Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A kormánypárt előnye tetemes, de a Fidesz mellett az összes párt növelni tudta szavazói számát. Kevesebb a pártnélküli, mint egy hónappal ezelőtt.
Beindult a politikai évad, aktívabbak lettek a választók, több pártnak is sikerült kissé növelnie a táborát – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a ZRI Závecz Research.
Az elemzőintézet így összegez:
A biztos pártválasztók csoportjában a Fidesz 51 százalékos, tetemes az előnye. A Demokratikus Koalíció ebben a politikailag aktív körben 14 százalékot ér el. Szoros versenyt fut a Jobbik és a Momentum: 10, illetve 9 százalékkal. Az MSZP-t az elkötelezett szavazók 7 százaléka támogatja. Az LMP, a Mi Hazánk Mozgalom és a Kétfarkú Kutya Párt a biztos pártválasztók körében is egyformán szerepel, 2 százalékot érnek el. A Párbeszéd az elkötelezett szavazók körében jelenleg ugyancsak 2 százalékon áll – ezek a legérdekesebb eredményei a ZRI Závecz Research Intézet február közepén, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásának.
A Závecz arra is kitér, hogy a magyar választóközönség három nagyjából azonos csoportra tagolható: egyharmaduk kormánypárti, egyharmaduk ellenzéki, egyharmaduk pártnélküli.
E politikai táborok másként értékelik az ország jelenlegi állapotát és eltérő az aktivitási szintjük is.
Az ellenzéki választók meglehetősen egységesek abban, hogy rossz irányt vettek hazánk történései: 92 százalékuk így értékel. Pozitív véleményt formált 6 százalékuk, ők túlnyomórészt a 60 év feletti ellenzéki hívek közül kerülnek ki.
A pártnélküliek körében is a kritikus vélemények vannak többségben, de korántsem akkora mértékben, mint az ellenzéki szavazóknál: 62 százalékuk szerint rossz irányban halad az ország, 22 százalékuk szerint pozitívan alakulnak a dolgaink. A kedvező értékelések leginkább a nagyobb városokban élő pártnélküliek körében, míg a kedvezőtlenek a kisebb településeken élőknél jelennek meg.
A Fidesz híveinek jóval nagyobb az aktivitási szintje, mint az ellenzékieké, előbbieknek 75, utóbbiaknak 63 százaléka menne el egy mostani választásra. A pártnélküliek rendkívül passzívak, csupán 21 százalékukat érdekli annyira a politika, hogy elmenne voksolni. Az ellenzéki pártok támogatóinak átlagos aktivitása mögött nagy különbségek vannak:
a DK-sok 72 százalékos részvételi hajlandóságától az LMP-sek 53 százalékáig terjed a skála.
A reprezentatív közvélemény-kutatás adatfelvételének ideje február 10-20-a, a megkérdezettek száma 1000 fő.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.