Kórház elleni légicsapás végzett a Hamász pénzügyi vezetőjével
Az izraeli hadsereg is megerősítette, hogy a Nasszer kórház elleni támadás célpontja a Hamász egy vezetője volt, aki szerintük az intézményből végezte tevékenységét.
Az izraeli hadsereg is megerősítette, hogy a Nasszer kórház elleni támadás célpontja a Hamász egy vezetője volt, aki szerintük az intézményből végezte tevékenységét.
Az IDF hat napja újította meg támadásait az iszlamista szervezet ellen.
Több száz áldozattal járó, kiterjedt katonai csapásokkal szakította meg Izrael a két hónapja tartó gázai tűzszünetet. Amíg nincs válasz arra, ki kormányozza és építi újjá a Gázai övezetet, addig esélytelen a tartós fegyvernyugvás. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőnek belpolitikai szempontból is jól jöhet a háború folytatása, miközben az izraeli kormány halogatja a Hamász közel másfél évvel ezelőtti terrortámadásának kivizsgálását.
Az amerikai elnök nem csak a Hamászt, hanem a Gázai övezet teljes lakosságát halállal fenyegette meg arra az esetre, ha „nem teszik azt, amit mond”.
Donald Trump közel-keleti riviéráját egy az egyben elveti a terv, amiről kedden tanácskoznak az arab országok.
A hétvégén már bejelentették a segélyszállítmányok felfüggesztését, most további nyomásgyakorlás várható. Az intézkedések határozatlan ideig, vélhetően az összes túsz átadásáig lesznek életben.
Izrael további túszok szabadon engedését akarja, és szerinte ez csak szimbolikus lépés, mert a Hamász raktárai tele vannak a tűzszünet negyvenkét napja alatt felhalmozott árukkal.
Egyelőre nem zajlanak tárgyalások a második szakaszról sem.
Az autót vezető palesztin férfit a rendőrök agyonlőtték.
Az izraeli hatóságok cserébe több száz palesztin foglyot engedtek szabadon.
A terrorszervezet négy izraeli túsz holttestét ajánlotta a foglyokért cserébe.
Izrael késlelteti a palesztin foglyok szabadon bocsájtását, amíg garanciát nem kap arra, hogy legközelebb megalázó átadási ceremónia nélkül kapja vissza a túszokat – jelentette az izraeli miniszterelnöki hivatal.
Az igazságügyi orvosszakértők is megállapították, másodjára már valóban azt a holttestet küldte a Hamász Izraelbe, amelyről a túszalkuban szó volt.
Az izraeli miniszterelnök azt mondta, hogy a Hamász súlyos árat fog fizetni azért, mert egy ismeretlen gázai nő holttestét adták át a meggyilkolt túsz helyett.
Az ország védelmi minisztere a ciszjordániai terrorelhárító műveletek fokozására adott utasítást.
A palesztin terrorszervezetnek a tűzszünet értelmében az elhunyt izraeli túszok holttesteit is ki kell szolgáltatnia, ám a legutóbb Siri Bibasz maradványai helyett egy névtelen, azonosítatlan holttestet adtak át.
A négy áldozat egy anya és két kisgyermeke és egy 83 éves békeaktivista.
Steve Witkoff közölte, hogy a tárgyalások folyamán kiderült: a Hamász részéről nincs megfelelő készség az együttműködésre.
Úgy tudni, egy szélesebb körű megállapodás is szóba került az összes túsz szabadon bocsátásáról.
A Hamász állítólagos döntése a Kairóba látogató Hamász-delegációra gyakorolt jelentős egyiptomi nyomást követően születhetett.