Leváltja a Jobbik Sneider Tamást
A politikus azt állítja, telefonon közölték vele a döntést, de komoly indoklást nem kapott.
A politikus azt állítja, telefonon közölték vele a döntést, de komoly indoklást nem kapott.
A Jobbik állami szerepvállalást akar a lakáspiacon, a Fidesz-KDNP Karácsonyt próbálja sarokba szorítani.
Boldog már korábban úgy nyilatkozott, a lelkiismerete tiszta. A Ház felfüggesztette a jobbikos Kálló Gergely mentelmi jogát is.
A javaslatuk, mondják, a gyárak leállása ellen is védene.
Nem sokkal azelőtt kapta meg a levelet az Országos Mentőszolgálattól, hogy felszólalt a parlamentben.
A felhatalmazási törvényről vitáztak a Parlamentben. Semmiben sem engedne a Fidesz, az ellenzék szerint pedig diktatúrát építene Orbán. A kormány célja az, hogy már kedden szavazhassanak a felhatalmazási törvényről, amihez négyötödös felhatalmazás kellett volna. Nem lett meg. Az ellenzék felállva tapsolta meg a védekezésben résztvevőket, de a kormányoldal ülve maradt.
Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök későn ismerte fel, mi a helyes cselekedet, mert csak péntek este jelentette be az iskolák bezárását - mondta Kunhalmi Ágnes szocialista országgyűlési képviselő szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón. A Jobbik úgy véli, haladéktalanul be kell vezetni Magyarországon a közegészségügyi határzárt a koronavírus elleni védekezés érdekében.
Korábban többek között a Vas megyei és a debreceni alapszervezet is feloszlatta magát.
Mit gondol a kilépőkről? Mi most a Jobbik? Miért lépett be egykor? Melyik ellenzéki politikussal egyeztetett utoljára? Mit üzen a Fideszből kiábrándultaknak? Interjú a Jobbik új elnökével, Jakab Péterrel.
A Jobbik volt vezetője arra reagált, hogy a kilépett tagokat nem támogatják a következő választáson. Azt mondta, őt sem a saját pártja, sem más párt nem zsarolhatja meg.
A Jobbik elnöksége bejelentette, hogy nem támogatják azokat 2022-ben, akik otthagyták a frakciót.
Személyi kultusz és a kritika elnyomása vált uralkodóvá – ezzel magyarázza a Jobbik Vas megyei alelnöke a helyi szervezet megszüntetését.
Elemében volt a miniszterelnök.
Újabb országgyűlési képviselő döntött úgy, hogy elhagyja a pártot. Bana Tibor a mandátumáról nem mond le, függetlenként folytatja.
Rendpártiak és hagyománytisztelők a magyarok, de a Fidesz-tábornak nincs tartaléka – derül ki a másodlagos pártpreferenciákat és az értékválasztásokat kutató adatokból. A legnépszerűbb ellenzéki politikus Karácsony Gergely, Szabó Tímea és Fekete-Győr András. A hvg.hu a Republikon Intézet kutatását ismerteti.
Minden résztvevő egyet értett abban, hogy nem szabad pánikot kelteni.
Erősödéssel nyitotta a Fidesz a 2020-as évet. A DK továbbra is a legerősebb ellenzéki párt, a Jobbik stabilizálódott.
Szávay nem ül át más pártba, és ígérete szerint a pártot sem kritizálja majd a médiában.
A kormánypárt előnye tetemes, de a Fidesz mellett az összes párt növelni tudta szavazói számát. Kevesebb a pártnélküli, mint egy hónappal ezelőtt.
Lassan az az ember érzése, hogy a kormánypárti politikusok úgy viselkednek, mint a nyolcadikos iskolások, akik arra büszkék, hogy fellökik az elsősöket. Ez a hvg.hu heti podcastja.