Április elején megkezdődhet a tereprendezés a debreceni BMW-gyár területén
A közbeszerzést már kiírták, február 26-ig lehet ajánlatokat benyújtani.
A közbeszerzést már kiírták, február 26-ig lehet ajánlatokat benyújtani.
A területet szeptemberben kell átadni a német autógyártó cégnek.
Most a Békás-tó partján tűnt fel a felirat.
Kérdés, hogy most lesz-e műsorszünet, vagy rábízzák a mű eltüntetését az időjárásra.
A bútorok is kigyulladtak, két ember kórházba is került.
Debrecenben az után lett hirtelen szünet az egyetem előtti havas teret mutató webkamera élő adásában, miután valakik egy hatalmas O1G feliratot tapostak a tér közepére.
2018-ban is „kiment alólam” egy szerkesztőség, elhallgatott a Lánchíd Rádió. Már nem számolom, hogy 18 éves újságírói pályafutásom alatt hányszor kellett kimondanom: újratervezés. Nehezen indult az év, de végül a szerencse 2018-ban is mellém állt.
Szerdán Egerben, Nyíregyházán, Vácon és Debrecenben, valamint Bécsben és Varsóban tartottak tiltakozó megmozdulásokat.
Már korábban is lehetett arról hallani, hogy a kormány kezdene valamit az intézet által használt épületekkel.
Kecskemét után Debrecenben is gyártanak már Mercedeseket – igaz, nem személyautókat.
Állami és önkormányzati támogatásokkal kitömött, tetemes veszteségeket álcázó városi cégek fedik el a valóságot Debrecenben: még a BMW beruházásának is a vagyon újraosztása az egyik legfőbb értelme.
A csapókerti vasúti átjáróban történt a baleset.
A kiemelt beruházásokat ezentúl már az előtt elkezdhetik megvalósítani, hogy a helyet adó ingatlan telekalakítását befejezték volna. A javaslatot a Miniszterelnökséget vezető miniszter nyújtotta be.
Nem csak a kocsit, a cég hírnevét is sikerült alaposan leamortizálni.
A közgyűlés megszavazta a polgármester javaslatát.
Egy kormányhivatali döntés miatt Debrecenben minden reklámhordozó után adót kell fizetni jövőre. Lehet, ez más városokra is vonatkozik.
Visszavásárolhatják a lakásukat a bedőlt devizahitelesek; sokkal többet túlóráztathatnak majd a cégek két fideszes képviselő terve szerint; levélben figyelmeztette a volt MVM-vezér a paksi bővítésért felelős minisztert, hogy változtasson az atomerőmű-projekten. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Hogyan néz ki a magyar ingatlanpiac Budapest határain kívül? Ezt nézte át az Otthon Centrum.
Kabátját és cipőjét is levetette az áldozattal, aki nem sokkal később meghalt.