Kovács Gyula erdész, gyümölcsész: "Esélyünk sincs vidéken"
„Aki egy gyümölcsfát beolt, az egy picit más ember lesz” – vallja a Tündérkert mozgalom alapítója, aki a '80-as években kezdte gyűjteni és szaporítani az ősi gyümölcsfajtákat, gyűjteményében 3500 van. A magyar vidék sorsát viszont sötéten látja, szerinte már végóráihoz ért. HVG-portré.
HVG: Huszonéves erdészként miért kezdett őshonos zalai gyümölcsfajtákat menteni?
Kovács Gyula: Erdészként a Göcsej tanyavilágába kerültem, ahol mintha száz éve megállt volna az idő. Az erdőtömbök kellős közepén élt 1-2 háznép, nem volt se víz, se villany. Testközelből, naponta láttam, hogyan működött régen ez az archaikus, önfenntartó világ. Megrendítő és tanulságos volt, ahogy a halálváró, a saját maguk és a kultúrájuk végére készülő emberekkel találkoztam.
HVG: Úgy gondolta, megakadályozhatja a pusztulást?
K. Gy.: Nem vagyok egy idealista Don Quijote, de amikor rádöbbentem, hogy ez a kultúra végérvényesen el fog tűnni, elkezdtem keresni gyerekkorom érdekes, egyedi gyümölcsfajtáit, felkutattam az írott forrásokat. Gondoltam, találok majd 30-40-50 fajtát, és ezzel jól megőrzöm a Göcsej gyümölcskultúráját. Aztán
500 fajtánál már tudtam, hogy valami nagyon nagy baj van – és nem csak az én tudásommal.
Elhatároztam, hogy nem a kertészeti, hanem a néprajzi szempontokat választom.
HVG: Ezekből lettek a nevezetes Tündérkertek?