Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#CES 2019

hvg.hu Tech

Egy hamburgerezőben zajlott fedett FBI-akció a Huawei ellen

Krimibe illő történetről adott hírt a Bloomberg, amely szerint a január eleji Las Vegas-i CES technológiai szakkiállítás színfalai mögött FBI-ügynökök titkos akciót hajtottak végre a Huawei ellen. Az ügy hátterében egy új, a telefonok kijelzőit sokkal ellenállóbbá tévő üvegtechnológia áll, amelyet a kínai óriás állítólag megpróbált az Egyesült Államokból kilopni.

hvg.hu Tech

Megtrollkodták az Apple-t, most épp a OnePlus

Mintha nem volna amúgy is elég baja az Apple-nek, mostanában több cég is az orra alá dörgöl kissé kényelmetlen tényeket. Azért a trollkodásban az almás céget sem kell félteni.

hvg.hu Tech

4000 GB adat fér el ezen a pendrive-on

Egyelőre még csak egy prototípust mutatott be a SanDisk: négy TB, azaz hozzávetőlegesen 4000 GB-nyi információ fér el az új, USB drive méretű eszközön.

Balogh Csaba Tech

Az LG-vezér rátapintott a mai mesterséges intelligencia gyenge pontjára

Egy robottal osztozott a reflektorfényben I.P. Park, az LG elnöke és technológiai vezetője, amikor a vállalat jövőről alkotott vízióját körvonalazta a Mesterséges intelligencia egy még jobb életért című, a CES 2019 technológiai kiállításon tartott beszédében. A szakember szerint az édeskevés, hogy a gépek megértenek minket – érteniük kellene mondataink mögött meghúzódó szándékainkat is.

Balogh Csaba Tech

Megcsinálták minden macskagazda álmát: íme az öntisztító cicavécé

Diszkréciót biztosító, fedett alomtálca, amelyik tisztítja magát, a "szemetet" pedig összecsomagolja egy zacskóba. Közben pedig a macskánk egészségi állapotáról is beszámol – persze nem neki, hanem nekünk. Ilyen készülékkel állt elő egy most induló gyártó, a kínai iKuddle.

1 2 3
660 millió forinttal támogatták magyar állampolgárok a Tisza Pártot az első negyedévben

660 millió forinttal támogatták magyar állampolgárok a Tisza Pártot az első negyedévben

A „legjobb” nyílt mesterséges intelligenciát építgeti az OpenAI, nyáron jöhet a nagy durranás

A „legjobb” nyílt mesterséges intelligenciát építgeti az OpenAI, nyáron jöhet a nagy durranás

99%-os pontossággal azonosítja a 12 leggyakoribb rákos megbetegedést egy új vérvizsgálat

99%-os pontossággal azonosítja a 12 leggyakoribb rákos megbetegedést egy új vérvizsgálat

Egyre több nő tagadja meg a fejkendő viselését Iránban

Egyre több nő tagadja meg a fejkendő viselését Iránban

Vizsgálat indult a francia felvarrós rendőrrel szemben, akiről a Momentum képviselője posztolt

Vizsgálat indult a francia felvarrós rendőrrel szemben, akiről a Momentum képviselője posztolt

Ezeket a háztartási eszközöket ne dugja a hosszabbítóba

Ezeket a háztartási eszközöket ne dugja a hosszabbítóba

Újabb kínai autómárka lép be a magyar piacra

Újabb kínai autómárka lép be a magyar piacra

Kijelzőtúltengésben szenved a legújabb Honda, hat képernyő van a műszerfalon

Kijelzőtúltengésben szenved a legújabb Honda, hat képernyő van a műszerfalon

Látványos elektromos szedánnal rukkolt elő a Toyota

Látványos elektromos szedánnal rukkolt elő a Toyota

A címlapról ajánljuk