Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kiemelt beruházásokat ezentúl már az előtt elkezdhetik megvalósítani, hogy a helyet adó ingatlan telekalakítását befejezték volna. A javaslatot a Miniszterelnökséget vezető miniszter nyújtotta be.
Vélhetően a BMW lesz az egyik első haszonélvezője annak az előterjesztésnek, amelynek lényege, hogy a kiemelt beruházások felett gyakorlatilag minden kontroll megszűnhet. A tervezetet a Miniszterelnökséget vezető miniszter nyújtotta be. Az autógyártó már az előtt elkezdheti debreceni építkezését, hogy a hatóságok jogilag is kialakítanák az új telket a felvásárolt területekből. Így már javában állhat az épület, mire bárki érvényesíteni tudná esetleges ellenérveit.
Az önkormányzat 44 milliárd forint hitelt vett fel a földvásárlásra és az infrastruktúra fejlesztésére. Ez hektáronként bő százmillió forintos keretet jelent, miközben a termőföld átlagára másfél millió forint körül van. Az utak és a közművek kiépítésére további 125 milliárd forintot adott a kormány. Így a helyi gazdák mesés árakat alkudhattak ki maguknak, és a városnak is tekintélyes puffere marad az egyéb költekezésre.
A BMW csak a jövő év második felében veszi meg az előkészített ingatlant, az önkormányzat viszont már most eladósodott. Az euróhitel rizikóját az is jelzi, hogy árfolyamkockázatot mérséklő határidős devizapiaci ügyletet kötött.
További részletek az e heti HVG-ben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.