#Jobbik



A Jobbik budapesti elnöke kilépett a pártból Jakab Péter miatt
 

A Jobbik budapesti elnöke kilépett a pártból Jakab Péter miatt

A jobbikos Bencsik János bejelentette a lemondását, mert szerinte a párt elnöke azt mondta, a továbbiakban nincs szükség nemzetpolitikai és emlékezetpolitikai témákra. Jakab Péter a nemrég kiszivárgott kongresszusi beszédében Bencsiket azok közé sorolta, akivel nem akar együtt dolgozni.

hvg.hu hvg.hu


„Orbán nem mert felszólalni a dunaújvárosi vereség után”
 

„Orbán nem mert felszólalni a dunaújvárosi vereség után”

A tavaszi és az őszi ülésszakok elején Orbán Viktor rendre felszólal napirend előtt és ismerteti, mi áll mögöttünk, illetve előttünk. Vasárnap évértékelőt tartott, de ettől függetlenül még arra lehetett számítani, hogy hétfőn a Házban is szólásra emelkedik. Nem így történt. Szabó Tímea szerint nem mert felszólalni, aminek az oka a dunaújvárosi Fidesz-vereség. Hadházy megint táblákkal akciózott a Házban.

T. R. T. R.

Lehet, hogy most vasárnap zajlik le a 2022-es választás főpróbája
 

Lehet, hogy most vasárnap zajlik le a 2022-es választás főpróbája

Önállósította magát a Fidesz Dunaújvárosban, a kormányuk által támogatott jelölttől függetlenül intézik a kampányt. A kormánypárt az utóbbi két választáson nagy pofonokat kapott, kérdés, fel tud-e támadni. Az ellenzék pedig főpróbát tart: országgyűlési választáson most először indul összellenzéki támogatottsággal közös jelölt.

Windisch Judit Windisch Judit

Jakab Péter: Egy jelölt, két lista
 

Jakab Péter: Egy jelölt, két lista

Páros publicisztikát közlünk a két legnagyobb ellenzéki párt vezetőjétől, az összefogás lehetőségeiről. Jakab Péter, a Jobbik elnöke amellett érvel, hogy közös egyéni jelöltek mellett a Jobbik, a Momentum és az LMP alkosson egy listát, párhuzamosan egy DK-MSZP listával.

Jakab Péter Jakab Péter

Lehet-e választást nyerni Gyurcsánnyal?
 

Lehet-e választást nyerni Gyurcsánnyal?

Hiába nincs közvetlen tapasztalata a fiataloknak Gyurcsány Ferenc kormányzásáról, semmivel sem tartják szimpatikusabbnak azoknál, akik felnőttek voltak akkoriban. Az előző választáson egyesek szerint még lett volna esély kikerülni, a mostani támogatottsága mellett aligha. De levetheti magáról Gyurcsány valaha a stigmát?

Windisch Judit Windisch Judit

A frakcióból talicskázta ki a pénzt az anyagi gondokkal küzdő Jobbik
 

A frakcióból talicskázta ki a pénzt az anyagi gondokkal küzdő Jobbik

Jobbik megoldotta, hogy a sorozatos ÁSZ-bírságok elvitték a párttámogatását – röviden így összegezhetnénk a képviselőcsoport 2018 májusától napjainkig tartó költéseit. Alig több mint másfél év alatt minden más frakciónál többet fizettek ki általános, jogi- szak-, és kommunikációs tanácsadásra, de alaposan kistafírozták a pártközeli elemzőintézetet is.

Joó Hajnalka Joó Hajnalka



Még nem találták ki, hogyan fognak össze, de Gyurcsányt nehezen tudná kihagyni az ellenzék
 

Még nem találták ki, hogyan fognak össze, de Gyurcsányt nehezen tudná kihagyni az ellenzék

Kényszerpályára lavírozta magát az ellenzék az önkormányzati választás sikerei után, mivel bebizonyosodott, hogy csak úgy győzhetik le a Fideszt, ha feladják függetlenségüket és 2022-re ismét összefognak. A DK által szorgalmazott közös listára és közös miniszterelnök-jelöltre viszont egyik ellenzéki vezető sem mondott még igent, és ebből a szempontból sorsdöntő, hogy kiket választanak majd idén elnöküknek a pártok.

Tóth Richárd Tóth Richárd

A Fidesz megkíméli magát egy vereségtől
 

A Fidesz megkíméli magát egy vereségtől

„Nem szenvedhetsz vereséget, ha el sem indulsz egy megmérettetésen” – okoskodhattak a fideszes boszorkánykonyhában. A párt kihagyja a dunaújvárosi időközi választást, de attól még van tétje a februári voksolásnak.

Tóth Richárd Tóth Richárd




Az útkereső Fidesz és a letolt gatyával álló politikusok után mi jön?
 

Az útkereső Fidesz és a letolt gatyával álló politikusok után mi jön?

Eddig nem látott politikai durvaságot hozott 2019, de Lázár János szerint az elmúlt harminc év legdurvább, legvadabb és legfontosabb választási kampánya 2022-ben jön. Jövőre erre a kampányra és a választásra fognak készülni a pártok, és eldől az is, képes-e megújulni a Fidesz és Orbán Viktor, valamint arra is választ kaphatunk, ki az ellenzék vezető ereje.

Tóth Richárd Tóth Richárd