatni, hosszabb távon abban is lehet fantázia.
Törvényben rögzíthetik, hogy a harminc éve elidegeníthetetlen budavári bérlakások piacra kerüljenek. A tőkeerős befektetők ugrásra készek.
Egy olyan gyerekről derült ki, hogy fertőzött, aki múlt héten részt vett egy közös táborozáson. Úgy tudjuk, a gyerek ma nem ment iskolába, a kontaktokat küldték haza.
Láthatóan alaposan kitalált szerződésekkel ütötték nyélbe azt a lakáscserét, aminek köszönhetően az innovációs miniszter a Vár szívében található önkormányzati bérlakásban élhet, csakhogy a hivatalos iratokban sok furcsa részletet találtunk. A hvg.hu kikérte a teljes dokumentációt, amiből kiderült, hogy egy győri panel-lakótelepen bérelt lakást dobott be Palkovics a Halászbástya szomszédságában fekvő műemlék lakásért cserébe, amiért máig mindössze havi 40 ezer forint lakbért fizet. Ráadásul már akkor a Budai Várban lakott, amikor ezt az ügyletet intézte, pedig azt állította, hogy csak anyósáék miatt költözött oda. Utólag külön pikáns, hogy még az azóta megbukott Borkai Zsolt hivatala készített környezettanulmányt arról, hogy Palkovics tényleg Győrben is lakik, méghozzá az egykori tanársegédjének lakásában.
Minden szerződést felülvizsgálnak elődjének nagy port kavaró bérlakás-botrányai után, de nem bosszúból, mert aki szabályosan kapott ingatlant, annak nincs félnivalója – mondta Váradiné Naszályi Márta, aki több mint húszévnyi fideszes regnálás után veszi át Budavár polgármesteri székét. A hvg.hu-nak adott interjújában arról is beszélt, hogyan közösködik majd a kormányzati negyeddel, és tart-e attól, hogy már javában darálnak az iratmegsemmisítők. Az új, ellenzéki polgármester felszámolná a szegényebbek kiszorítását a Várból, amely szerinte nem lehet „elit kerület”.
Interaktív infografikán ábrázoltuk, hogyan vették be a főváros egyik legexkluzívabb részének számító Budai Várnegyedet a NER-hez közeli személyek és cégek. Sétálja végig velünk virtuálisan az újraértelmezett helyi nevezetességeket, és nézze meg, hol bérel lakást saját önkormányzatától a fideszes polgármester, innen merre található az ügyes trükközéssel szintén itt ingatlant szerző Bayer Zsolt, és kik élnek még olyan közel az Orbán Viktor által ide költöztetett kormányközponthoz, hogy akár integethetnének is reggelente a munkába siető miniszterelnöknek.
Az energetikai hivatal azért fizetne közpénzből a Budavári Önkormányzatnak 68 millió forintot, hogy az elnök legyen továbbra is egy 101 négyzetméteres, a Halászbástyához közeli lakás bérlője – derül ki a hvg.hu birtokába került javaslatból. Ebből ugyanis megtudtuk, hogy a korábban fideszes országgyűlési képviselőként tevékenykedő elnök, Dorkota Lajos már kinevezése óta használhatja a 153 millió forintot érő ingatlant Orbán Viktor hivatalának köszönhetően. Az elnök fizetése közel 3,3 millió, de még a várbeli lakás kedvezményes, 43 ezer forintos bérleti díját is a hivatal állja. Az energetikai hivatal szerint az elnököt egy miniszteréhez hasonló juttatások illetik meg, de azt nem tudták megmagyarázni, miért nem találtak költséghatékonyabb megoldást, mint hogy egy jogért fizetnek ki ennyit.
A fideszes Nagy Gábor Tamás nagyinterjúban magyarázta el, miért van teljesen rendben, hogy saját maga és több családtagja is a saját önkormányzatától bérelt, exkluzív ingatlanban él. Természetesen az sem kifogásolható szerinte, hogy a lakásokért olyan alacsony bérleti díjat fizetnek, ami legfeljebb vidéki városok árszintjének felel meg. Szerinte aki mást állít, az csak csúsztat, illetve szúrja a szemét, hogy a kormány a Várba költözik.
A felújítások 2015-ben kezdődtek, több mint hárommilliárd forintból varázsolták újjá Budapest ikonikus szállodáját. Új formában láthatjuk a Báltermet és az ahhoz kapcsolódó négy különtermet, valamint kialakítottak négy boardroom jellegű kisebb különtermet is.
Még nem is működhetett volna az a központi konyha, ahonnan hónapok óta ellátják a Zsidai-éttermeket, ugyanis nem volt használatbavételi engedély az ingatlanra – tudta meg a hvg.hu. Az önkormányzat arról tájékoztatta lapunkat, hogy felmondták velük a bérleti szerződést. Közben Zsidaiék vitatják a konyhán tapasztalt szabálytalanságokat, sőt, van, amiért az ellenőröket okolják.
Az önkormányzat szerint a polgármester saját költségén újította fel a lakást, ezért jár neki a jutányos bérleti díj.
A Csontváry Kosztka Tivadar világhírének megalapozását célzó budavári monstre kiállítás ismét felhívta a figyelmet a debreceni Modemből egyszer csak mindenféle elfogadható ok nélkül eltűnt festményekre. Meg persze azokra a Csontvárykra is, amelyekről feltételezik, hogy ott lógnak egy-egy felvidéki ház falán, csak senki sem tudja róluk, hogy kinek a művei.
A kormány Vár-felújítással kapcsolatos terveiből két dolog tűnik biztosnak: egyre több kormányzati jelenlét lesz a Várban, és Orbán a kellő körültekintéssel kezeli a Palota kupolája felújításának ügyét.
Még pár nap, és újra Budavári Borfesztivál. Szeptember 9-13. között ismét, immáron 24. alkalommal együtt, egy helyen híres borvidékeink, legjobb boraink, legnevesebb borászaink Magyarország legnagyobb boros rendezvényén.