Izraeli pénzügyminiszter: A Gázai övezet el fog pusztulni
Bezalel Szmotrics szerint a palesztinok, miután kiköltöztették őket az övezetből el fognak költözni egy harmadik országba.
HVG
Izrael győzelme azt jelenti, hogy a Gázai övezet teljesen el fog pusztulni – mondta Bezalel Szmotrics izraeli pénzügyminiszter kedden. A tárcavezető szerint az ott élőknek délre kell menniük egy Hamász- és terrorizmus mentes humanitárius övezetbe, ahonnan majd egy harmadik országba távozhatnak – írja a Le Monde.
Smotrich hétfőn arról is beszélt egy konferencián, hogy nem fognak kivonulni Gázából akkor sem, ha újabb túszmegállapodás születik, és arra kérte az izraelieket, hogy fogadják el a „megszállás” szót.
Hétfőn jelentette be Benjamin Netanjahu, hogy újabb offenzívát indítanak a Gázai övezetben. A tervek szerint a hadsereg a korábbinál módszeresebben támadja majd a Hamász fegyveres egységeit, újabb területeket foglal el az övezetben, és ezeket végleg meg is tartja. Emellett a civil lakosságot elköltöztetnék az övezet délnyugati sarkában kialakított humanitárius zónába. Jóváhagyták a segélyszállítmányok beengedését is.
A terv szerint az izraeli hadsereg a rajtaütések helyett a területek elfoglalására koncentrál majd.
A palesztinoknak szánt humanitárius segélyeket a Gázai övezetben tervezett újabb hadműveletek megkezdése és a lakosság délre menekítése után civil szervezeteken keresztül, egy nemzetközi alap felügyeletével és az izraeli hadsereg biztosítása mellett közvetlenül a gázaiaknak szállítják majd ki.
A terv szerint a hadsereg ki fog jelölni a hadjárat idején is biztonságos területet, ahol a belépés előtt átvilágítják a segélyért érkező palesztinokat, hogy ezzel megakadályozzák az övezetet irányító Hamász szélsőséges iszlamista szervezet tagjainak belépését.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában. Személyenként változhat, hogy ki mit vár e fehérjétől: valaki feszes bőrt és örök fiatalságot, más hajerősítő hatást vagy nyugalmat remél, de a legtöbben csak fájdalommentes mozgásra vágynak. Gyógyszerészt és ortopéd szakorvost kérdeztünk.
Fia közéleti szerepvállalásának egyengetése helyett inkább saját imázsa építésére használja Lázár János a közösségi oldalán megosztott, politikai tartalmú „családi” videókat.