Révész: Hitlerrel Európáért
Bíró Lászlóból nem egy indulatos cigányozás jött elő, hanem náci volt. Miért higgyük el, hogy most demokrata? Vélemény.
Bíró Lászlóból nem egy indulatos cigányozás jött elő, hanem náci volt. Miért higgyük el, hogy most demokrata? Vélemény.
A párt hivatalosan nem jelölheti a tiszaújvárosi időközin, de megtalálták a megoldást.
Már nem taszítja, inkább vonzza az ellenzéki szavazókat a közös lista, bár nem minden párt szimpatizánsait egyformán. Ezért is fontos a megállapodás a közös jelöltekről, akik mögé viszont nem lehet fél szívvel beállni, ha a fideszes ellenfél legyőzése a tét.
Ennek ellenére ott lesznek, és Bíró Lászlót támogatják, akit a többi párt jelöl.
Avagy mi, pontosabban mik következnek a közös ellenzéki jelölt személyéből.
A párt nem hagyja annyiban, a Kúriához fordul.
Egy 400 milliós beruházást blokkol az ellenzékbe került Fidesz Jászberényben úgy, hogy vezetőként még akarták azt. A képviselő-testületben az ügyben patthelyzet van, miközben az óra ketyeg. A kétharmaddal győző polgármester, Budai Lóránt előrehozott választást emleget és azt mondja, ennyi támogatásról nem kellene lemondania a településnek.
Apátiában volt és nem érzékelte szavai súlyát - ezzel magyarázta Az RTL KLub Híradójának a jobbikos Bíró László korábbi antiszemita kijelentéseit. Nem kizárt, hogy Bíró végül nem is indulhat az időközi választáson a Fidesz vétója miatt.
Már jobban állnak az ellenzéki pártok, mint a 2018-as választás előtt, a Momentum elnökségi tagja szerint az elmúlt 10 évben nem volt ennyi esélyük a Fidesz ellen, mint most. A pártelnökök csütörtökön állapodtak meg abban, a 2022-es választáson közös jelölteket indítanak és közös programot írnak, azonban sok még a nyitott kérdés. Závecz Tibor elemző mindenesetre azt mondja, az egységesülő ellenzék potens kihívója lehet a Fidesznek.
Hat ellenzéki párt elnöke megállapodott arról, a 2022-es országgyűlési választáson minden körzetben egy jelöltet állítanak a fideszessel szemben. Megállapodtak arról is, az október 11-i időközi választáson egy jobbikos jelölt mögé állnak be.
A Momentum híveinek kétharmada, a Jobbik-szimpatizánsok közel fele a szoros együttműködésre voksol.
A Jobbik azt akarja, hogy minden körzetben egy ellenzéki jelölt induljon.
Potocskáné Kőrösi Anita Siófokon tiltakozik egy apartmanház építése ellen, mindezt élőben közvetíti.
Az ellenzéki szimpatizánsok elsöprő többsége az uniós tagság mellett van, míg a fideszeseknél ez az arány jóval rosszabb.
Kisebb botrány tört ki a Parlamentben Deutsch Tamás felszólalása után: a KDNP szerint Nunkovics Tibor jobbikos képviselő zsidózott a beszéd közben. Az ellenzéki párt képvselője azt állítja, csak Deutsch púderes orrára tett megjegyzést.
Ahogy tavaly, most is tévesen címezte fellebbezését a párt.
Határozatképtelenség miatt nem lett Brenner Kolomanból alelnök a Házban. A Jobbik kicsinyes bosszút emleget.
Letelt a három hét, így újra Azonnali kérdésekre válaszolt Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben. Jakab Péter Jobbik elnök annyira elragadtatta magát, hogy Kövér László házelnök megvonta tőle a szót.
A volt Jobbik-elnök szerint érdemi vita helyett inkább egymással vannak elfoglalva az ellenzéki pártok. Közölte: 2022-ben sem tér vissza.