"Nem halok meg" címmel forgattak dokumentumfilmet Einspach Gábor galériatulajdonosról, akinél öt évvel ezelőtt diagnosztizáltak hasnyálmirigyrákot. Édesanyja és anyai nagybátyja is ebben a betegségben hunyt el, neki is egy százalék túlélési esélye volt, de felépült. Most elmondja, hogyan küzdött meg a rákkal, hogyan változtatta meg a betegség az életét, és arról is, mi kell ahhoz, hogy valaki jó műkereskedő legyen. HVG-portré.
HVG: Miért egyezett bele, hogy kamerával kövessék harcát a betegséggel?
Einspach Gábor: Az első kemoterápia alatt keresett meg Dér Asia, a film rendezője, akivel hamar kialakult köztünk a szimpátia és a bizalom. Tudtam, hogy mire vállalkozom, mert édesanyámmal végigcsináltam az ő kilenc hónapos küzdelmét, aminek a végén meghalt.
Végül az döntött, hogy a kezelőorvosom, Bodoky György elmondta, mennyire stigmatizáltak a rákbetegek a magyar társadalomban, és milyen fontos lenne ezen változtatni. Kötelességemnek éreztem megmutatni, hogy mi történik velem. Mélyen hittem, hogy meg fogok gyógyulni, és vissza fogom nézni a filmet.
HVG: Úgy tudni, rendszeresen megkeresik rákbetegek vagy hozzátartozóik, hogy tanácsot kérjenek. Mennyire megterhelő ez a feladat?
E. G.: Ahogy távolodom a betegségemtől, úgy vagyok egyre jobban terhelhető lelkileg ebben a vonatkozásban is. Persze voltak betegek, akiknek a halála nagyon megrendített. A betegektől és az orvosoktól kapott visszajelzések alapján tudom, hogy az, hogy látható vagyok, önmagában segít hinni abban, hogy teljes értékű életet lehet élni a betegség után.
Finnországnak elöregedő társadalma miatt különösen fontos a külföldi munkaerő bevonzása és megtartása. A nyitott, befogadó ország képe mögött azonban jelen van a rasszizmus, és folyamatos politikai viták tárgya a bevándorlás szabályozásának kérdése.
