„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A Jobbik elnöksége bejelentette, hogy nem támogatják azokat 2022-ben, akik otthagyták a frakciót.
Üzent a Jobbik elnöksége a pártból távozó Bencsik Jánosnak, illetve Bana Tibornak - írja a Magyar Hang. Az elnökségtől kijelentették, akik távoznak a frakcióból, 2022-ben nem lesznek közös ellenzéki jelöltek.
Bana Tibor hétfőn jelentette be, hogy kilép a Jobbikból, Bencsik János pedig a dunaújvárosi választás után közölte, hogy függetlenként folytatja. A közös bennük, hogy egyikük sem mondott le a parlamenti mandátumáról, illetve azzal indokolták a kilépést, hogy nem tudnak együtt dolgozni a párt új vezetésével és inkább függetlenként dolgoznak a továbbiakban.
Arról eddig nem volt szó, hogy 2022-ben ismét indulnának a választáson, de az üzenetből az derül ki, hogy a Jobbik nem támogatná őket.
Az MSZP elnöke is hasonlóképpen nyilatkozott a két volt polgármesteréről, akik a DK-ba távoztak. Tóth Bertalan, a párt elnöke azt mondta, az MSZP támogatására a későbbiekben ne számítsanak.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.