"Sötét volt és mindenki kiabált": túlélők nyilakoztak a dunai hajóbalesetről
Volt, aki mentőövbe kapaszkodott, de olyan is akadt, akit egy közeli hajó matróza próbált menteni.
Volt, aki mentőövbe kapaszkodott, de olyan is akadt, akit egy közeli hajó matróza próbált menteni.
Legalábbis a szöuli sajtónak. A magyar szakértők mást állítanak.
Egy koreai turistacsoport hajóját gyűrte maga alá egy nagyobb hajó csütörtök éjjel a Dunán.
Mun Dzse In dél-koreai elnök telefonon beszélt csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnökkel, és arra kérte a magyar kormányt, hogy továbbra is tegyen meg minden tőle telhetőt a budapesti hajóbalesetben eltűnt dél-koreai turisták mentésében – közölte a szöuli elnöki hivatal szóvivője.
A 38 éves édesanya meg akarta köszönni szüleinek, hogy sokat vigyáznak a lányára. Valószínűleg mind meghaltak.
A dél-koreai turistákat utaztató cég 16 családtagot hoz Magyarországra.
Még csütörtökön Budapestre utazik Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszter a szerda esti dunai hajószerencsétlenség miatt – jelentette be csütörtökön Kim In Csol, a szöuli külügyminisztérium szóvivője.
A külügyminiszterrel az élén, kormányszintű operatív csoport megalakítását rendelte el csütörtökön a dél-koreai elnök az ország turistáit ért magyarországi vízi baleset nyomán.
Bong Dzsun Ho dél-koreai rendezőnek egy munkanélküli családról forgatott Élősködők című komikus thrillere érdemelte ki szombat este az Alejandro González Inárritu mexikói rendező vezette zsűritől az Arany Pálmát a 72. cannes-i fesztiválon.
Veszélyeztetett nipponíbiszeket (Nipponia nippon) engedtek szabadon szerdán a dél-koreai vadonban a Koreai-félszigetről negyven évvel ezelőtt kipusztult faj újrabetelepítésének jegyében.
Az Egyesült Államok most a szövetségeseit presszionálja, hogy adják fel a Huawei-termékek használatát.
Nem szeretne Windows 10-re frissíteni, így a Windows 7 jövő januárban lejáró támogatása után egész más rendszerhez nyúl Dél-Korea: Linuxra váltanak.
Dél-Koreában észlelték, hogy Észak-Koreából kilőttek valamilyen lövedéket.
A nurszultani divízió I/A jégkorong-világbajnokságon hétfői nyitómérkőzésén 5-1-re kaptak ki a dél-koreai együttestől.
Észak-Korea csütörtökön elítélte az éppen zajló amerikai–dél-koreai légi hadgyakorlatot, és válaszlépést jelentett be.
A 42 éves férfi felgyújtott emellett egy házat is, a rendőrség vizsgálja mentális állapotát és munkahelyi problémáit.
Dél-Koreában a gyerekek már születésükkor egyévesnek számítanak.
Alkotmányellenesnek minősítették az abortuszt tiltó 1953-as törvényt.
Tökéletes bőrlenyomattal fedett dinoszaurusz-lábnyomokat fedezett fel a dél-koreai Csindzsu városa közelében a helyi egyetem kutatója. Először találtak a világon ilyen leletet.