Folytatódik KGBéla pere, hamarosan kihallgatják a tanúkat
Még az idén ítélet születhet a volt jobbikos képviselő ügyében.
Még az idén ítélet születhet a volt jobbikos képviselő ügyében.
A közvélemény mérhetetlen, az ebből kovácsolt összefogás igazságtalan és antidemokratikus lenne.
Új helyzetet hozott az EP-választás, mondta el Török Gábor politológus az Inforádióban, a választók könnyebben pártolnak át épp esélyesebbnek tűnő pártokhoz. De egyik párt sincs vezető szerepben, ahhoz kellene egy ellenzéki Orbán Viktor, ám ennek nyoma sincs. Az előválasztás siker volt az ellenzéknek, Kálmán Olga színre léptetése is jó ötlet volt, csak Kálmán rossz politikusi teljesítménye miatt végül kudarc lett.
A Csongrád Megyei Főügyészség indítványának helyt adva a Czeglédy Csaba elleni büntetőeljárás folytatásáról döntött a Szegedi Ítélőtábla.
Elfogadható megoldást sikerült kialakítani, de ne dobáljuk még a kalapunkat az égre örömünkben – mondta Brüsszelről a miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában. Beszélt a kommunizmusról is, a DK-s Dobrev Klára juttatta ezt eszébe. Kiderült, milyen országot építene Orbán. Hitelfelvétel helyett azt szeretné, ha Magyarország tudna hiteleket nyújtani másoknak.
A felvétel szerint az EP-választás előtt egy olajüzletnek álcázva akartak orosz pénzt juttatni a Ligának. Salvini embere Orbánt is megemlíti, mint oroszpárti szövetségesüket.
Magyarországot is elérte az elvi vita, joga volt-e az unió állam- és kormányfőinek semmibe venni az európai polgárok szavazatát, és a csúcsjelöltek helyett egy saját bizottsági elnököt varázsolni a brüsszeli bürokrácia élére. A helyzet az, hogy a Tanács valóban felrúgta a népfelség elvét, de Orbán Viktornak ehhez volt demokratikus felhatalmazása.
A visegrádi négyeket, Csehországot, Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát, valamint a közép-európaiakkal együttműködő Olaszországot okolja a DW német hírportál elemzője azért, hogy a vártnál is sokkal nehezebben ment az EU-s toptisztségek elosztása. A portál szerint nem fog javulni a helyzet.
Nem lenne meglepetés, ha Európában megfúrnák Trócsányi biztosi álmait.
A legtöbb figyelmet a kormány kapta a megvizsgált híradókban.
Megejtette Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjúját a Kossuth rádióban. A miniszterelnök úgy látja, a V4-ek, benne Magyarország egyenrangú félként fog tárgyalni Németországgal és Franciaországgal. Beszélt a Hableány tragédiájáról is.
Kálmán Olga főpolgármesteri jelöléséről és az ellenzék jövőjéről kérdezte Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció elnökét a Magyar Narancs. A volt miniszterelnök védte szavahihetőségét, és tagadta, hogy hatalmi alapon politizálna.
Az elmúlt években jóval többet kellett volna költeni az oktatásra, az egészségügyre, a kutatás-fejlesztésre, a technológiaváltásra vagy a kis- és középvállalati szektor támogatására, mert ezek nélkül nem lehet kitörni a közepes fejlettség csapdájából – mondta Pogátsa Zoltán közgazdász, szociológus, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense a Magyar Hangnak adott interjújában.
Megbízik Herman Van Rompuyban, ő értékeli majd, hogy maradhat-e a Néppártban Orbán pártja.
Korábban arról szóltak a hírek, hiába a felfüggesztés, a Fidesz EP-képviselőit nem bünteti a Néppárt. Kiderült, a magyar kormánypárt EP-képviselői nem tölthetnek be vezető pozíciót az Európai Néppárt frakciójában.
Az MSZP hétvégi választmányi ülése után párton belüli nyílt levélben, szisztematikusan ment neki a volt EP-képviselő a szocialisták politikájának. Új politikai mozgalmat indít, és pártelnökké választatná magát – derül ki Szanyi Tibor nyílt leveléből.
A Graphisoft alapítója szerint tragédia a tehetséges kutatók kivándorlása. A hatalom pedig szétveri az oktatást, mert a képzetlen tömeget könnyebb irányítani.
Az EP-választás megváltoztatta az ellenzéken belüli erőviszonyokat. Ezzel foglalkozik a Republikon Intézet elemzése, amit a hvg.hu hétvégi belpolitikai összefoglaló keretében mutat be. Budapesten is a Fidesz-KDNP szerezte a legtöbb szavazatot, azonban előnyük jóval kisebb, mint az ország egészében. A baloldali, liberális ellenzéken belül pedig fennmaradt a „régi” és az „új” baloldal közötti erőviszony, csak éppen a „régi” baloldal szavazatainak jelentős része ezúttal nem az MSZP-Párbeszédre, hanem a DK-ra érkezett, míg az „új” baloldalon a Momentum vált dominánssá az LMP rovására.
Aki elhelyezte a plakátokat május 26. előtt, annak mostanáig el kellett azokat távolítania. Ha ezt nem teszi meg, az önkormányzattól várhat egy számlát.
Erről Gulyás Gergely Fidesz-alelnök, Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a német Die Weltnek.