#Karácsony Gergely




 

"Rég volt ekkora húzása Orbánnak"

Sunyin orozza el az ellenzéki főpolgármester koncepciójának elemeit és embereit Orbán Viktor. Mégis, tíz év óta először kénytelen elfogadni az értelmes párbeszédet, pusztán azért, mert a demokrácia, ha levegőhöz jut, tényleg működik – írja e heti számában a HVG.

HVG HVG






Még nem találták ki, hogyan fognak össze, de Gyurcsányt nehezen tudná kihagyni az ellenzék
 

Még nem találták ki, hogyan fognak össze, de Gyurcsányt nehezen tudná kihagyni az ellenzék

Kényszerpályára lavírozta magát az ellenzék az önkormányzati választás sikerei után, mivel bebizonyosodott, hogy csak úgy győzhetik le a Fideszt, ha feladják függetlenségüket és 2022-re ismét összefognak. A DK által szorgalmazott közös listára és közös miniszterelnök-jelöltre viszont egyik ellenzéki vezető sem mondott még igent, és ebből a szempontból sorsdöntő, hogy kiket választanak majd idén elnöküknek a pártok.

Tóth Richárd Tóth Richárd





Orbán 100 nap után eltolta magától a problémát, amit Karácsony jelent
 

Orbán 100 nap után eltolta magától a problémát, amit Karácsony jelent

Csütörtökön nevezheti meg Karácsony Gergely főpolgármester a BKK új vezérét, miután Vitézy Dávid az ellenzéki vezetésű Budapest helyett a kormánynak mondott igent, és a kormány által létrehozott Budapest-politika szakmai műhelyt vezeti majd. Ezzel a viaskodás gócpontja új helyszínre került: Karácsony innentől nem dörömbölhet Orbán ajtaján.

Tóth Richárd Tóth Richárd