HVG: Huszonéves erdészként miért kezdett őshonos zalai gyümölcsfajtákat menteni?
Kovács Gyula: Erdészként a Göcsej tanyavilágába kerültem, ahol mintha száz éve megállt volna az idő. Az erdőtömbök kellős közepén élt 1-2 háznép, nem volt se víz, se villany. Testközelből, naponta láttam, hogyan működött régen ez az archaikus, önfenntartó világ. Megrendítő és tanulságos volt, ahogy a halálváró, a saját maguk és a kultúrájuk végére készülő emberekkel találkoztam.
HVG: Úgy gondolta, megakadályozhatja a pusztulást?
K. Gy.: Nem vagyok egy idealista Don Quijote, de amikor rádöbbentem, hogy ez a kultúra végérvényesen el fog tűnni, elkezdtem keresni gyerekkorom érdekes, egyedi gyümölcsfajtáit, felkutattam az írott forrásokat. Gondoltam, találok majd 30-40-50 fajtát, és ezzel jól megőrzöm a Göcsej gyümölcskultúráját. Aztán
500 fajtánál már tudtam, hogy valami nagyon nagy baj van – és nem csak az én tudásommal.
Elhatároztam, hogy nem a kertészeti, hanem a néprajzi szempontokat választom.
HVG: Ezekből lettek a nevezetes Tündérkertek?