#HVG-portré

Bertrand Piccard környezetvédő: „Találkoznék Orbán Viktorral, elmagyaráznám a megújulók előnyeit
 

Bertrand Piccard környezetvédő: „Találkoznék Orbán Viktorral, elmagyaráznám a megújulók előnyeit"

„A szuverenista, nacionalista kormányoknak felesleges ökológiáról beszélni, nem érinti meg őket. Ezzel szemben az energetikai önellátás, a gazdasági fejlődés már jó hívószavak lehetnek", mondja az 1958-ban Lausanne-ban született felfedező, aki szerint „nem a karbonsemlegesség fogja megváltani a világot a klímakatasztrófától, hanem a modernizáció". Az interjúban szóba kerül az emberi psziché és „egy jobb, boldogabb társadalom" jövőképe is. HVG-portré.


„Rájöttem, hogy a polgári társadalom nem haladható meg
 

„Rájöttem, hogy a polgári társadalom nem haladható meg" – Vajda Mihály filozófus 2017-ben a HVG-nek

Azért hagytam el a marxizmust, mert megértettem, hogy Marx, bár zseniális gondolkodó volt, nem segít ahhoz, hogy megértsem azt a világot, ami ma körülvesz. Aztán lassan arra is rádöbbentem, hogy a filozófia nem is erre való - magyarázta pályafutása talán legnagyobb fordulatát Vajda Mihály, aki lemondott professor emeritus címéről, miután a Debreceni Egyetem díszpolgárrá választotta Vlagyimir Putyint. A 88 éves éves korában elhunyt filozófussal a HVG 2017-ben készített portréinterjút. Rá emlékezve ezt most újraközöljük.


Alexander Faludy: Megpróbáltunk nem olyanok lenni, mint a nagyapám. Aztán valamilyen szinten olyan lettem
 

Alexander Faludy: Megpróbáltunk nem olyanok lenni, mint a nagyapám. Aztán valamilyen szinten olyan lettem

Nagyapját valószínűleg szórakoztatná, édesapját viszont kissé elborzasztaná, hogy néhány éve végleg Magyarországra költözött – vallja Alexander Faludy. Faludy György újságíróként dolgozó unokája Angliában született, ahol először a Cambridge-i Egyetem egyik legfiatalabb hallgatója, majd anglikán pap lett, végül Budapesten talált otthonra. A hvg360-nak adott interjújában arról is beszélt, miért haragudott nagyapjára és mi hozta el kapcsolatukban a megbékélést. HVG-portré.


Béres Ilona: A méltóságot hiányolom
 

Béres Ilona: A méltóságot hiányolom

Nem adják meg maguknak az emberek, vagy nincs olyan erő bennük, ami segítené őket abban, hogy nyugodtan merjenek nemet mondani - mondta a HVG-nek Béres Ilona színművész. Beszélt a pályájáról, felidézte, milyen körülmények között távozott a Pesti Magyar Színházból, elmondta, mit gondol a me too mozgalomról, illetve arról, hogy a kormányhoz lojális művészek, intézmények kapnak támogatást, a többi meg boldoguljon, ahogy tud. HVG-portré.


Einspach Gábor: Anyám a halálával megváltotta az életemet
 

Einspach Gábor: Anyám a halálával megváltotta az életemet

"Nem halok meg" címmel forgattak dokumentumfilmet Einspach Gábor galériatulajdonosról, akinél öt évvel ezelőtt diagnosztizáltak hasnyálmirigyrákot. Édesanyja és anyai nagybátyja is ebben a betegségben hunyt el, neki is egy százalék túlélési esélye volt, de felépült. Most elmondja, hogyan küzdött meg a rákkal, hogyan változtatta meg a betegség az életét, és arról is, mi kell ahhoz, hogy valaki jó műkereskedő legyen. HVG-portré.


Rendszerváltók30 – Sólyom László: Nem barátkozom könnyen, nehezen tegeződöm
 

Rendszerváltók30 – Sólyom László: Nem barátkozom könnyen, nehezen tegeződöm

Az első szabad választások első fordulója után az Alkotmánybíróság helyettes elnökeként nem kommentálhatta volt pártja, az MDF győzelmét, de otthon feleségének azért elmondta, mit érez. A HVG 1990 áprilisában készített portréinterjút Sólyom Lászlóval, ezt közöljük most újra, változtatás nélkül. /// Sorozatunk a modern Magyarország meghatározó évének meghatározó szereplőiről szól. A Portré újraközlésével a vasárnap elhunyt Sólyom Lászlóra emlékezünk.

Lindner András, Horváth Zoltán Lindner András, Horváth Zoltán

Fekete Giorgio zenész: Fellépésünk megakadályozásáról ugyanazt gondolom, mint a politikáról: leszarom
 

Fekete Giorgio zenész: Fellépésünk megakadályozásáról ugyanazt gondolom, mint a politikáról: leszarom

„Bármennyi koncertet lemondhatnak, eltörölni nem tudnak. Ez nem az ötvenes-hatvanas évek” – mondja Fekete Giorgio, a Carson Coma együttes frontembere arról, hogy a brüsszeli magyar kulturális intézet lemondta a koncertjüket, aztán később egy hazai önkormányzat is. Anyja olasz, apja magyar, élt Olaszországban is, de Budapestet nem cserélné el semmiért. HVG-portré.


Pesty László: Kaptam üzeneteket egészen magasról is, azt mondták, Laci, csináld, mi nem merjük, nem tehetjük
 

Pesty László: Kaptam üzeneteket egészen magasról is, azt mondták, Laci, csináld, mi nem merjük, nem tehetjük

Filmet készített volna, de Rákay Philipre utalva azt mondja, hogy "valaki tavaly kipakolta a kasszát, és nem maradt pénz, hogy más filmeket csináljon", cégei is voltak már jobb állapotban, ám azt állítja, nem a sértettség vezérli, amikor nekimegy a "Lölő-jelenségnek". "A nemzetért dolgozunk, a lelkiismeretünk tiszta", mondja, és hozzáteszi, az, amit most csinál, chicken game, de nem fél, mert – Simicska Lajossal ellentétben – székely, és a háború a vérében van. HVG-portré.


Dóczy Balázs hivatásos legóépítő: „Levegő után kapkodtam, amikor megmondták, mekkora legyen a Lánchíd oroszlánja”
 

Dóczy Balázs hivatásos legóépítő: „Levegő után kapkodtam, amikor megmondták, mekkora legyen a Lánchíd oroszlánja”

Hogyan kell megtervezni egy olyan monumentális legószobrot, amilyen a Lánchíd oroszlánja vagy a Zeneakadémiát mintázó makett? És mennyibe kerül összeségében egy ilyen alkotás? Miért váltott szakmát a korábban angol szakot is végzett búvároktató és hogyan lett a világ harminc hivatásos legóépítőjének egyike? HVG-portré.


Nem jachtokat vettek, a Nyugatot, a Szép Szót támogatták – interjú Hatvany Helgával családja történetéről
 

Nem jachtokat vettek, a Nyugatot, a Szép Szót támogatták – interjú Hatvany Helgával családja történetéről

Milyen volt egy egykori főúri családban felnőni Magyarországon a hatvanas években? Miért maradt itthon az ÁVH börtönéből szabadulva édesapja, Hatvany József fizikus, a számítógépes tervezés egyik atyja? És mit szól ahhoz, hogy a hatvani kastély vadászati múzeum lett, a Hatvanyak pedig mindössze egy emlékszobát kaptak? Interjú Hatvany Helgával, aki Viharos idők címmel megírta a család történetét.





Neszmélyi Emil ügyvéd az Everest-mászásról: Úgy kell élni, hogy a végelszámolásnál ne legyen hiányérzetünk
 

Neszmélyi Emil ügyvéd az Everest-mászásról: Úgy kell élni, hogy a végelszámolásnál ne legyen hiányérzetünk

A Petrocelli című klasszikus televíziós sorozat miatt lett ügyvéd. Szerinte a tárgyalóterem ugyanolyan stresszes, mint egy magas hegy. Mivel oxigénpalackot használ, nem hegymászónak tartja magát, hanem expedíciós teljesítménysportolónak. A hegymászást veszélyesnek tartja, de azt mondja, életünk végén megbánjuk, ha kihagytunk élményeket. HVG-portré.


Szabó András milliárdos vállalkozó: Nem akarok politikai ámokfutásba kezdeni, a mecenatúrát választottam
 

Szabó András milliárdos vállalkozó: Nem akarok politikai ámokfutásba kezdeni, a mecenatúrát választottam

Szabó András szerint a konzervatívnak mondott illiberális demagógiával egyetlen ellenzéki erő sem versenyképes, nincs ütőképes üzenete azon kívül, hogy „Vesszen Orbán Viktor!”. Ezért az ellenzék segítése helyett értékmentéssel akar hozzájárulni a tudásalapú társadalom fejlesztéséhez, és igyekszik megmutatni: ha valaki sikeres és jómódú, van eszköz a kezében, hogy változtasson. HVG-portré.


Dunajcsik Mátyás költő: Az MCC tulajdonszerzése a Libriben a maffiaállam ideológiai terjeszkedése
 

Dunajcsik Mátyás költő: Az MCC tulajdonszerzése a Libriben a maffiaállam ideológiai terjeszkedése

Orbánék a legrosszabb ösztönöket hozták ki a magyar társadalomból, mondja a 2014-ben Izlandra kivándorolt, most Berlinben élő költő, aki a Libri Kiadó alapításakor szépirodalmi főszerkesztő volt. Utolsó magyar nyelvű kötetének kiadási jogát visszavonta a Librivel történtek miatt. Ezentúl német nyelven alkot, ősszel jelenik meg első németül írt könyve. Honvágya van, de ez nem jelenti azt, hogy haza akar jönni. HVG-portré.


Kárpáti Zoltán, a Batz cipőmárka alapítója: Még a nyaraláson is megnézem, mi van mások lábán
 

Kárpáti Zoltán, a Batz cipőmárka alapítója: Még a nyaraláson is megnézem, mi van mások lábán

Sorsát meghatározta, hogy kiskamasz korától segített szülei cipő-nagykereskedő vállalkozásában. A munkája valódi szenvedélye is. Van termékük, amelyben nem hitt, de engedett a munkatársainak, a lábbeli végül óriási siker lett. Versenyzőkkel bokszol, de akkora pofozkodásba már nem megy bele, hogy beszakadjon a dobhártyája vagy a leszakadjon a bicepsze. Azt el sem meri mondani, hány cipője van. HVG-portré.


Simó György kockázati befektető: „Orbán Viktor sok tekintetben olyan, mint egy vállalkozó
 

Simó György kockázati befektető: „Orbán Viktor sok tekintetben olyan, mint egy vállalkozó"

A miniszterelnök néha jó hangot üt meg, amikor azt mondja, merjünk nagyok lenni, az viszont nem visz messzire egy közösséget, ha az alsóbb szinteken nincsenek önálló döntési jogkörök, partneri szemlélet és felelősségvállalás – mondja Simó György, aki korábban a médiában, internetes vállalkozásokban és filmproducerként is dolgozott. HVG-portré.


Csunderlik Péter történész: Nem bántam, amikor hetekig foglalkozott velem a propagandagépezet
 

Csunderlik Péter történész: Nem bántam, amikor hetekig foglalkozott velem a propagandagépezet

„Az egyik első történelemdolgozatomra azt írtam a nevem után, hogy az ELTE docense. Igaz, akkor kinevettek. Ma már adjunktus vagyok, tehát egy lépés választ el ettől a titulustól” – így emlékszik vissza a kezdetekre a 38 éves történész, aki tízéves korában már biztos volt a dolgában a foglalkozását illetően. Miért tartja fontosnak, hogy érthetően és szórakoztatóan beszéljen a történelemről? És mit gondolt a könyvről, amit Orbán Viktor ajánlott nekik a gimnáziumban? HVG-portré.


Buda Anna Flóra Arany Pálma-díjas rendező: Nem tudom elképzelni, hogy visszaköltözzek a mai Magyarországra
 

Buda Anna Flóra Arany Pálma-díjas rendező: Nem tudom elképzelni, hogy visszaköltözzek a mai Magyarországra

Igazi művészközegből származik a Cannes-ban a rövidfilmek kategóriájában Arany Pálmát nyert Buda Flóra Anna, apja képzőművész, ő maga művésztelepen nőtt fel. 27 című filmje a kortárs közeg legjellemzőbb személyes és szociális problémáit dolgozza fel. A Franciaországban élő művész azt mondja, ott úgy tud élni és alkotni, ahogy szeretne, és ez idehaza nem volt elmondható. HVG-portré.