Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Felház

Joó Hajnalka Itthon

Orbán Gáspár: Nem jó gyűlöletet szítani semmilyen népcsoport ellen

Nem a jelenlegi egyházak ellen, hanem a velük közös célokért akar dolgozni az eddigi tevékenységét márciusban lezáró Felház – erről is beszélt a hvg.hu-nak adott interjújában az átalakulás előtt álló keresztény misszió két alapítója, Ember Illés és Orbán Gáspár. Az alapítók meséltek a szervezet gazdasági hátteréről, de elmondták azt is, van-e dolga a Felháznak a menekült- vagy abortuszkérdéssel, és hogyan kezeli egy a szeretet hatalmát hirdető mozgalom, ha a kormány – élén az egyik alapító apjával – gyűlöletet szít egyes népcsoportok ellen.

Tóth Richárd Kult

Orbán Gáspár és a Felház: Magyarországon nagy és dicsőséges dolgok jönnek

„Egy egész nemzetre, milliókra fogunk hatni, nemcsak Magyarországon, hanem Európában. Nem Felházként, hanem Jézus követőiként” – hangzott el csütörtök éjjel a keresztény ifjúsági szervezet rendezvényén. A közösség vezetői megerősítették, befejezik a Felház alkalmak szervezését és keret nélküli mozgalommá alakulnak.

hvg.hu Élet+Stílus

Bezár a Felház, de legjobb rész még hátra van -írják Orbán Gáspárék

„Nagy örömmel és szívünkben hálával tudatjuk, hogy a Felház küldetése a végéhez közeledik és a feladatára kapott idejét betölti. Ezzel jelenlegi működésünket befejezzük, a három alapító közvetlen vezetésével és az önkéntes csapattal végzett központi szervezés véget ér és ilyen keretek között nem szervezünk több Felház alkalmat” – szól a Felház közleménye.

HVG Itthon

Országos hálózatot épít Orbán Gáspár Felháza

A budapesti egyetemisták által szervezett és nagyrészt őket is tömörítő felekezetközi vallási mozgalom, a Felház – aminek Orbán Gáspár az egyik vezetője – egyre több vidéki városban jelenik meg.

hvg.hu Itthon

Orbán Gáspár miatt ment neki a Heti Válasz főszerkesztőjének Kocsis Máté

"Iszonyú csalódás" a Fidesz kommunikációs igazgatójának, hogy Borókai Gábor is belépett "a legelvetemültebb liberális újságírók" klubjába. Kocsis Mátét az akasztotta ki, hogy a Heti Válasz címlapján szerepeltette a miniszterelnök fiát. Borókai szerint Kocsis szövegértésével van baj. A lap a kirohanás hatására neten elérhetővé tette a szóban forgó cikket.

hvg.hu Plázs

Videó: Orbán Gáspár keresztény ifjúsági rendezvényre toboroz

"Isten azt akarja, hogy ez az ország az övé legyen" – mondja Orbán Gáspár, a miniszterelnök fia azon a toborzó videón, amely egy Felház nevű ifjúsági keresztény rendezvénysorozat jövő heti alkalmára szólítja a hívő és "hitetlen" fiatalokat.

Mit tehet egy magyar ember, ha Trump végül arra jut, hogy meg kell vonni Európától egy-egy internetes szolgáltatást?

Mit tehet egy magyar ember, ha Trump végül arra jut, hogy meg kell vonni Európától egy-egy internetes szolgáltatást?

Átalakul a Netflix, az HBO Max meg a Disney+: visszatér a régi kábeltévés fizetési rendszer, akkora lett mára a káosz a streamingben

Átalakul a Netflix, az HBO Max meg a Disney+: visszatér a régi kábeltévés fizetési rendszer, akkora lett mára a káosz a streamingben

Van, aminek nem a vegyes kukában kellene landolnia

Van, aminek nem a vegyes kukában kellene landolnia

Ezek a legjobb és legrosszabb ár-érték arányú villanyautók hatótávjuk szerint

Ezek a legjobb és legrosszabb ár-érték arányú villanyautók hatótávjuk szerint

Három darabban jön a Stranger Things utolsó évada, bejelentették a premierdátumokat

Három darabban jön a Stranger Things utolsó évada, bejelentették a premierdátumokat

Az eddig 48 óra alatt meghozott katonai döntéseket 48 mp alatt lépi meg DeepSeek parancsnok

Az eddig 48 óra alatt meghozott katonai döntéseket 48 mp alatt lépi meg DeepSeek parancsnok

28 éves, de alig használt brutális Lambo vár új gazdára

28 éves, de alig használt brutális Lambo vár új gazdára

Megszólalt az NNGYK az óvoda ügyében, amelyet korábban veszélyes szennyezés miatt zárattak be

Megszólalt az NNGYK az óvoda ügyében, amelyet korábban veszélyes szennyezés miatt zárattak be

Kiütés a BL-döntőben: története során először győzött a PSG

Kiütés a BL-döntőben: története során először győzött a PSG

A címlapról ajánljuk