szerző:
Balla Györgyi
Tetszett a cikk?

2018-ban is „kiment alólam” egy szerkesztőség, elhallgatott a Lánchíd Rádió. Már nem számolom, hogy 18 éves újságírói pályafutásom alatt hányszor kellett kimondanom: újratervezés. Nehezen indult az év, de végül a szerencse 2018-ban is mellém állt.

2018. június 14. Ezen a napon kezdődött az én 2018-am a HVG-nél, munkatárs lettem a lap gazdasági rovatánál. Hatvanhat nappal voltunk a 2018-as országgyűlési választás, a Fidesz-KDNP újabb kétharmados győzelme és hatvannégy nappal előző munkahelyem, a Lánchíd Rádió viharos gyorsaságú bezárása után. A „lőporos hordó”, amin 18 éve csücsülök, megint felrobbant alattam. Ismét újra kellett kezdeni. Bemutatom, ebből a félévből mire emlékszem a legszívesebben:

2018. július 25. A kerítésbe kapaszkodva álltam a soproni focipálya szélén, mellettem Sift Tivadar, Tutu bácsi, aki 21 évig volt focistája, 15 évig pedig az edzője a Soproni Vasutasnak. A patinás, 97 éves klub focicsapata idén csődbe ment. Kíváncsi voltam, hogyan fordulhatott az elő, hogy a szezon kellős közepén elfogyott a pénz, a csapatot működtető kft. hónapokig nem fizetett a játékosoknak és az edzőknek, miközben az állam idén súlyos milliárdokat költött focira Magyarországon.

Fazekas István

Ültünk a csapat öltözőjében az öregfiúkkal, akik valaha együtt játszottak a Soproni Vasutasban, ők is csak a fejüket fogták, fogalmuk sem volt, mi vezethetett a csődhöz. „Többszörösen szomorú a történet” – mondogatták, mert a soproni stadionra 2013 óta 552 millió forint közpénz ment el, létesítmény van, csapat nincs. Nem baj, Orbán Viktor, miniszterelnök szerint még 20 év, és tényleg sikeres lesz a magyar foci. Addig meg „a horvát foci a mi kutyánk kölyke”.

2018. augusztus 2. A NAV lefoglalt járművei között álldogáltam, zöld hatósági mellényben, a röszkei határon. Egy ideje készülök ugyan már a pályamódosításra, de itt még riporterként kutattam autókba rejtett drog, cigaretta, zárjegy nélküli ital, azaz csempészáru után. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal azért hívta meg az újságírókat, hogy nézzük, meg, hogyan telik a vámosok egy napja a határon. „Lehet kopogtatással próbálkozni, meg lehet nézni, mi van a kárpit mögött” – hangzott el a vámos gyorstalpalón.

Huszár Dávid

Kiderült, az ellenőrnek majdhogynem zenei hallása van, kiszúrja, ha másként szól a kaszni. Innen volt szép győzni. Fotós kollégám, Huszár Dávid húzott ki a csávából: öt és fél perc alatt talált vágott dohányt az egyik autó hátsó lámpája mögött, egy szürke BMW motorháztetőjéből pedig egy zacskó kokaint húzott elő. Csak Davidson, a kiképzett pénzügyőrkutya volt gyorsabb nála: neki mindössze 14 másodpercig tartott az akció. Dávidnak állást ajánlott a NAV, nem fogadta el. Még ő is kitart.

2018. augusztus 6. Megpróbáltam túlkiabálni egy fűnyíró hangját Csörögön, ahová azért mentem, hogy megtudjam: mit szólnak az ott lakók az emelt csokhoz. A faluban óvoda van, bölcsőde, iskola nincs. Pénz és vendég híján a kocsma sem nyit ki. A hír úgy szólt, hogy akinek 3 vagy ennél több gyereke van, vagy ennyit vállal, 10 millió forintig olyan kamattámogatott lakáshitelt vehet fel, amelynél a futamidő végéig 3%-os, fix a kamat, és náluk gyermekenként 1 millió forintot a hitelből is elengednek a bankok. A falusiak mégis azt mondták, nem kérnek az emelt csokból. Tartottak attól, hogy nem születik annyi gyerek, amennyit vállaltak, és sem eladni, sem kiadni nem tudják majd a megvett ingatlant. Egyre csak azt hajtogatták, „munkahely legyen, az a legfontosabb”.

2018. szeptember 4. Őrbottyán egyik mellékutcájában lerohadt alattam a kukásautó, amikor annak néztem utána, mire ment a NER a szemétszállítással. Nem sokra. Gyenes Szilárd, a Zöld Híd B. I. I. G. Nonprofit Kft. megbízott ügyvezető igazgatója őszintén beszélt a csődközeli helyzetről.

Huszár Dávid

A cégnél csak az elmaradt fejlesztésekhez 2,5 milliárd forint hiányzott akkor, a belső adósság pedig félév alatt elérte a 300 millió forintot. Eleinte csak a lomtalanítás maradt el, később a szemétszállítás is, mert a Zöld Híd nem kapta meg a neki járó pénzt a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től. Október 31-től a katasztrófavédelem vette át a környéken a szemétszállítást, a kft.-t tulajdonló társulás elnöki posztján pedig Fördős Attila, Vác Fidesz-KDNP-s polgármestere váltotta Gémesi György gödöllői polgármestert.

2018. szeptember 26. Székesfehérváron, egy emeletes ház előtt ácsorogtam, megint csak NAV-osokkal. Lakásárverés előtti megtekintésre jöttünk. Az ingatlant a hatóság internetes oldaláról véletlenszerűen választottam ki, és fotós kollégámmal, Reviczky Zsolttal úgy jelentkeztem be, mint lehetséges érdeklődő, vásárló. A lakás valamikor biztos szebb napokat látott, mára azonban megette a penész, nem lakja senki, nem is kellett végül senkinek. Tíz évvel ezelőtt vezették be az online árverést Magyarországon, előbb csak ingóságokra, majd üzletrészekre és ingatlanokra is lehetett licitálni. Az állam és az e-árverésben fantáziát látó bankok szerint a rendszer kiállta a próbát: átlátható. A hiénák viszont azt mondták, a régi, hagyományos, élő árverés volt az igazi. Régi „szép” idők.      

2018. október 12. Elmentem abba a faluba is, ahol megvalósult Orbán Viktor nagy álma, a teljes foglalkoztatottság, igaz, a közmunkának köszönhetően. Rábaszentmiklóson hiába dolgozott mindenki, az emberek panaszkodtak, hogy kevés a pénz, nehéz a megélhetés. Pillanatnyi „sikerük” csalóka, ha ugyanis a kormány betartja ígéretét, és kivezeti a közmunkaprogramot, oda a nagy álom, és marad az éhkopp. Rábaszentmiklóson kívül még 40 település jár hasonló cipőben ma Magyarországon.

2018. november 16. Tizenkilenc dühös ember gyűlt össze egy soproni vendéglő különtermében. Ők voltak a Fertő tavi cölöpházak tulajdonosai. A hvg.hu egyik cikkéből tudták meg, hogy nem építhetik újjá a tavaly nyáron leégett házaikat, így döntött az önkormányzat. A tulajdonosoknak a betonoszlopokat saját költségükön kell kiemeltetniük a vízből, majd elszállítaniuk onnan.

Túry Gergely

 Ezért úgy döntöttek, ha kell, akár perre is mennek a cölöpházakért. Egyikük azt mesélte,

egy csoport kénye-kedve szerint legyalulja a partot, és hipp-hopp az államé lesz az, ami most még a miénk.

A Modern Városok Program keretében az állam 325 milliárd forintot ad Sopronnak, a pénzből jut a Fertő tóra is, ahol már most látszik ki fog jól járni: a helyiek szerint „ahogy a Balatont, úgy Sopront és környékét is felvásárolják a fideszes városvezetés segítségével”. Állítólag Orbán Ráhel is többször megfordult a tó körül, azt nem tudni, hogy ezt magánszemélyként, vagy a turizmusért felelősként tette-e. Gyopáros Alpár, a Modern Városok Program kormánybiztosa a hvg.hu-nak csak annyit árult el, azt szeretnék, ha a turisták egész évben mennének a tóhoz, ehhez pedig felújítás kell.    

Nemcsak Sopronban és környékén, Debrecenben is felpezsdült az élet, mióta kiderült, gyárat épít a BMW. Eleinte nagy volt a titkolózás, aztán ráléptek a gázra: a gazdákat, akiknek földjét érinti a gyárépítés, kárpótolta a város, az önkormányzat megkötötte a hitelszerződést, Áder János aláírta a rabszolgatörvényt. Kezdődhet az építkezés.  

Azt idén sem számoltam, hány kilométert autóztam, vonatoztam egy történetért, egy találkozásért, egy interjúért, sokszor csak egy képért vagy egy hangért. Jövőre sem fogom. Egy biztos: 2019-ben folytatom.  

* * * Minden, amit a 2024-ben induló CSOK Plusz támogatásról tudni kell

Jövőre indul a CSOK Plusz támogatás, ami a gyermekvállalást tervező pároknak jelenthet akár 50 millió Ft kedvezményes hitelt, valamint gyerekenként 10 millió Ft hitelelengedést. A CSOK Plusz minden településen elérhető lesz, ráadásul kombinálható a babaváró hitellel és a Falusi csok-kal. Ezzel a kalkulátorral megtudhatod, hogy 2024-től mennyivel jársz jobban az új CSOK Plusszal!

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!