A Google-t nem lehet zsarolni: marad a 30 százalék
A Google első embere egyértelművé tette: a cége nem enged a Google Play Store-ból letöltött appok utáni részesedésből.
A Google első embere egyértelművé tette: a cége nem enged a Google Play Store-ból letöltött appok utáni részesedésből.
Egy nap sem kellett hozzá, hogy az EA és a Respawn új videojátéka elérje első komolyabb eredményét.
A japán üzleti lap, a Nikkei megbízható forrásai szerint a Nintendo már javában dolgozik Switch konzoljának szerényebb, de így kevesebbe is kerülő verzióján.
Alighanem új szintre emelte a virtuális kikapcsolódást az Epic Games azáltal, hogy lehetővé tette, népszerű játékukban, a Fortnite-ban adjon koncertet Chris Comstock, vagyis Marshmello.
Rövid időre ingyenessé vált a Kholat, egy orosz játékfejlesztők által készített túlélőhorror, melynek érdekessége, hogy valós eseményeket dolgoz fel.
Mariós játékok szempontjából mindenképp izgalmas időszak vár ránk, ugyanis két új címet is bejelentett a Nintendo.
A szerelmesek napját, vagyis a Valentin-napot a gamerek is ünneplik, a játékosoknak szánt perifériákat gyártó Razer pedig kapott is az alkalmon.
A Terrarium: Garden Idle egy kiváló mobiljáték, amelyben saját kis kertünk gondozása a feladat és persze új növények elültetése.
Több, az ügyre rálátó forrás szerint olyan videojátékos szolgáltatás indításán gondolkodnak az Apple-nél, amely a Netflixhez hasonló elvek alapján, havidíj fejében lehetne használható. A piac változó és egyre jobban érezhető igényei miatt meglepetésről aligha lehet szó.
Úgy tűnik, 10 éves kora ellenére is van még szufla az Angry Birds világában, ugyanis újabb programverzióval állt elő a franchise mögötti Rovio.
A gondolkodást igénylő, vagyis összetett programokban is egyre jobban teljesít a mesterséges intelligencia – különösen a Google-féle AlphaStar, amely ellen lehetetlennek bizonyult bármi is tenniük a vizsgáztatására felkért StarCraft-profiknak.
A vadonatúj Mortal Kombat hősei között egy olyan játszható karakter is található, aki képes az idő manipulálására.
Világszerte elérhetővé vált a papíros formában évek óta népszerű kártyajáték hivatalos játékalkalmazása.
A 11-es számot viseli a videojátékok egyik legjobbjának tartott Mortal Kombat új része. Vadonatúj karakterekből sincs hiány, mutatjuk őket.
Nem csak népszerű, nagyon sikeres játék is a Fortnite, most pedig azt is megtudtuk, mennyire. Röviden: egy aranybányán ül az Epic Games.
Korlátozások nélküli tesztidőszakot hirdetett a Treyarch, hogy bárki kipróbálhassa a Black Ops 4 úgynevezett battle royale-módját.
2013 óta dolgozott az Electronic Arts (EA) egy különleges Csillagok háborúja játékon. A projekt többször került már válságba, eddig viszont mindig mehetett tovább a fejlesztés. Egészen mostanáig.
Egy amerikai ügynökségnek nem tetszik, hogy a Red Dead Redemption 2 kiadója a megkérdezésük nélkül használta fel a cég nevét.
Több mint 20 év elteltével tér vissza a horrorjáték egyik királya, a Resident Evil 2. A közelgő megjelenésre ingyenes, de időkorlátos verzióval hangol a fejlesztő Capcom.
November végén mutatta be a kínai Nubia korábbi Red Magic készülékének feljavított változatát, a Red Magic Marsot. Kezdetben csak Kínában árulták, azonban január végétől Európában is elérhetővé válik a kedvező árú gamer telefon.